Brüsszeli griffon
17-22 cm
18-22 cm
Beszédes arc, pici test, cuki szakáll, a brüsszeli griffon imádnivaló, ebben nem lehet vita. Egyszerűen őket nem lehet nem szeretni, és ez az apróság mindent meg is tesz azért, hogy ez így legyen.
Pedig a múltban nem mindig volt éppen szívet melengető feladata ennek a kutyának, mégis hamar rájöttek, hogy társnak sem utolsó.
A brüsszeli griffon mindig kíváncsi és jókedélyű, mely mindig kiköveteli magának a szeretetet, ezért olyan gazdi mellé való, aki el tudja fogadni a néha már-már túlságosan is ragaszkodó természetét.
A brüsszeli griffon tulajdonképpen közvetlen rokona a belga griffonnak, és a brabançonnak. A három fajta csak szőrzetében különbözik egymástól, temperamentumuk és tartási körülményeik megegyeznek. Míg a belga griffon fekete illetve fekete-cser színű lehet, addig a brüsszeli griffon vörös drótszőrrel rendelkezik, a brabançon pedig a rövid szőrű változat.
Melyek a Brüsszeli griffon legfontosabb tulajdonságai
Ha ránézünk erre az apróságra, lehet nem is gondolnánk, hogy egy alapvetően jól képezhető és intelligens állatról beszélünk. A más néven belga griffon fajta egyébként nagyon ragaszkodó, szeret a gazdája közelében lenni.
Egy igazi személyiség: huncut és bújós egyszerre, de ha valami tetszik neki, azt hangos csaholással azonnal jelzi. Ezért például apróbb gyerekek mellé nem biztos, hogy a legjobb választás.
Szereti és igényli is a mozgást, így ha egyszerű ölebnek gondoljuk, akkor nem is állhatnánk messzebb az igazságtól. Persze, ha igazán megszeret valakit, ahhoz sokszor és szívesen bújik.
Arra figyeljünk, hogy ahogy a legtöbb kistestű kutyánál, nála is megjelenik, hogy nincs teljesen tisztában a méreteivel, és képes akár nála sokkal nagyobb kutyákkal is összeakasztani a bajszát.
Olvass tovább, ha szeretnéd megismerni a brüsszeli griffont, annak minden pozitív és negatív oldalával együtt.
Érdekes tények a brüsszeli griffon kutyafajtáról
A kissé majomszerű belga griffon azért tud meglepetést okozni ha akar, éppen ezért nem is való mindenkinek. Ezekkel pedig jobb tisztában lenni. Hoztunk is pár talán elsőre meglepő érdekességet erről a kutyáról.
Apró kis matricák
Ha megkedvelnek, akkor onnantól számíts arra, hogy mindig a nyomodban lesznek. Bárhová mész, bárhová fordulsz, ők bizony jönnek veled.
Ebből adódóan nem is nagyon szeretnek egyedül lenni. Ezt vedd figyelembe, mielőtt haza viszel egy belga griffon kutyust.
Sportosak
Kicsi méreteikből adódóan gondolhatjuk azt, hogy inkább a kanapén vagy az ölünkben töltenek szívesebben időt.
Viszont a brüsszeli griffon nagyon aktív tud lenni, és kifejezetten jó bizonyos sportágakban. Áthaladnak akadálypályákon, átugranak dolgokat és persze imádnak játszani is.
Kutyabőrbe bújt macskák
Nem csak testalkatúk miatt juthatnak róluk eszünkbe a macskák. De például, amikor vissza “szólnak” a gazdának, mert mondjuk valami nem tetszik nekik, képesek akár nyávogni is.
Emellett imádnak felmászni dolgokra, és ha van valamilyen ülőalkalmatosságod, az tuti, hogy ez a kutya két perc múlva ott fog benne pihenni.
