Bichon havanese
21-28 cm
23-28 cm
A bichon havanese olyan, akár a meleg napsugár, fénye mindenkit elér, még a legszomorúbb hétköznapokba is boldogságot csempész. Hazájában, Kubában bichon havanais-ként ismerik, és az arisztokrácia révén hozzászokott az úri bánásmódhoz, amiből a mai napig nem enged.
Arra vágyik, hogy ölbe vegyék, simogassák, elismerjék a tehetségét minden alkalommal, amikor végrehajt egy trükköt. A csodálatot feltétlen szeretettel, jóindulattal és hűséggel hálálja meg.
A havannai pincs megelégszik azzal, ha emberek veszik körül, de komolyabb feladatokra is kiképezhető. Sokuk szolgál terápiás kutyaként, segítőkutyaként, cirkuszi mutatványosként, de akár penészgombák és termeszek kiszimatolásra is betanítható.
Méretéhez képest energikus, intelligenciája révén pedig kutyasportokra, például agility-re, flyball-ra is kiképezhető.
Melyek a Bichon havanese legfontosabb tulajdonságai?
Élénk, élettel teli és vidám családi kutya a bichon havanese, akinél egyetlen fajta sem ragaszkodik jobban a gazdájához. Társasági kutya, aki imádja az embereket, különösen a gyerekeket, és nagyon jól kijön a cicákkal és más háziállatokkal is.
Szinte tapad mindenkire, az idegenekben is lehetséges barátokat lát. Ugyan remek jelzőkutya és mindenre ugatással figyelmezteti a gazdáját, házőrzőnek, már csak barátságos vérmérséklete és pici mérete miatt sem tartható.
Családcentrikusságának és emberszeretetének meg van az árnyoldala is, ugyanis a kis havanese kutya nem hajlandó egy órát sem egyedül tölteni. Kifejezetten családok számára és lakásba ajánlott kutya, aki ugyan nem vágyik napi fél óránál több mozgásra, de a közös játékról és mókázásról sosem mondana le.
Okos és könnyen nevelhető fajta, akinek megvan a magához való esze, és ha nem figyelsz oda, azon kapod magad, hogy ő tanít meg téged arra, hogy királyként bánj vele. Szőrhullajtást és agressziót ne várj tőle, békés és tiszta kutya, aki csak akkor forgatja fel az életedet, ha magára hagyod.
Gyors áttekintés
- Árad belőle a pozitivitás és lehetetlen mosoly nélkül ránézni.
- Az agressziót hírből sem ismeri, ennek ellenére nem feledkezik meg a munkájáról, és eleget tesz az önkéntes megbízatásának, hogy megugassa a postást.
- Kölyökkorban 22-30%, felnőttként 18-30%, idősként pedig 18-25% fehérjetartalmú eledel javasolt.
- Genetikailag hajlamosak a térd- és csípőízületi problémákra, amik már fiatal korban kialakulhatnak.
- Nevelése során a durva bánásmód és büntetés azt eredményezi, hogy a kutya félelmében inkább meg sem próbálja végrehajtani a gyakorlatot.
- Korán egyedüllétre kell szoktatni, mert néhány óra magány is szeparációs szorongást vált ki nála.
Hasonló temperamentummal rendelkező kutyafajták
Kattints az alábbi fajtákra, ha olyan négylábút keresel, amely hasonló mérettel és tulajdonságokkal rendelkezik, mint a havannai pincs.
Egyik sem nyerte el a tetszésed? Fajtaleírásaink segítenek a kutyafajták jobb megismerésében.
Ismerd meg a vidám kis bichon havanese-t, aki pattogó járásával és kedves személyiségével hívja fel magára a figyelmet!
Érdekes tények a Bichon havanese-ről
A bichon havanese sok csodálót tudhat a magáénak hosszú, selymes szőrének, kedves arckifejezésének és apró termetének köszönhetően. Barátságos és szerető jelleme miatt az egyik legjobb családi kutyának tartják, aki ragaszkodásával kiérdemelte a matricakutya becenevet is.
Mára kihalt felmenőkkel rendelkezik
A Blanquito de la Habana nevű kutyából tenyésztették ki, akinek pedig a Bichón Tenerife volt az őse. Mára mindkét kutyafajta kihalt, csupán a havanese őrzi az egykori egyedek tulajdonságait. Fejlesztésükhöz többféle bichon típusú kutya és uszkár is hozzájárult.
Kuba nemzeti kutyája
Kuba egyetlen őshonos kutyafajtája a bichon havanese, így kiérdemelte az ország nemzeti kutyája címet. Felmenői Kubából származtak, korábbi ősei pedig Tenerife szigetéről.
Játékosak és kíváncsiak
A bichon havanese fontos ismérve az aktivitás és a kíváncsiság. Imádnak játszani és új dolgokat felfedezni, minden apróság felkelti az érdeklődésüket és bárhová szívesen követik a gazdájukat, hiszen mindig új kalandra számítanak. Sőt, akár maguknak is kitalálnak játékokat és rávesznek téged, hogy játssz velük!
Amerika 25 legnépszerűbb kutyafajtájának egyike
Elképesztően szép utat járt be a bichon havanese, hiszen a kis spanyol szigetről eljutott Havannáig, majd a kubai forradalom idején 11 példányuk az Egyesült Államokba is.
A nagy felfordulásban nem sok gazdi tudta magával vinni az újvilágba kedvencét, ezért alig egy tucat kutya népesítette be az USA-t. Mára előkelő helyen szerepel a legnépszerűbb kutyák listáján, ami igencsak figyelemreméltó eredmény egy ilyen kistestű kutyától.
Különleges a járása
A havannai pincs már a járásáról is könnyen felismerhető. Úgy közlekedik, mint akinek rugók vannak a lábaiban és ettől mindig ruganyos a mozgásuk, szinte pattognak a talajon.
