Meddig tüzel a kutya? [Így segíts a kutyán tüzelés alatt]

Meddig tüzel a kutya

Ahogy az embereknél, úgy a kutyáknál is teljesen változó, hogy mikor következik el az első menstruáció időpontja, vagyis, hogy mikortól lesz ivarérett az adott eb.

Az első tüzelés ideje is kiszámíthatatlan, utána azonban rendszeresen és meghatározott ideig tüzelnek a nőstény kutyák, mégpedig életük végéig. Azt is mutatjuk majd, hogy gazdiként, hogyan segíthetünk nekik ebben az időszakban.

Meddig tüzel a kutya?

A szuka kutyáknál az első tüzelés időpontja hat és huszonnégy hónapos kor között esedékes, függően a kutya fajtájától, hogy kis-, közepes-, avagy nagy testű-e. Az első tüzelés konkrét időtartama teljesen változó, de később a szukák immár fajtól függetlenül 21 napig tüzelnek, ez pedig átlagosan fél évente következik be náluk.

Az ivaréretté válás a kutyák életében is egy fontos esemény, főleg pedig a nőstény kutyák esetében. Valójában itt ér véget végérvényesen a kölyök kor, és ha tetszik ha nem, azzal is szembesülni kell, hogy mostantól nem csak a gazdi az egyetlen szereplő egy kutyus életében.

A hormonok kérlelhetetlenül teszik a dolgukat és a kis kedvencünk, azokon a bizonyos napokon bizony másik kutya társaságát akarja keresni, olykor akár még kissé erőszakos módon is. Ilyen a természet, nincs mit tenni, mondhatnánk.

Ez azonban nem teljesen igaz, hiszen az ivartalanítással megszabadíthatjuk a kutyánkat az ösztönös fajfenttartási- és nemi vágyaitól. Valószínűleg ez a legjobb megoldás, ha jelentős mennyiségű problémától akarjuk megkímélni magunkat.

Azonban, ha ezt nem tesszük meg, akkor évente kétszer együtt kell élni vele, és kezelni kell, hogy sok minden más mellett a kutyánk természete is megváltozik. Megijedni nem kell, igazából semmi más nem történik, mint amikor mi emberek szerelmesek leszünk, kicsit megőrülünk, ennyi az egész.

Mikor kezdenek el először tüzelni a szuka kutyák?

Mikor kezdenek el először tüzelni a szuka kutyák

A kutyák sokban hasonlítanak az emberekre, például abban is, hogy meglehetősen nagy eltérések vannak abban a tekintetben, hogy melyik kutya mikor válik ivaréretté. A hím kutyáknál ez különösebben nem is érdekes, a nőstény szukák tüzelése azonban gondot okozhat, így erre érdemes jobban odafigyelni.

Bár valóban nagyban egyedfüggő a kérdés, azért általánoságban elmondható, hogy kistestű nőstények előbb kezdenek el tüzelni, mind a nagyobb fajták egyedei. A kis növésű kutyák, akár már hat hónapos korban is ivaréretté válhatnak, míg a nagytermetűek lehet, hogy csak két évesen fognak először tüzelni.

Van egy dolog, amiben a kutyák azonban nagyon is különböznek az emberektől, náluk nincsen változókor, vagyis, amíg egy nőstény kutya él, addig termékeny is marad. A ciklusok azonban rendszertelenné válnak és ritkulnak, a hét év feletti kutyák például nem ritkán, már csak évente egyszer tüzelnek.

És idős kutyát már nem érdemes fedeztetni, mivel akárcsak az embereknél, náluk is nagyban megnő az esetleges egészségügyi problémák rizikója. Tehát, az, hogy egy kutya nemzőképes marad, koránt sem jelenti azt, hogy idősebb korban még a szaporításon kell gondolkodni.

Milyen gyakran tüzelnek a nőstény kutyák?

A szuka kutyák ciklusa szerint átlagosan 6-7 havonta jelentkezik a tüzelés. Az átlagos tüzelési időszak általában a február-március és az október –november hónapok. Azaz évente kétszer tüzelnek a kedvenceink.

És hogy meddig tart a kutyáknál a ciklus? A tüzelés teljes hossza viszonylag pontosan kiszámolható, ez pedig átlagosan 21 nap, azaz három hét.

Ahogy már említettük a ciklus az idősebb kutyáknál sem fog elmaradni, legfeljebb ritkul. Az évi két ciklus pedig nem fajtafüggő a kistestű és a nagytestű kutyákra egyaránt érvényes.

Honnan tudom, hogy tüzel a kutyám?

Honnan tudom hogy tüzel a kutyám

A kutyák tüzelésének számos jele van, ezek pedig ciklusosan követik egymást. A pontos biológiai terminológiát leegyszerűsítve három fázist különböztetünk meg: előivarzás, ivarzás és utóivarzás.

A hitelesség végett leginkább öt, de gyakran hét szakaszra bontjuk a tüzelési időszakot. Mindenesetre, ha a kutyád indokolatlanul izgatottan kezd el viselkedni, az már könnyen lehet, hogy az előivarzás tünete.

Amiből azonban pontosan tudhatod, hogy biztosan tüzel a kutyád, az az, hogy a vulvája dagadt lesz, majd szalmasárga vagy konkrétan véres nyálka jelentkezik rajta. Ez történhet cseppekben, vagy akár konkrét folyás is lehet, hogy miként történik meg a dolog az teljesen egyedfüggő kérdés.