Brüsszeli griffon és a belga királyné
Fenntartja magát egy történet, miszerint az addig patkányfogásra tartott állatot meglátta a királyné, és azonnal megtetszett neki. Hazavitte az udvarba és innentől megnőtt ennek a fajtának a népszerűsége.
Az tény, hogy a 19.században a királyné kezdte el tenyészteni a belga griffont. Talán a saját maga sokszor nehéz természetét látta visszatükröződni ebben az állatban.
Párban szép az élet
Az köztudott dolog, hogy ez a fajta nem szeret egyedül lenni, ezért ha tehetjük, inkább egyszerre kettőt is szerezzünk be belőle. Így egyrészt biztos nem fognak unatkozni, vagy magányosnak lenni, valamint nagy esély van arra, hogy legjobb pajtikká válnak. Az meg olyan cuki, nem?
A Brüsszeli griffon megjelenése
A griffonnak kissé lapos, már-már majomszerű arca van, kiemelkedő és nagy szemekkel. Állkapcsa valamennyire kiáll, ez kölcsönöz neki egy egyedi megjelenést, amin a kis szakáll csak hab a tortán.
Az említett állkapocs állás ellenére sem láthatóak a fogai vagy a nyelve, ellentétben más hasonló fajtákhoz. Drótszőrű és simaszőrű (brabançon) változatban is tenyésztik.
Ami a súlyát és magasságát illeti, nincs eltérés a nőstény és a kan között. Mindkettő 18-22 cm magas, és 3-5 kg között mozog.
Termete kicsi, masszív, meglepően nehéz csontozattal rendelkezik, feje pedig nagyobb a testéhez képest. Fülei kicsik és magasan helyezkednek el.
A nyaka rövid, és egészen összeolvad a négyzet alakra emlékeztető testével. Farka magasan áll, és kissé előre lóg, de nem éri el a hátat.
Végtagjai erősek, és hajlításuk lehetővé teszi a rájuk jellemző élénk járást. Sokszor szokták emlegetni az emberszerű tekintetét, amitől még inkább rokonszenvessé válhat ez az amúgy első ránézésre kicsit szőrnyecskére hajazó kutya.
Brüsszeli griffon kutyafajta színvariációi
Ahogy említettük, létezik drótszőrű és simaszőrű fajta is. A drótos, erős szőrzet mellé társul az ismert bajusz és szakáll, amíg a sima szőrű társa (brabançon) testhez simuló, rövid és fényes bundával rendelkezik.
A drótszőrű változat alig vedlik, sőt, hipoallergénnek is mondható. Ráadásul elég sok színvariációval rendelkezik. Három fő színre bontható: vörös, fekete, valamint vörösesbarna és fekete keveréke. Emellett találkozhatunk bézs, cser vagy mindezek keverékével is, szóval tényleg és szó szerint is elég színes a paletta.
Ha pedig drótszőrű brüsszeli griffon fajtával van dolgunk, akkor nagyobb hangsúlyt kell fektetni a szőre ápolására is, hogy az ne tűnjünk szedett vedettnek, igénytelennek.
A Brüsszeli griffon vérmérséklete és személyisége
Egyszerre bújós apróság, és egy karakán kis jellem. Egy igazán összetett kutyaszemélyiséggel van dolgunk, akire viszont ha elég időt szánunk, garantáltan meghálálja azt.
Megvan a magához való esze
Sőt, egy kifejezetten intelligens kutyus, akivel érdemes foglalkozni. Elég makacs tud lenni, így meg kell hozzá találni az utat, amivel számára csak játéknak tűnik az egész, miközben hasznos dolgokat sajátíthat el.
Odafigyeléssel és neveléssel, akár házőrző is lehet, mivel hangos ugatása elég feltűnést keltő, ha finoman akarunk fogalmazni. Ezt persze jobb, ha már kiskorában elkezdjük szabályozni, mert ugatossá is válhat, ha nem figyelünk.