A mókás járás okát a testfelépítésükben kell keresnünk. Hátsó lábaik izmosak, felkarjuk viszonylag rövid, emiatt tűnik úgy, hogy ugrándozva járnak.
Szőre védi az időjárástól
Buja és selymes tapintású szőre kiváló szigetelést biztosít a forró, havannai napsugarakkal szemben, mely a trópusi éghajlatot jellemzi. Megvédi a kutyát a hőgutától, de akár télen a hidegtől is, ha nem nyírod meg.
Igazi tengerparti kutya, aki jól érzi magát a melegben is. Ha vízpart mellett nő fel, akkor kiváló úszó is válhat belőle.
Rasztásítható a szőre
A selymesen puha szőrük tökéletesen alkalmas arra, hogy zsinórokat formázzunk belőle, amitől úgy nézhetnek ki, mint a pulik. Bár nem egyszerű kialakítani a jamaikai rasztákat, de nem lehetetlen!
A Bichon havanese megjelenése
Szinte alig látszik ki a kutya a szőre alól, olyan hosszú és dús bundája van. Sűrű hajzuhataga egészen elfedi, hogy mennyire pici a toy méretű havanese. Mindössze 21-28 cm magasra nő, súlya pedig csak 3-6 kg, ám ennek ellenére masszívnak, erősnek mondható a felépítése.
Teste valamivel hosszabb, mint amilyen magas. Járása kedvesen pattogó egészen kicsi korától idős koráig. A koponya széles és enyhén lekerekített.
A stop mérsékelt, a fej síkjai vízszintesek és az orcák laposak. A fang hossza valamivel kisebb, mint a koponya hossza a végponttól a nyakszirtig mérve. Nyaka enyhén ívelt, szépen beleolvad a vállakba, hossza arányos a kutya magasságával és hosszával.
Háta a far felé mérsékelten emelkedik. Fülei a koponyán magasan tűzöttek, alul szélesebbek és lefelé hegyesednek, mindig a fej oldalán, lefelé lógnak. Nagy, mandulavágású, sötétbarna szemeiben a huncutság, a játékosság és az intelligencia csillog. Az írisz peremének színe fekete, kivéve a csokoládészínű egyedeknél, akiknek teljesen barna a szemük.
Széles orruk és ajkuk egyszínű fekete, a barna kutyusok esetében egyszínű barna. A fekete és barna pigmentáción kívül semmilyen szín nem megengedett a szemeken, orron és az ajkakon. Harapása ollós, ideális esetben fogazata teljes.
Hosszú és bozontos farka magasan tűzött és a hát fölé ívelt, a hosszú szőr előre vagy a test bármely oldalára eshet. Mellkasa mély, jól fejlett és a könyökig ér, bordái jól íveltek. Lábaik rövidek, különösen a felkar, illetve egyenesek, hátsó lábaik izmosak. A lábujjak íveltek és előre mutatnak. A talppárnák és a körmök bármilyen színűek lehetnek.
A Bichon havanese színvariációi
A bichon havanese hosszú, selymesen puha tapintású, kettős szőrzettel rendelkezik. Fedőszőrzete valamivel nehezebb, ám mind a fedő- mind az aljszőrzet puha, könnyű textúrájú és meglehetősen dús, illetve hullámos.
A rövid, göndör vagy drót szőrzet, illetve az egyrétegű bunda nem megengedett a fajtaszabvány szerint, de a zsinóros szőrzet igen.
Gyakorlatilag a bőr és a szőr színe bármilyen lehet és a mintázatban sincs megkötés. A leggyakrabban előforduló színek között a feketét, fekete-ezüstöt, ezüstöt, barnát, őzbarnát, vöröset, vörös tigriscsíkost, fekete csíkost és a fehéret találjuk.
Bármilyen szín és színkombináció megengedett, de sosem tudhatjuk, hogy a kölyök milyen színű lesz felnőttként. A havanese ugyanis 1 éves kora körül hajlamos a színváltoztatásra, bundájuk sötétedhet, világosodhat, de akár teljesen megváltozhat az árnyalata is. Egy biztos, a bichon havanese szinte alig hullajtja a szőrét, ezért hipoallergén kutyafajtának tekinthető.
A Bichon havanese vérmérséklete és személyisége
Elbűvölő, bájos, vidám és élettel teli kutya a bichon havanese, aki bárkit jó kedvre derít az extrovertált és szórakoztató habitusával. Csodálatos családi kutyának tartják, hiszen könnyen nevelhető, mindenkivel jól kijön akár két- akár négylábú.
Barátságos, de kötelességtudóan ugat
Kedves tekintete árulkodik a havanese szívélyes temperamentumáról, na meg az örömtelien csóváló farka, akivel mindenkit megtisztel, aki látótávolságba kerül. Imádja a figyelmet és a társaságot, bármit megtesz azért, hogy emberek között legyeskedhessen.
Elmondhatatlanul szereti az embereket, jó barátságot köt a cicákkal és más állatokkal is, a gyerekek a kedvencei. Séta közben rengeteg új cimborára tesz szert, nem zavarja a tömeg és a zaj sem, igyekszik minél több simogatást begyűjteni a járókelőktől.
Az agressziót hírből sem ismeri, ennek ellenére nem feledkezik meg a munkájáról, és eleget tesz az önkéntes megbízatásának, hogy megugassa a postást és minden apróságra figyelmeztesse a gazdáját, méretéhez képest mély hangjával.
Mókás bohóc
Természeténél fogva megtalálja a módját, hogy jobb kedvre derítsen. Árad belőle a pozitivitás és lehetetlen mosoly nélkül ránézni. Imád játszani, és igyekszik a tudtodra adni, ha eljött a játékidő.
Szorgosan hurcolja a játékait a lábad elé, amíg végre be nem adod a derekad, majd végkimerülésig pörög. Az újságokat széttépkedi, a bútorokat akadálypályának használja, átveszi felettük az uralmat és bolondozik, amikor csak teheti.