Mindenesetre, ha már ezt látod, akkor az ivarzási fázisban van a kutyusod. Ha ezek a konkrét jelek nem lennének elegendők, akkor hozzá veheted az izgatott, ideges vagy agresszív viselkedést, illetőleg a nemiszervek gyakori nyalogatását.

Az utóivarzásnak már nincsenek látható tünetei. Megszűnik a nemi szerv duzzadása, a váladékozás és az izgatott viselkedés is elmarad. Te már nem láthatod, de a kutyád ebben az időszakban is még pár napig nemző, azaz fogantatás képes marad.

Érdemes hát odafigyelni a három hetes ciklusra, mert ha az utóivarzás alatt engeded el a kutyádat, akkor is könnyen előfordulhat, hogy kiskutyákkal fog gyarapodni a család. Ha nem akarsz váratlanuk érkező kölyköket, akkor fél évente ebben a három hétben fogd inkább szorosabbra a pórázt, képletesen és szó szerint is.

Hogyan tudsz a kutyádon segíteni tüzelés alatt?

Ha az ember nem akar tenyészteni, „csak” kutyát tartani, akkor a legjobb módszer az ivartalanítás, a kutyádat és magadat is sok felesleges problémától kíméled meg ezzel.

Azonban ha ez nem lehetséges bármilyen okból, akkor is vannak módszerek, melyekkel könnyebbé teheted ezt az időszakot. Az első ciklusnál pedig különösen érdemes odafigyelni a kutyádra.

Légy szigorú

Amennyiben nem szeretnéd, hogy megszaporodjon a család, úgy amikor először veszed észre rajta az izgatottság jeleit, akkor ne engedd el a pórázt, sőt azt se, hogy egyedül menjen ki az udvarra.

Kissé kegyetlennek tűnik, de ez az egyetlen biztos megoldás a kéretlen szaporulat ellen. Már csak azért is, mert ilyenkor a kutyák, akár a kerítés alatt is képesek alagutat ásni maguknak, hogy engedelmeskedjenek az ösztöneiknek.

Légy türelmes

Légy türelmes, ha tüzel a kutyád

Ugyanakkor, ne csak szigorú légy, hanem türelmes is. Ha a kutyád nem fogad szót, nem engedelmeskedik az utasításodnak az nem a személyed elleni lázadás, csupán a hormonoké.

Szó szerint értendő, hogy a kutyák a tüzelési idő alatt elfelejthetik akár a saját nevüket is. Ezért, ha nem jön vissza hozzád, ha hívod, akkor légy megértő, ilyenkor a dorgálás nem igazán célra vezető nevelési eszköz, ahogy semmi más sem az.

Kerüld a kutyás helyeket

Tüzelési időszakban kerüld a többi kutya társaságát. Sétáltás közben ne vidd olyan helyre, ahol jellemzően több kutyatartó és kutya fordul meg, mivel a többi állat is meg fog bolondulni tőle.

A kutyaiskolák környékét pedig végképp felejtsd el, mert könnyedén tönkre tehetsz egy egész napos oktatást a „szülők és tanárok” legnagyobb örömére.

Nem ciki a pelenka

Tüzelő bugyi

Ami a higiéniát illeti nyugodtan használj tüzelő bugyit azokon a bizonyos napokon. Egy vékony kis kutya pelenkáról van szó, cserélhető betéttel, de ha éppen nincsen kéznél, akkor a klasszikus gyerek pelenka is megteszi és rá is tudod illeszteni a kutyus hátsójára. Főleg akkor érdemes erre odafigyelni, ha bent, a lakásban tartod a kutyusodat.

A kan kutyákra ugyanúgy oda kell figyelni

Az ivarérettség természetesen nem csak a nőstény, de a kan kutyákat is eléri. Náluk is ugyanúgy megvannak a tüzelési ciklusok, csak éppen nem mutatnak testi tüneteket, illetőleg a viselkedésükben is kevésbé látványos.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kelljen a hím nemű ebekre is nagyobb figyelmet fordítani ilyenkor, hiszen akár a kerítésen is átrághatják magukat. Kan kutyáknál leginkább arra kell figyelni, hogy ne szökjenek meg otthonról, ha megzavarodnak a hormonjaik.

Sajnálatos tény ugyanis, hogy a legtöbb baleset ekkor fordul elő a kedvenceinkkel. Az amúgy óvatos kutyák is átrohanhatnak a legforgalmasabb úton, úgy, hogy előtte körbe sem néznek, így erre mindenképpen érdemes odafigyelni.

Összegzés

A nőstény kutyák első tüzelése fél éves és két éves kor között esedékes, leginkább a mérettől függően. Kis testű kutyáknál előbb, nagyobb fajtáknál később jön meg.

Az első menstruáció gyakran tünetmentes, vagy kevésbé észlelhető. Miután beáll a biológiai rendezettség a kutyák rendre évente kétszer tüzelnek és ez jellemzően 21 napig tart náluk.

Ezt a három hetet leegyszerűsítve előivarzásnak, ivarzásnak és utóivarzásnak hívjuk. A kutyák életük végéig nemzőképesek maradnak és menstruálnak, bár idős korban a ciklusok jellemzően rendszertelenné válnak.

Ha nem vagy tenyésztő a legjobb megoldás az ivartalanítás. Amennyiben ez valami okból nem valósítható meg, akkor ez alatt a három hét alatt különösen figyelj oda a kutyádra, főleg ne engedd a többi kutya közelébe.

April 13, 2022

További érdekességek

Hírlevél

A hírlevélre való feliratkozással elfogadom az Adatvédelmi szabályzatot.