Ne hagyd magára
Nagyon szeret a gazdája közelében lenni, ami azt jelenti, hogy akár vele is alszik. Szereti a fizikai kontaktust, így ha egy bújós, szeretgethető kutyát szeretnél, a brüsszeli griffon tökéletes fajta.
Na persze neki is megvannak a határai, és mivel elég érzékeny is, így nem mindegy hogyan nyúlunk hozzá.
Fontos, hogy túl sokáig sose hagyjuk egyedül, mert azt nagyon rosszul viseli. Tehát, amikor ezt az édes szeretetgombócot választjuk társunknak, akkor mindenképp vegyük figyelembe, hogy mi fér bele a mi életstílusunkba.
Jól kijön másokkal, de…
Alapvetően egy barátságos kutya, aki – főleg ha velük nő fel- kijön más állatokkal és emberekkel, például gyerekkel is. Viszont ösztöneiből, és eredeti tenyésztési céljából fakadóan, az olyan kistestű állatokat, mint hörcsög vagy tengerimalac nem mindig tűri jól.
A kisebb gyerekek pedig, akik még nem mindig mérik fel, hogyan kellene vele bánni, szintén ellenérzést szülhetnek benne.
Ahogy a legtöbb kicsi kutya, úgy ők is túlzott önbizalommal rendelkeznek és szívesen kötekednek a nagyobb kutyákkal, így erre sem árt figyelni.
Milyen gazdához illik a Brüsszeli griffon?
A belga griffon egy alapvetően pörgős, játékos és lendületes kutya, aki közepes aktivitási szinttel rendelkezik. Nagyon ragaszkodó, és szeret a gazdi közelében lenni, így ha sokat vagy távol, akkor ő szóba sem jöhet.
Elég makacs tud lenni, kezdő kutyatartóknak nem feltétlenül ajánlott, mivel kellő tapasztalat nélkül, azért próbára tudja tenni az ember idegeit.
Bár nem kell vele egész nap sétálni, azért nem árt lemozgatni, mivel egy kíváncsi fajta, így jobb, ha nem otthon éli ezt ki. Ebből fakadóan nem igényel kifejezetten kertes házat sem, nagyon szívesen pihen velünk a négy fal között is, ha arról van szó.
Megfelelő nevelés mellett, akár még házőrző (jelzőkutya) is lehet belőle, de egyéb trükkökre is kapható, így ebbe megéri időt fektetni.
Alapvetően családbarát fajta, aki jól kijön másokkal, bár idegenekkel elsőre kissé gyanakvó tud lenni. Kisgyerekekkel nem biztos, hogy a legjobb kombináció, mivel ha nem tetszik neki valami, elég hirtelen tud lenni, és emellé törékeny is, így vigyázni kell rá.
Brüsszeli griffon eredete
Azt már az elején is említettük, hogy eredetileg patkány és egérfogásra tartották a háztartásokban, azt pedig a nevéből nem nehéz kitalálni, hogy Belgiumhoz köthető.
Ez a kutya több fajtából jött létre, mint például affenpinscherből , a mopszból és az angol toy spánielből. Idővel aztán egyre népszerűbb lett, és 1883-ban a belga tenyésztők létrehozták a brüsszeli griffon stranderdjét.
A kedves kis állat több híres festményen is feltünt, ez arra enged következtetni, hogy ősei már jóval korábban megjelentek. Sokak szerint valószínűleg a holland smousból eredeztethető a belga griffon.
A drótszőrű és a simaszőrű fajtát végül 1890-ben importálták Angliába, és nagyjából ekkortájt került Amerikába is.
Híres griffonok és gazdáik
Hatalmas népszerűségnek nem igazán örvendett, igazán ritka fajtának mondható.
Egy nagy kilövése volt, amikor 1997-ben, Jack Nicholson oldalán köszönt vissza, a “Lesz ez még így sem” című filmben.
Persze számos híres ember is kedveli a brüsszeli griffon fajtát, ilyen például Patricia Rooney Mara színésznő, de állítólag George Lucasnak is több griffonja van.