Természetesen elég intelligensek ahhoz, hogy trükköket tanuljanak meg és cirkuszi mutatványokkal kápráztassák el a családot, ám ehhez az kell, hogy időt szánjunk arra, hogy megtanítsuk nekik a komplikáltabb trükköket. Humoros, néha huncut és tudja magáról, hogy még több figyelmet zsebelhet be azzal, ha a kedvedre tesz.
A társasági kutyák királya
A világ egyik legszociálisabb kutyájaként nem csoda, hogy a havanese emberfüggősége nem ismer határokat. Ha a havanese mellett döntesz, biztos lehetsz benne, hogy elválaszthatatlan társra találsz, aki megállás nélkül követni fog téged, matricaként tapad rád.
Végtelenül szereti a gazdáját, erősen ragaszkodik, emiatt kiváló társasági kutya, rendkívül lojális társ lehet, de pont ezért folyamatosan feszült amiatt, hogy egyedül marad, vagy lemarad mögüled.
A szeparációs szorongás iskolapéldája, kiborulása akár szélsőséges mértéket ölthet, ezért nem tanácsos túl hosszú időre magára hagyni. Feltétlenül meg kell tanítani arra, hogy egyedül is lefoglalja magát, de szorongása így is csak mérsékelhető. Nem való olyan gazdi mellé, aki napi 8 órát tölt a munkahelyén, távol az otthonától.
Intelligens és érzékeny tanonc
A havannai pincset leginkább az motiválja, hogy megfeleljen a gazdájának. Intelligens, de nem tartozik a legokosabb kutyák közé, hiányosságait lelkesedéssel kárpótolja, már amikor nem makacskodik.
Pozitív megerősítéssel és étellel remekül ösztönözhető arra, hogy elsajátítsa a rájuk szabott feladatokat. Cirkuszi múltja lehetővé teszi, hogy akrobatikus feladatokat végezzen és agility sportban brillírozzon.
Könnyen képezhető, hallgat a gazdájára és gyorsan felfogja a parancsokat. Különös érzéke van ahhoz, hogy ráhangolódjon a gazdájára és utánozza a viselkedését, így, ha vidáman közelítesz a kiképzéshez, akkor mindvégig elszántan, örömmel teljesíti a kéréseidet.
Imádnivaló, de nem tökéletes
A bichon havanese-t nem lehet nem szeretni, hiszen annyira jókedvű, virgonc és szeretettel teli társ. Más kutyákhoz hasonlóan, ő sem hibátlan.
Az egyedüllétet és az unatkozást nem viseli jól, ilyenkor felülkerekedik rajta a rosszcsont énje és ugatással, ásással, rágással, rongálással vezeti le az energiáit. Bármilyen cuki kiskutya, a fegyelem, a következetes nevelés nem maradhat el, és nem halogatható, különben olyan szokásokat alakít ki, amiben nem lesz köszönet.
Legkésőbb 6 hónapos koráig meg kell tanulnia a szabályokat és az alapvető engedelmességet, illetve hozzá kell szoktatni az egyedülléthez, ha nem szeretnénk, hogy felforgassa a lakást, amíg nem tartjuk szemmel vagy kiszaladunk a sarki boltba.
Milyen gazdához illik legjobban a Bichon havanese?
Selymesen puha bunda, mosolygós tekintet és vibráló személyiség – ki tudna ellenállni a bichon havanese-nek? Végtelenül barátságos és jólelkű kutya, akivel könnyű megtalálni a közös hangot. Az élet csupa öröm vele, hiszen mindig vicces, végtelenül barátságos és hűséges társ, aki alkalmazkodik az életmódodhoz és az időbeosztásodhoz.
Nem válogat az életkörülmények között, a kis panellakástól a hatalmas villáig mindenhol jól érzi magát, a lényeg, hogy emberek között lehessen.
A bichon havanese szomjazik a társaságra, a nap 24 órájában igényli, hogy valaki mellette legyen, emiatt leginkább távmunkában dolgozók, nagy családok, vagy nyugdíjasok mellé ajánlott, akik az idejük nagy részét a kutyával töltik vagy magukkal viszik a kiskedvencüket mindenhová.
Az egyedüllétet nagyon rosszul viseli, hiszen társasági létre termett. Nagyszerű öleb, aki szívesen kuporodik hosszú órákra az öledbe, szinte terápiás kutyaként funkcionál a hétköznapokban. Nagyon barátságos más kutyákkal, de nem érdemes nála jóval méretesebb ebekkel együtt tartani, mert játék közben megsérülhet az aprócska havannai teremtés.
Mozgásigénye és tartásának ideális feltételei
Gyerekekkel való tartása nem jelent problémát, hiszen a havanese szinte testvérként szereti a gyerkőcöket, imádnak velük játszani, összebújni és kedvességével eléri, hogy minél több jutalomfalattal lássák el. Nem jellemző rájuk az agresszió, harapni sem szoktak, ezért akár kisgyerekek mellett is bátran tartható.
Annak ellenére, hogy kis termetűek, nagyon erősek és energikusak, de nem igényelnek extrém mértékű aktivitást, napi 30 perc sétával és játékidővel is megelégszenek – ne feledd, a havanese egész nap követi a gazdáját, kifárad a fel-alá járkálásban.
Azok számára, akik hosszú túrákra keresnek négylábú társat nem a legjobb választás a toy méretű eb. Bár hasonló méretű társainál valamivel masszívabb a felépítése, azért vigyázni kell rá, hogy ne érje baleset és a gyerekek is szépen játszanak vele.
A havannai pincsnek nagy előnye, hogy szinte alig hullajtja a szőrét, ezért nem kell utána annyit porszívózni, cserébe viszont gyakran kell vele látogatni a kutyakozmetikust, hogy mindig csinos maradjon, ennek költségével feltétlenül számoljunk.