Brüsszeli griffon etetése
Az vagy, amit megeszel, hangzik a bölcs mondás. És ez bizony nem csak az emberekre igaz. Ha egy egészséges, boldog kutyát szeretnénk, akkor oda kell figyelnünk, hogy mivel etetjük.
A kiegyensúlyozott táplálkozás alap kell, hogy legyen minden felelős kutyatartó számára. Hiszen az ételekből fedezni tudjuk az állat fehérje, zsír, vitamin szükségletét, ami nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a kutyus egészségesen és sokáig élhessen.
Hogyan tápláljuk a Brüsszeli griffont?
A belga griffon sajnos hajlamos lehet a hízásra túletetés miatt. Ezért főleg a nevelése során alkalmazott jutalomfalatok, és a kissé manipulatív személyisége a felelős. Figyeljünk arra, hogy a napi kalóriabevitel 10 százaléka lehet mindössze nasi. Ne dőljünk be a cuki, könyörgő szemeknek!
Amikor táplálékot választunk neki, igyekezzünk a kistestű kutyáknak szánt eledelhez nyúlni, és nagyon figyeljünk oda a mennyiségre is. Igyekezzünk napi két étkezésre szorítkozni, száraztáp esetében ez nagyjából 35-70 grammot jelent.
Persze ez mindig függ attól, mennyire aktív az állat vagy van-e esetleg valamilyen betegsége. Amikor eledelt választunk neki, legyen az száraz, nedves vagy nyers, mindig a minőségre törekedjünk.
Kerüljük vagy minimalizáljuk az általában allergiát okozó alapanyagokat, mint például a színezékek, a szója, búza vagy tejszármazék. Figyeljünk arra is, hogy egy kölyöknek és felnőtt vagy éppen idős kutyának is más-más vitaminokra, ásványianyagokra és mennyiségre van szükségük.
Mivel tápláljuk a brüsszeli griffont?
Ahogy fentebb is említettük, itt főleg a minőségen és a mennyiség betartásán van a fő hangsúly. Sokan úgy tartják, hogy az a legjobb a kutyák számára, ha a száraz és nedves eledelt váltogatjuk, hiszen mindegyikre szüksége van. A nedvestáp például magas víztartalma miatt is hasznos.
Ha mégis a nyers táplálás mellett döntünk, eseteg mi magunk készítjük az ételeit, akkor is figyeljünk a minőségre, és arra is, hogy változatos legyen az étkezése.
Tény, hogy a legtöbb kutyának, így a belga griffonnak is fontos, hogy sok fehérjéhez jusson, amit főleg húsból szoktak kinyerni, ám ez nem azt jelenti, hogy mást nem adhatunk neki.
Próbáljuk zöldségekkel, rosttal feldobni az emésztését. Kölyökkorban pedig a fehérje mennyisége simán lehet akár 30 százalék körüli is, ami később aztán csökkenthető.
Mennyi fehérjére és kalóriára van szüksége egy Brüsszeli griffonnak?
A tápanyag, kalóriabevitel nagyban súlyfüggő, valamint a kor és aktivitási szint is befolyásolja. Jelenleg egy minden szinten átlagos méretekkel, és energiaszinttel megáldott kutyát veszünk alapul.
- 3-6 hónapos: 1,5-3 kg
- 6-12 hónapos: 3,2-4,5 kg
- Kifejlett testsúly: 4-5,2 kg
Kalória
Ha egy alapvetően átlagos mennyiséget mozgó, egészséges állatról beszélünk, akkor meg lehet állapítani, nagyjából mennyi kalóriára van szüksége. Fontos, hogy a brüsszeli griffon ne hízzon el.
Hozzávetőleg az alábbi kalóriával lehet számolni:
- Kölyök (0-4 hónap): kb. 128-150 kcal/nap
- Junior (4-12 hónap): 160-468 kcal/nap
- Felnőtt (1 éves kor felett): 284-374 kcal/nap
- Idős (8-9 év felett): 270-348 kcal/nap
Fehérje
A megfelelő mennyiségű fehérjebevitel rendkívül fontos a kutyák számára, ami főleg kölyökkorban jelentős, hiszen ekkor nőnek a legtöbbet.
Ebben az időszakban nagyjából 30 százaléka az étkezéseiknek fehérje kell legyen, míg egy felnőtt esetében ez olyan 20-23 százalék körül mozog. A brüsszeli griffon fehérjeigénye testsúlykilogrammonként 2 g, mely a következők szerint alakul.
- 1 kg: 2 g/nap
- 3 kg: 6 g/nap
- 5 kg: 10 g/nap
Szüksége van a Brüsszeli griffon kutyának táplálék-kiegészítőkre?
A rövid válasz az lenne, hogy nem, vagyis nem feltétlenül. A már sokszor emlegetett kiegyensúlyozott táplálkozással lefedhetjük egy kutya napi szükséges tápanyag és vitamin bevitelét.
Azonban időszakosan, illetve indokolt esetben van, hogy nem árt plusz, jó minőségű táplálék kiegészítőkkel megtámogatni a kutya egészségét. Például a brüsszeli griffon is hajlamos lehet csont és izületi problémákra, és a kalcium, glükozamin pótlás hasznos lehet a megelőzés szempontjából is.
A szép, fényes, egészséges bunda támogatója pedig az Omega 3 lehet. Mivel a brüsszeli griffon könnyen elhízhat, akár a light kutyatápokat sem árt megfontolni, bár ha figyelünk a mennyiségre, és a megfelelő mozgásra, akkor kordában tarthatjuk a súlyát.
A leggyakoribb kérdések a Brüsszeli griffon etetésével kapcsolatban
Mennyire hízékony?
Sajnos a válasz az, hogy nagyon. A legtöbb kistestű kutyánál fennáll a túletetése veszélye, és könnyen rájuk rakodnak a kilók.
Mivel például a tanításukat sokan jutalalomfalatokkal egészítik ki, így észre sem veszik és átlépik a megengedett kalóriabevitelt. Pedig a plusz súly számos egészségügyi probléma okozója lehet, így nagyon oda kell figyelni rá. Mozgás, és minőségi táplálkozás mellett, ettől nem kell tartani.
Mennyire válogatós?
Bizony az a rossz hírünk van, hogy a belga griffon hajlamos lehet arra, hogy válogatossá váljon. Szeretik a hasukat, így sokat is tudnak enni, ha valamit igazán megkedvelnek. E
zért próbáljunk kialakítani egy napi rutint az étkezései tekintetében is: 15-20 percnél ne várjunk tovább, hogy megegye az elé rakott ételt. A következő etetési időpontig pedig ne kapjon sem nasit, sem semmit.
Hányszor etessük meg naponta?
Ahogy azt említettük, az étkezés mennyisége és száma is elég kardinális kérdés ennél a fajtánál. Akármennyire is kuncsorog és próbálkozik, nem szabad nassolni valóval tömni, vagy többször enni adni neki, mint az indokolt.
Egy felnőtt, átlagos testmozgású brüsszeli griffonnak napi kettő étkezés bőven elég (reggel és este). Persze egy kölyök esetében ez a szám magasabb, náluk a napi három vagy négy etetés szükséges a megfelelő fejlődés miatt.
Mennyire érzékeny a gyomra?
Ez a fajta hajlamos lehet az érzékeny gyomorra, de nem törvényszerű, hogy minden griffon az lesz. Mindenesetre mindig nézzük meg a neki szánt eledel összetevőit, hogy biztosan minden tápanyagot, vitamint tartalmaznak-e.
Valamint kerüljük az olyan puffasztó hozzávalókat, mint például a búza. A rostbevitel növelése pedig serkenti az emésztést, így ezt is érdemes ilyenkor bevetni.