Ugyan nem eszik sokat, de a jó minőségű eledel megvásárlását és az állatorvosi ellátás összegét vegyük figyelembe.
A Bichon havanese eredete
Kuba fővárosáról, Havannáról kapta a nevét a havanese kutya. Kuba nemzeti kutyafajtája és egyetlen őshonos kutyája. Kifejezetten társasági kutya volt, a kubai arisztokrácia és felső osztály előszeretettel tartotta kiskedvencként, sőt tovább nemesítette a fajtát.
Ősei a Teneriféről származó bichon fajták voltak, akiket a spanyol tengerészek vitték magukkal a gyarmatosítás alatt álló Kubába, melyet 16. századi hajónapló feljegyzések bizonyítanak. A fajta igazodott a trópusi éghajlathoz, hosszú, dús szőre védi őket a napsugaraktól és növeli a kutya hőtűrését.
A 18. században kereskedelmi hajókon visszajutottak Európába, ahol a francia, angol és spanyol királyi udvarokban nagy népszerűségnek örvendtek, a század közepére kifejezetten divatossá váltak.
Mindeközben Kubában egyre inkább elterjedtek családi kutyaként, de még mindig a gazdag réteg kiváltsága volt a tartásuk. A kubai forradalom komoly hatással volt a fajta alakulására, hiszen maroknyi egyed jutott el Amerikába, ahonnan elterjedt világszerte.
A bichon havanese FCI besorolása alapján (IX.) Társasági kutyák csoportjába és a (1.) Bichonok és rokon fajták szekcióján belül a (1.1) Bichonok típusába tartozik.
Híres havannai pincsek és gazdáik
- Viktória királynő két havannai kutyát, Charles Dickens egyet tartott, akit Timnek nevezett el.
- Ernest Hemingway író is rajongott a fajtáért, de Jane Fonda, Venus Williams, Glenn Close és Barbara Walters is havanese kutyát tartott.
- Hazánkban többek között Bíró Ica, Sári Évi, Bangó Margit és Várkonyi Andrea döntött a havannai pincs mellet.
A Bichon havanese etetése
A megfelelő, testmérethez és életszakaszhoz illeszkedő táplálás elengedhetetlen a kutya fejlődéséhez és egészségéhez. A bichon havanese kistestű kutya, aki nem eszik túl sokat, de szeret kuncsorogni, ami hamar meglátszik a vonalain, ezért meg kell húzni a határt az etetésénél.
Hogyan tápláljuk a Bichon havanese-t?
Toy méretű kutya lévén feltétlenül kisméretű kutyáknak szánt eledellel tápláljuk minden életszakaszban. A kistestű kutyák több kalóriát égetnek el testsúlykilogrammonként, mint a közepes és nagytestű kutyák.
Ennek megfelelően ezek a tápok arányaiban több kalóriát tartalmaznak, ami kielégíti a magas szükségleteiket. A kölyköket etesd 10 hónapos korukig kölyöktáppal, ami több tápanyagot tartalmaz.
A havanese kutyát 10-12 hónapos kora körül érdemes kölyöktápról felnőtt tápra szoktatni, hogy a fejlődésének megfelelő tápanyagokhoz juthasson, hiszen a kifejlett testméret és az energiaszint fenntartásához már nem igényel olyan sok tápanyagot.
Etetésére maximum fél órát szánjunk, ezt követően vegyük el előle az ételt, hogy ne falatozhasson szabadon a nap folyamán, mert azzal az elhízás veszélyét kockáztatjuk.
- A kutya etetése A-Z-ig | Útmutató a szakszerű tápláláshoz
- Mit nem ehet a kutya? [50 tiltólistás étel]
Mivel tápláljuk a Bichon havanese-t?
Mint minden más kutyának, úgy a havannai pincsnek is a fehérje és a zsír az étrendjének alapköve, a szénhidrát nem hangsúlyos összetevő. A kiegyensúlyozott táplálkozás biztosítására megfelelő lehet a száraz táp, a nedves eledel, a házi koszt és a nyers étrend is.
- A száraz eledel általában több szénhidrátot, kevesebb zsírt és vizet tartalmaz, kényelmesen adagolható, jót tesz a fogak egészségének és hasznos a kiképzéshez is.
- A nedves eledelek ízletesebbek, több nedvességet és zsírt tartalmaznak és alacsonyabb a szénhidráttartalmuk is, ezért főként a rágási nehézséggel küzdő, válogatós kutyusok számára ajánljuk.
- A házi koszt és nyers etetés több előkészületet igényel ahhoz, hogy az elkészült menü megfelelő arányban tartalmazza a tápanyagokat, ugyanakkor szorosabban követhető, hogy pontosan mit eszik a kutya.
A szénhidrátforrások közül érdemes elhagyni a szóját, kukoricát és búzát, helyettük a rizs, zab, árpa és az édesburgonya lehet jó alternatíva. Bármely etetési mód mellett döntesz, feltétlenül kerüld a mesterséges színezékeket, aromákat, édesítőszereket és tartósítószereket, mert ezek ártalmasak lehetnek az immunrendszer egészségére.
A havanese egészségügyi állapotát feltétlenül figyelembe kell venni az etetése során, ha szeretnénk megelőzni vagy kezelni bizonyos egészségügyi állapotokat. A jó minőségű eledelek nagy szerepet játszhatnak a fajtabetegségek tüneteinek mérséklésében, illetve elkerülésében.
- Milyen a jó kutyatáp? A minőségi eledel kiválasztása A-Z-ig
- 10 gyakori kutyatáp mítosz, amelynek nem szabad bedőlni
Mennyi kalóriára és fehérjére van szüksége a Bichon havanese-nek?