Hajlamos az ételallergiára?
Nincs kifejezett ételallergiája, sokkal inkább tud porra, penészre vagy pollenre érzékennyé válni. Azonban étkezésénél mindenképp figyeljünk arra, hogy ne vigyük túlzásba az allergénnek számító hozzávalók adagolását. Ilyen lehet a szója, búza, tej, esetenként csirke vagy akár marha is.
Legyen változatos a táplálkozása, és mindig nézzük át a hozzávalók listáját, mielőtt megetetjük a kutyusunkkal.
A Brüsszeli griffon egészsége
Ahogy az embereknek, úgy a kutyáknak is lehet genetikai hajlamuk bizonyos betegségekre, amik viszont nem biztos, hogy elő is jönnek náluk.
Ezért fontos a táplálkozás, a mozgás, és a rendszeres orvosi vizsgálatok a házi kedvenceink esetében is. Hiszen így sok minden időben kiszűrhető, vagy akár meg is előzhető, ha kellőképpen körültekintőek vagyunk.
Mennyire egészséges a Brüsszeli griffon?
Alapjában véve egy egészséges fajtáról beszélünk, aki akár 12-16 éves koráig is élhet. Viszont őt is sújtják bizonyos fajtabetegségek, ezért is fontos, hogy megfelelő forrásból szerezzük be a kutyánkat. Hiszen minél inkább hozzá nem értő tenyésztőtől, ‘ne adj isten’ szaporítótól szerezzük be a házi kedvencünket, annál több esélye van, hogy rosszabb lesz a genetikája.
A belga griffon fajtára a leginkább jellemző betegségek a brachycephalic szindróma, ami szinte minden rövid orrú fajtát érint, de ilyen még a csont és izületi problémák, bizonyos allergiák vagy éppen a szívbetegség.
Ami miatt ritka ez a fajta, az a reprodukciós nehézségek. Ugyanis a szukáknak túl szűk a medencecsontjuk ahhoz, hogy természetesen úton megszüljék a kölyköket, ezért szinte mindig császármetszéssel jönnek a világra.
A Brüsszeli griffon leggyakoribb betegségei
Senki se szeret betegségekről beszélni, hiszen félelmetesnek tűnik, és mindenki el akarja őket kerülni. De a megelőzéshez muszáj tisztában lennünk a kockázatokkal. Jöjjön pár, a belga griffon kutyára leginkább jellemző betegség.
Csípődiszplázia
Ez egy örökletes betegség, amely során a combcsont nem illeszkedik szorosan a csípőizülethez. Idővel, főleg ahogy az állat is öregszik ez ízületi gyulladáshoz is vezethet.
Feltűnő lehet, hogy az állat lassan és nehezen mozog, esetleg húzza a hátsó lábait. Ezért is fontos kiemelten ennél a fajtánál, hogy ne hízzon el, mivel az még inkább terhelné a csípőjét.
Légzési distressz szindróma
A legtöbb rövid orrú kutyánál előjöhet ez a betegség, mivel ugyanannyi szövet van az orrukban és a torkukban, mint a hosszú orrú társaiknak, csak éppen kevesebb helyen.
Így a lágy szájpadlás lelóghat a légutakba, ráadásul sokszor az orrlyukuk túl szűk, így nehezen kapnak levegőt. Ha ilyennel küzd a kutyánk, sok mindenre oda kell figyelni vele kapcsolatban a mozgástól kezdve, az egyéb ebből fakadó szövődményeken át.
Allergiák
A belga griffon főleg a porra, pollenre és penészre tud allergiás lenni, ami van, hogy tüsszögés formájában, de megesik, hogy valamilyen bőrön jelentkező tünetként manifesztálódik.
A bőrallergia eléggé jellemző erre a fajtára egyébként is. Általában a lábfej, a has, a bőrredők és a fülek érintettek leginkább. A jó hír, hogy könnyen orvosolható ez a probléma, csak figyeljünk a jelekre.