A kölyökkor a kutya növekedési szakasza, amikor az eledelük tápanyagokkal látja el a piciket az izmok és a csontok növekedéséhez. A kifejlett egyedek súlya nemtől függetlenül 3-6 kg közötti, ezért a nemek tekintetében nem szükséges eltérő mennyiségű kalóriával és fehérjével etetni a havanese-t.
Kalória és fehérjeigényüket meghatározza az életszakaszuk, aktivitásuk és súlyuk. Ideális testömegük a következőképpen alakul.
- 2-4 hónapos: 0,8-2,7 kg
- 5-11 hónapos: 2-5,5 kg
- Kifejlett testsúly: 3-6 kg
Kalória
Fejlődési szakaszától függően eltérő mennyiségű kalóriát igényel. Kölyökként kell a legtöbb kalóriát kapnia, hiszen a növekedéshez rengeteg energia szükséges. 1 éves korig 8% zsírtartalmú étrend, felnőttként és idősként pedig hozzávetőleg 5% zsírtartalmú eledelt válasszunk kedvencünknek.
- Kölyök (2-4 hónap): 195-270 kcal/nap
- Junior (5-12 hónap): 220-430 kcal/nap
- Felnőtt (1 éves kor felett): 250-400 kcal/nap
- Idős (9 év felett): 230-360 kcal/nap
Fehérje
A fehérjebevitel elengedhetetlen a kölykök növekedéséhez és az élettani folyamatok kielégítő működéséhez. Kölyökkorban 22-30%, felnőttként 18-30%, idősként pedig 18-25% fehérjetartalmú eledel javasolt.
A kutyák fehérjeigénye testsúlykilogrammonként 2 g, mely a következők szerint alakul.
- 2 kg: 3 g/nap
- 4 kg: 8 g/nap
- 6 kg: 12 g/nap
Szüksége van a Bichon havanese-nek táplálék-kiegészítőkre?
A jól táplált, megfelelő étrenden tartott bichon havanese nem igényel különösebb vitaminutánpótlást, hiszen a jó minőségű eledelek minden szükséges tápanyagot biztosítanak a szervezet egészséges működéséhez.
A táplálék-kiegészítők elsősorban akkor jöhetnek szóba, ha a kedvencünket házi koszton vagy nyers eledelen tartjuk.
Fajtabetegségeik elkerülésére és kezelésére többféle étrend-kiegészítő is hasznos lehet. Idős korban a legtöbb havanese-nek érdemes vitaminokat és ásványi anyagokat adni az étrendjéhez, hogy megőrizhessék immunrendszerük és a csontozatuk egészségét.
A mozgásszervek védelmében az MSM, kondroitin, glükozamin és a kurkuma a leggyakoribb hatóanyag, amely segít megőrizni a kutya mozgékonyságát.
Bőr- és szőrproblémáikon a növényi és állati eredetű olajok segíthetnek, köztük a halolaj, krillolaj és kókuszolaj.
Leggyakoribb kérdések a Havannai pincs etetésével kapcsolatban
Mennyire hízékony?
A kistestű kutyusok nagyon könnyen elhíznak és már egészen kis mennyiségű plusz táplálék is túlsúlyhoz vezethet. Bájos tekintetének nehéz ellenállni, amikor kuncsorog, ezért érdemes egészséges, kalóriaszegény csemegéket adni neki a zsíros finomságok helyett, hogy megőrizhessék a vonalaikat.
Mennyire válogatós?
A havanese alapvetően imád enni, így, ha visszautasítja az eledelt, először gondoljunk arra, hogy valamilyen betegség húzódik a háttérben.
Főként a fogászati problémák, a szeparációs szorongás, a stressz és a finnyásság vezet ahhoz, hogy nem akar enni. A bolyhos kutyusokat nagyon könnyű elkényeztetni, és ha gyakran adsz neki egy falatot a szendvicsedből, akkor egy idő után nem elégszik meg a kutyatáppal.
Milyen gyakran kell etetni naponta?
Az elválasztás szakaszában, 8 hetes koruktól 3 hónapos korig napi 4 étkezést kell biztosítani a kölyköknek. A következő hetekben át kell állni a napi háromszori etetésre egészen 1 éves korukig.
A felnőtt kutyusokat 1 éves kortól etesd naponta két alkalommal, reggel és este. Amennyiben egészséges a kutyus, idős korában is tartható a napi kétszeri táplálás.
Mennyire érzékeny a gyomra?
A bichon havanese kutyusok körében gyakori az érzékeny gyomor, sokszor küzdenek emésztési problémákkal, melyekért elsősorban az elégtelen emésztés, az emésztőenzimek hiánya tehető felelőssé. Gondok adódhatnak a zsírok, fehérjék, szénhidrátok és rostok megemésztésével.
Az érzékeny gyomrú ebek profitálhatnak abból, ha rendszeresen kapnak probiotikumokat, egyszerre kis mennyiséggel etetjük őket, és az eledelt kiegészítjük emésztést segítő enzimekkel.
Hajlamos ételallergiára?
A havanese kutyát számos allergia kínozhatja, köztük a pollen-, a vegyszer- és ételallergia. A leggyakoribb allergizáló összetevő a szója, kukorica és a csirke, de bármilyen húsféle vagy akár zöldség is tüneteket válthat ki.
Az allergia leginkább bőrtünetekkel, bőrfertőzéssel, viszketéssel, atópiás bőrpanaszokkal jelentkezik, de az emésztőrendszeri kellemetlenségek sem elhanyagolhatók.
A Bichon havanese egészsége
Az imádnivaló havannai pincs hagyhat maga után némi kívánnivalót, ezért feltétlenül gondoskodnunk kell arról, hogy a lehető legjobb minőségű étellel lássuk el, elegendő mozgást biztosítsunk számára és megóvjuk a sérülésektől.
Nagyszerű társ, aki hosszú éveken át boldoggá teheti a gazdáját, amennyiben adottak a jó életkörülmények számára.
Mennyire egészséges a Bichon havanese?
A havanese kutya meglehetősen hosszú élettartammal rendelkezik, várhatóan 14-16 évet lehet köztünk. Egészsége nem makulátlan, ezért érdemes tisztában lenni az őt érintő leggyakoribb fajtabetegségekkel és felkészülni a tartási körülmények optimalizálására.
Természetesen bőven találunk köztük jó egészségnek örvendő, fajtabetegségektől mentes kutyusokat is. A havanese különösen fogékony a szembetegségekre, süketségre, szívbetegségre, fogászati problémákra, valamint a csont- és ízületi problémákra, melyek jó része elkerülhető, kockázatuk csökkenthető, ha egészséges felmenőktől származnak, jó a génállományuk és kielégítő életvitelt biztosítunk számukra.
Emellett számolnunk kell azzal, hogy a havanese többféle allergiától is szenvedhet, ami jelentősen ronthatja az életminőségét a gyakori viszketés, bőrfertőzés miatt. Tartásakor ügyelni kell a testsúlykontrollra, valamint a fizikai traumák elkerülésére.
A Bichon havanese leggyakoribb betegségei
A bichon havanese viszonylag egészséges fajta, de őt sem kímélik az örökletes betegségek. Genetikailag hajlamosak a térd- és csípőízületi problémákra, amik már fiatal korban kialakulhatnak, de igazán az idős kort teszik nehézzé.
Az életminőséget a szembetegségek széles skálája ronthatja, de számolni kell a máj sönttel és a szívbetegséggel is.
Szürkehályog
A szürkehályog fokozatosan alakul ki, idővel teljesen elhomályosítja a szemlencsét, ami látásromláshoz és teljes látásvesztéshez vezet. A kutya nem tapasztal fájdalmat és apránként hozzászokik ahhoz, hogy egyre gyengébb a látása.
A genetikai eredetű betegség műtéttel orvosolható, ám a beavatkozás költséges, ezért érdemes inkább jó génekkel rendelkező csöppséget választani.
Legg-Calvé-Perthes betegség
A betegséget csípőízületi nekrózisnak is nevezik, főként a fiatal, kistestű kutyusokat érinti és jellemzően 4-12 hónapos korban jelentkezik.
Hasonlít a csípőízületi diszpláziához a tüneteket illetően, de a Perthes betegség a combcsont fejének elhalásával jár. Jellemző tünete a hátsó lábak bénulása, a letargia. Az állapot némileg javulhat, de az elhalt csont már sosem fog pontosan illeszkedni az ízületi mélyedésbe, emiatt a kutya fájdalmakat tapasztal.
Időnként a mellső végtagoknál, a felkarcsont fejénél is kialakulhat. Általában fájdalomcsillapítókkal javítható a kutya közérzete, súlyos esetben műtéti beavatkozás szükséges.
Máj sönt
A máj sönt vagy más néven portoszisztémás sönt egy veleszületett betegség. A kutya máját kikerülik egyes vérerek, ami miatt a máj nem képes megtisztítani a toxinoktól a vért és a véráram közvetlenül a szervekhez irányúl.
A rendellenesség rengeteg egészségügyi problémát válthat ki, visszamaradhat a kutya növekedése, megváltozhat az étvágya és a viselkedése, illetve letargikussá válhat. A söntöket vér-, epe- és vizeletvizsgálattal diagnosztizálják.
Gyógyítása nem lehetséges, de a kutya életminősége és állapota fenntartható étrend-váltással, antibiotikumokkal, de műtétre is sor kerülhet.
Térdkalácsficam
A toy kutyafajták jellemző genetikai eredetű betegsége a térdkalácsficam, melyben oldalirányba mozdul el a térdkalács. Főként járás, futás közben figyelhető meg, hogy a kutya az egyik lábát nem terheli, és kirúg a lábával, hogy az elmozdult térdkalácsa visszaugorjon a helyére.
Az állapot súlyosságától függően fizikoterápia, vagy akár sebészeti beavatkozás is szükséges lehet. Többnyire ízületvédőkkel, fájdalomcsillapítókkal és terápiás étrenddel javítják az eb állapotát.
Mi a havanese kutya elpusztulásának leggyakoribb oka?
A vezető halálok az idős bichon havanese kutyák körében a szívelégtelenség. A szívbillentyű ilyenkor elégtelenül záródik, és a vér visszaszivárog, ami túl nagy nyomást gyakorol a szívre. A legújabb tanulmányok szerint a havannai pincsek 6%-a rendelkezik valamilyen szívproblémával, szívzörejjel.
Számos olyan szív- és érrendszeri betegség létezik, mely akár fiatal kutyákat is érinthet és orvosi ellátásra szorul. A szívbetegséget évente egyszer érdemes kivizsgálni, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy kedvencünk szíve egészséges.
A gyógyszeresen kezelt szívbetegséggel együtt lehet élni, ám a kutya életvitelét és étrendjét módosítani szükséges ahhoz, hogy hosszú ideig velünk maradhasson a család kedvence.
A szív-és érrendszeri problémák mellett a leggyakoribb kutyáknál előforduló daganatos betegségek jelentik az elhalálozás okát.
A Bichon havansese nevelése
A lendületes havannai pincs kiképzése okozhat némi fejtörést, hiszen egy apró energiabombával van dolgunk. Szerencsére imádja az embereket és örömmel tesz a kedvünkre, ami nagyban megkönnyíti a nevelését, ha megfelelő módszerrel közelítünk hozzá.
Igazodj a kutya temperamentumához
A havanese kutya alapvetően energikus és lendületes, emellett viszont igényli a nyugalmat, a békés életkörülményeket. Ahhoz, hogy a leghatékonyabban végezhesd a nevelését, fel kell venned a ritmusát.
Mivel nagyon érzékeny és sértődékeny, ezért az edzés alatt végig nyugodtnak és higgadtnak kell maradnod akkor is, ha a kedvenced hibázik.