Mi a Belga griffon elhalálozásának leggyakoribb oka?
A legtöbb griffon szívelégtelenségben hal meg, aminek a fő oka a szívbillentyű rendellenessége. A szívbillentyű lassan deformálódik, így már nem záródik szorosan, a vér pedig visszaszivárog ezáltal.
Fontos tehát, hogy legalább évente vigyük a kutyánkat állatorvosi kivizsgálásra.
A Brüsszeli griffon nevelése
A brüsszeli griffon bohókás megjelenése és viselkedése ellenére egy nagyon is okos kutya, akit kellő türelemmel sok mindenre meg lehet tanítani. Kár lenne hagyni parlagon heverni egy ilyen okos kutyát. Jöjjön pár tipp, hogy nagyobb sikereket érhessünk el nála.
Pozitív nevelés
Érzékeny és makacs állattal állunk szemben, aki bár okos, pont ebben rejlik a nehézsége is. Könnyen ki tud minket játszani egyrészt, ha hagyjuk, másrészt keménységgel semmire sem megyünk vele.
Próbáljuk inkább a pozitív nevelést előtérbe helyezni nála: nasival, játékkal, jutalmakkal motiváljuk. Ha ő maga egy nagy szórakozásnak éli meg a helyzetet, akkor sokkal gyorsabban és szívesebben tanul. A jutalomfalattal pedig csak óvatosan, nehogy a végére egy jólnevelt, de túlsúlyos kutyánk legyen.
Korai szocializáció
Bár egy barátságos kutyáról beszélhetünk, mindenképp érdemes már kiskorában elkezdeni a szocializációját és nevelését.
Minél korábban megtapasztalja, hogyan kell másokkal viselkedni, játszani, annál biztosabb, hogy felnőtt korában nem lesz vele gond, ha idegenekkel találkozik, legyen az ember vagy éppen állat. Ugyanis a brüsszeli griffon hajlamos lehet ugatásra, vagy gyanakvóan tud viselkedni, ha valakit nem ismer, így jobb ezt csírájában elfojtani.
Ketrechez szoktatás
A korai nevelés egyik sarokpontja lehet a ketrechez szoktatás, ami a szobatisztaságot szolgálja. Ekkor a kiskutya megtanulja, hogy hova szabad pisilnie, hogyan jelezze, ha ki kell mennie.
Fontos, hogy ez is pozitív élmény legyen számára, ne csúnyán megdorgáljuk, ha baleset történik. A brüsszeli griffon esetében, azért is sarkalatos pont ez, mivel már ezzel elkezdhetjük letörni úgymond a szarvait és a makacsságát.
Az sem árt, ha idejekorán megtanítjuk hol a helye, mármint hol aludjon, mert hajlamosak lehetnek a mi ágyunkban kikötni.
A kutya szobatisztaságra neveléséről két módszerünk is van, érdemes megnézni őket.
- A lakásban tartott kutya szobatisztaságra nevelése egyszerűen
- Útmutató a kutya gyors szobatisztaságra neveléséhez
Neveld le az ugatásról
Ahogy írtuk, akár jó házőrzők is lehetnek, aminek egyik oka, hogy az ugatásukkal biztos felverik a szomszédságot. De ha nem akarjuk, hogy mindig és mindenkit megugasson, akkor ezzel a kérdéssel foglalkozni kell.
Igyekezzünk hangsúlyt fektetni arra, hogy rászoktassuk mikor jó, ha ugat. Ilyen például, ha azt szeretné jelezni, hogy ki vagy be akar jönni, mert mondjuk pisilnie kell.
A Brüsszeli griffon ápolása
Legyen az sima, de főleg drótszőrű fajta, igenis törődni kell az ápolásával. Nem túl kényes szerencsére, így nem kell vele annyira gyakran foglalkozni, és nem is hullik erősen a szőre, de elhanyagolni sem szabad. Hoztunk pár tippet, hogy csinosak legyenek a griffonjaink.