Lelkesedése egészen addig töretlen marad, amíg bátorítóan és vidáman viselkedsz vele. Előfordulhat, hogy túlpörög és izgatottá válik, ilyenkor is jól jön, ha nyugodtan nemet mondasz neki. A kutya átveszi a hangulatodat és sokkal könnyebbé válik az edzés, ha kiegyensúlyozott közegben érzi magát.
Maradj pozitív
A pozitív megerősítésen alapuló tréning különösen hatékony a bichon havanese kiképzése során. Lényegében a dicséret és önmagában a gazdi közelsége, elismerő szavai elegendő motivációt biztosít az aprócska kutyusnak.
Ugyan szereti a jutalomfalatot, de könnyen leszoktatható róla, hiszen a simogatás és a dicséret épp olyan eredményes eszköz lehet.
Minden alkalommal, amikor új feladatot szeretnél megtanítani neki, maradj vidám és bátorítsd kedvesen, de soha ne emeld fel a hangod vagy szidd meg, mert nagyon érzékeny a lelke.
A durva bánásmód és a büntetés azt eredményezi, hogy a kutya félelmében inkább meg sem próbálja végrehajtani a gyakorlatot, mert attól tart, hogy ha hibázik, akkor megrovásban lesz része. A nem szakszerű büntetés tehát ellehetetleníti a nevelést hosszú távon is.
Haladj apránként
A kistestű havanese nevelésével nagyon kis lépésekben kell haladni, hogy fokozatosan építsük fel az önbizalmát és ne vegyük el a kedvét a tanulástól. Egyszerre csak egy parancsot adj neki és egészen addig gyakorold vele, amíg tökélyre fejleszti a bemutatást.
Kezdetben egy tréning ne tartson tovább 5 percnél, majd simogasd és játssz vele legalább ennyit, hogy lelkesen várja a következő edzést. Apránként növeld az edzés időtartamát és a gyakoriságát, de mindig fejezd be, mielőtt a kutya kifáradna vagy frusztrálttá válna, így biztosíthatod, hogy legközelebb is örömmel vegyen részt a tréningen.
A kiképzést ne halogasd, már a befogadás első napján kezdj neki. Minél többet foglalkozol a kutya kiképzésével, annál engedelmesebb és fegyelmezettebb társra találsz a havanese-ben.
Szoktasd le az ágyról
A havanese napszaktól függetlenül a gazdája mellett akar lenni, így éjszaka is felkéredzkedik az ágyra. Egy aprócska csöppség sírásának és könyörgésének nehéz ellenállni, ezért könnyen abban a helyzetben találhatod magad, hogy beengeded a kutyust a hálószobádba, idővel pedig az ágyadba is.
Természetesen az a legjobb módszer, ha soha nem engeded fel az ágyadra, de ha már odaszokott, akkor különböző módszerekkel tarthatod távol az ágyadtól.
Először is biztosíts neki saját fekhelyet, gondoskodj arról, hogy kényelmes legyen és pozitív élményeket kapcsoljon a saját helyéhez, például jutalomfalatokat és játékokat. Idővel érdemes a hálószobából is kirakni a kedvencünket, hogy mindenki békésen és zavartalanul aludhasson.
Szobatisztaságra nevelés
A bichon fajtacsalád tagjaként köztudottan nehezen nevelhető szobatisztaságra. Kis termetükhöz apró húgyhólyag tartozik, ezért nem képesek hosszú ideig visszatartani a folyó ügyeiket.
A szobatisztaságra nevelés első lépése, hogy kijelölt helyhez szoktatjuk a kutyust és rendszeresen odavisszük, hogy elvégezhesse a dolgát. Minden alkalommal, amikor a kutya jó helyre ürít, dicsérd meg és jutalmazd finom falatokkal.
A havanese nem szereti, ha megázik, ezért feltétlenül fedett területen alakítsd ki a mosdóját. Legyél kitartó és türelmes, mert a szobatisztaság elérése akár 6 hónapig tartó képzést igényelhet.
Egyedüllétre szoktatás
A bichon havanese egyáltalán nem bírja az egyedüllétet, még néhány óra magány is súlyos szeparációs szorongást vált ki nála. Amint egyedül érzi magát azonnal rongálásba, rágásba és ugatásba kezd.
A kutya mentális egészsége és az otthonod épségének megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy megtanítsd arra, hogy akkor sem ér véget a világ, ha egyedül marad.
A rágójátékokra szoktatás mellett, a ketrechez szoktatás jelenthet megoldást a problémára. A ketrec valójában egy biztonságos és kellemes oázis, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy a kutya jól érezze magát.
A ketrecben legyen puha fekhely, ivóvíz és sok-sok játék. A ketrechez szoktatás eltarthat néhány hétig, ám hosszú távon nagyon hasznos, hiszen arra az időre, amíg távol vagy biztos helyen tudhatod a kedvencedet.
Szoktasd le az ugatásról
A havanese ugyan nem tartozik azon kutyák közé, akik egész nap csaholnak, de a gyakori ugatás rájuk is jellemző lehet. Elsősorban figyelmeztetnek az ugatásukkal minden apró neszre, ugatnak, amikor jól érzik magukat, és akkor is, amikor depressziósak a magánytól vagy éppen a figyelmedre szomjaznak.
A bichon havanese nem gondolkodik sokat, hogy ugasson vagy ne, inkább azonnal jelez. Erről csak úgy lehet leszoktatni, ha megtanítjuk neki, hogy mikor, milyen helyzetekben ugasson, és megtanítjuk csendben maradni.
A módszerrel jelentősen csökkenthető az értelmetlen ugatás és sokkal kellemesebbé válnak a hétköznapok, különösen a szomszédok számára.
A Bichon havanese ápolása
A havanese kutya ápolása kritikus fontosságú, hiszen a hosszú és bozontos szőr nem fésüli ki magát. Ahhoz, hogy mindig jól mutasson, mindig foglalkozni kell vele és nem árt, ha minden hónapban elviszed a kutyakozmetikushoz.
Persze dönthetsz a bunda rasztásítása mellett is, hogy megúszd a fésülést, de szerintünk sokkal jobban áll a bichon havanese-nek, ha jól ápolt külsővel hódít. A kutyakozmetikusra bátran rábízhatjuk a bűzmirigyek kinyomását is, hiszen ez a feladat otthon is elvégezhető, de sokkal jobb, ha szakemberre bízzuk.
Szerencsére a havanese nem hullajtja a szőrét, emiatt rengeteg időt megspórolhatsz a porszívózással, amit akár bátran a szépítgetésére fordíthatsz.
Fésülés
A havanese ápolásának legfontosabb eleme a fésülés, amit érdemes minden nap megejteni. Fésülés előtt használj fésülést könnyítő spray-t vagy oldj fel mogyorónyi balzsamot vízben, és ezzel permetezd be a bundáját. A permet megóvja a szőrt a töredezéstől és könnyebbé teszi a kifésülést.
Egészen a bőrétől indítsd a kefét, mert a bőr közelében könnyedén összecsomósodik, filcesedik a szőre. Fésülése közben jutalmazd a kutyust finom falatokkal és dicsérő szavakkal, hogy kényelmesen érezze magát és hozzászokjon a művelethez.
Szemtisztítás
A havanese kutya szemkörnyéke könnyen elszíneződik a piszoktól és a könnyektől, különösen a világos kutyáknál szembetűnő a sárgásbarnás folt.
Ahhoz, hogy elkerüljük a foltokat, érdemes gyakran, akár naponta áttörölgetni a szemeket, szemzugokat lefelé irányuló mozdulatokkal.
Akár nedves, puha rongyot vagy szemkörnyékápoló folyadékkal átitatott, szálmentes vattakorongot is használhatsz. Abban az esetben, ha a kutya túl sokat könnyezik vagy begyullad a szeme, akkor feltétlenül vidd el állatorvoshoz.
Fogmosás
A bichon havanese-nek nagyon pici az álkapcsa, de rengeteg fog kapott benne helyet. Emiatt a fogak összetorlódnak, közel helyezkednek el egymáshoz és sokkal sérülékenyebbek, könnyebben keletkezik rajtuk lepedék és fogkő.
A fogászati problémák nemcsak a rágást nehezítik meg, de betegségeket, fertőzéseket is okozhatnak. A komoly problémák megelőzése érdekében minden nap mosd meg a kutya fogait fogkefével és kutyafogkrémmel.
A kutyafogkrémek többsége ízesített, ezért a kutyák nagyon szeretik, de a fogkefével történő dörzsöléshez hozzá kell szoktatni őket.
Fürdetés
Ugyan a bichon havanese nem rajong a fürdésért, nem árt, ha gyakran megfürdetjük. A tiszta szőr és bőr egészségesebbé teszi a kutyát és segít elkerülni az allergia tüneteit is, hiszen a bundába tapadó allergéneket így távolíthatjuk el a legkönnyebben.
A kiállítási kutyákat akár heti 1-2 alkalommal is megfürdetik, a házi kedvenceket elég másfél-kéthavonta fürdetni. Jó minőségű, kíméletes kutyasampont és balzsamot használj, hogy minél puhább és selymesebb legyen a kedvenced szőre.
A havanese-nek alapvetően száraz a szőre, ezért a kondicionálás nem maradhat el. Alaposan, langyos vízzel öblítsd le a habot, mert a visszamaradt termékmaradványok viszketést okozhatnak.
Fültisztítás
A fültisztítás legpraktikusabb módja, ha kifejezettek kutyáknak készült fültisztító folyadékkal átitatott kendővel törölgetjük át a fülkagylót, miközben kerüljük a hallójáratokat.
A havanese kutya fülében szőr növekedhet, ami fokozza a fertőzés kockázatát. A fülszőrt érdemes visszavágni, hogy kevesebb szennyeződés tapadhasson meg a fülben.
Pedikűr
A körömvágás a legnehezebb része az ápolásnak, de ez sem maradhat el. Sokan jobban szeretik a körömvágást kutyakozmetikusra bízni, mert a tapasztalatlanok könnyen belevághatnak az erekbe.
A körmök igazítása után jöhet a tappancsokon található szőr visszavágása. A talppárnák között és a lábfejen is hosszúra nő a kutya szőre, amit időnként nem árt rövidre igazítani, hogy tisztább legyen a kutyánk lába, és kevesebb piszkot hordjon be a lakásba és persze ne csúszkáljon a padlón.
Tenyésztés és beszerzés
Kuba nemzeti kutyája, a bichon havanese hazánkban is nagy népszerűségnek örvend és sokan keresik. Imádnivaló, játékos, barátságos és nagyszerű társ, aki nagyon jól megfér a gyerekekkel.
Ugyan sok megbízható tenyésztőt találunk Magyarországon, sajnos szaporítóból még több akad. Feltétlenül járj utána a kutyus eredetének, felmenőinek és vérvonalának, mielőtt megvásárolnád.
A tenyésztők célzottan szűrik a szülőket a fajtabetegségekre és kiváló körülmények között, otthonukban nevelik elő a kölyköket. A genetikai betegségektől mentes kutyusokra sokkal hosszabb és egészségesebb élet vár, és anyagilag is kisebb terhet ró a gazdikra.
Mennyibe kerül egy Bichon havanese kölyök?
A bichon havanese nem tartozik az olcsón beszerezhető kutyák közé. A fajtatiszta, törzskönyves kölykök ára hazánkban 450 000 Ft körül kezdődik, míg a környező országokban nem ritka a 2500-4000 eurós beszerzési ár sem.