Szőr nyírása, ápolása
Szerencsére viszonylag könnyen kezelhető szőre van, amihez szükségünk lesz egy természetes sörtéjű kefére. Egy nagyon finom fésűvel a vedlés időszakában felgyorsíthatjuk a folyamatokat, ha pedig drótszőrű griffonnal rendelkezünk, akkor még alaposabbnak kell lennünk.
Ollóval időnként nem árt formázni a bundáját, és például a lábujjak között is levágni a szőrt. Ennél a fajtánál nem szabad túlzásba vinni a nyírást, fontos hogy megőrizze a szőre a keménységét és ezt a kissé bozontos formát.
A sima szőrűeknél pedig fényes, puhább textúrájú bundára törekedjünk. Időnként nem árt egy profi kutyakozmetikust is felkeresni.
Fogak, fül, szem
Sokan nem is gondolnak bele, hogy ezeket a testrészeket is ápolni kell ahhoz, hogy egy teljes mértékben egészséges állatot kapjunk. A fogakkal sok kutyának meggyűlik a baja, ugyanis hajlamosak lehetnek fogkövesedésre, ínygyulladásra.
Súlyos esetben akár el is veszíthetik azokat, ezért igyekezzünk rendszeresen mosni őket.
A fülek és szem környékére is fektessünk hangsúlyt. Mossuk, tisztítsuk őket erre alkalmas eszközökkel, mivel számos fertőzés, bacilus melegágyai lehetnek, amik aztán betegségekhez vezethetnek. Ha mi nem szeretnénk ezeket magunk csinálni, akkor a kutyakozmetikus, állatorvos szívesen megteszi helyettünk.
Így fürdesd
A fürdetés fontos például a bőr egészsége megőrzése céljából is, és azt már tudjuk, hogy a brüsszeli griffon elég érzékeny ezen a területen. Nem kell naponta megfürdetni őket, de időről időre nagyjából 6-8 hetente jó, ha meglátogatják a kádat.
Az sem mindegy, mivel tisztítjuk meg őket, igyekezzünk érzékeny bőrre való kutyasampont keresni. A szőr növésével megegyező irányba irányítsuk a vizet és később a törölközésnél is figyeljünk erre.
Amikor öblítjük kicsit vegyük lejjebb a víz hőmérsékletét, és ügyeljünk arra, hogy ne maradjon sampon vagy bármilyen más kondicionáló maradék a bundában. Szárítás során is tartsuk az előbb említett irányt, majd jöhet a fésülés.
A kutyafürdetésről írt útmutatónk segítségedre lesz, hogy kutyád mindig ápolt és illatos legyen.
Tenyésztés és beszerzés
A brüsszeli vagy belga griffon egy elég ritka fajtának számít, ennek egyik oka a már említett reprodukciós nehézségekben keresendő. Így ne örüljünk meg az első hirdetés láttán, aki ezt a nem túl elterjedt kutyát árulja, hiszen sajnos számos csaló is található a piacon.
Szerencsére azért Magyarországon is találhatunk megbízható tenyésztőket, akik nagy odafigyeléssel és hozzáértéssel nevelik ezeket az apróságokat.
Ha szeretnénk elkerülni a beteg vagy egyéb problémákkal született egyedeket és persze nem is akarjuk támogatni a kókler szaporítókat, akkor legyünk résen.
Mindig kérjünk be minden dokumentumot és ha tehetjük, előtte személyesen is látogassuk meg a helyszínt.
Na és persze mielőtt belevágunk a kutyatartásba gondoljuk át nekünk mi fér bele anyagilag és idő szempontjából is, hiszen egy kutya nem játék. Onnantól élete végig mi felelünk érte.
Ami az anyagi részét illeti, a brüsszeli griffon külföldön olyan 1500-4000 euró közötti áron mozog, míg itthon átlagosan 400-450 ezer Ft felett kezdődik az ára.