Kaukázusi juhászkutya
65-72 cm
70-75 cm
A kaukázusi juhászkutya pontosan olyan, mint a medve – nem játék, azzal a különbséggel, hogy ezt nem csak az ember, de a medve is tudja. Nagyon különleges állat és az ösztönei, pontosabban az, amire tenyésztették egy cseppet sem csitult benne az évszázadok alatt.
Kevés jobb házőrző kutyafajtát találni a kaukázusi juhászkutyánál (oroszul: kavkazets ovcharka), ha jól idomítják egy életen át biztonságban tudhatjuk magunkat mellette. Ugyanakkor nehezen kezelhető fajta, a viselkedése pedig szélsőséges.
Lehet belőle a család legjobb barátja, testőre, de édes kedvence soha, még akkor sem, ha ennek a robusztus fenevadnak is jól jön néha a simogatás. Zordon tájakon nevelkedett és bizony, tisztelet a kivételnek, ezt a zordságot a mai napig őrzi jellemében.
Melyek a Kaukázusi juhászkutya legfontosabb tulajdonságai?
Ezt a nagytestű kutyafajtát nem véletlenül becézik kaukázusi medveölőnek, vagy kaukázusi farkasölőnek, évszázadokig ez volt a dolga, Ázsia kietlen tájain védeni a nyájat és a pásztorokat a fenevadaktól.
Ennek köszönheti a mai napig is élő legjellemzőbb tulajdonságát, hogy mindent és mindenáron védelmezni akar, illetőleg akaratos természetét, amely nem ismer pardont.
Az idegenekkel szemben bizalmatlan és ha veszélyt sejt, akkor rögtön támadóan lép fel. A többi kutyát hasonlóan nem kedveli és jellemzően bizonyítani akarja felettük a dominanciáját. Tökéletes házőrző, de azért őt is őrizni kell, nehogy ösztöneitől vezérelve áttörje a kerítést és kárt tegyen valakiben, aki nem tetszik neki.
A családjával rendkívül kedves és játékos is tud lenni, elsődlegesen azonban azokat látja bennük, akiket meg kell védenie, ezért soha nem szabad gyerekkel kettesbe hagyni, nehogy véletlenül kárt tegyen benne.
Hűséges típus, azonban hajlamos függetlenné válni és senkivel sem törődni. Az intelligenciája is meglehetősen magas, ezért szeret feladatokat teljesíteni, eme vágyát pedig mindenképpen elégítsük is ki.
Kulcsfontosságú, hogy a kaukázusi kutyát jól neveljük, mert ahogy lehet belőle egy barátságos társ, úgy lehet belőle sajnos potenciális veszélyforrás is. De nem kell ezt a kárára írni, minden kutya a farkastól származik, a kaukázusi is, csak éppen ő sok tekintetben nem alulmúlja, hanem meg is haladja az őseit.
Gyors áttekintés
- Lakásban nem tartható, mert nem tudja kiélni területvédő ösztöneit.
- Határozott személyiségű gazda mellé ajánlott, akinek van már tapasztalata kutyák nevelésével kapcsolatban.
- Hajlamos a hízásra, így csak módjával kell etetni, főleg akkor, ha egész nap az udvaron heverészik és várja a betolakodókat.
- Egy közepesen aktív kaukázusi napi kalóriaigénye 2500-2800 kcal is lehet.
- A legszívósabb kutyák egyike, de idős korukban gyakran ízületi problémákkal küzdenek.
- Nevelése során kritikus, hogy a lehető leghamarabb kézhez szoktassuk.
Hasonló temperamentummal rendelkező kutyafajták
Kattints az alábbi kutyafajtákra, ha hasonló mérettel, temperamentummal és tulajdonságokkal rendelkező ebet keresel, mint a kaukázusi medveölő.
Nem találtad meg, amit keresel? További kutyafajták képekkel, etetési és nevelési tanácsokkal.
A következőkben mindent és még annál is többet megtudhatsz a kaukázusi juhászkutyáról!
Érdekes tények a Kaukázusi juhászkutyáról
A kaukázusi kutya már csak méreténél fogva is mágnesként vonzza a legendákat, jelleméből adódóan pedig igazolja is ezeket.
Egy olyan állatról beszélünk, amelyről legalább annyi szépet és jót, mint amennyi csúnyát és félelmeteset lehet mondani. De, hát ilyenek az igazi karakterek.
Nem véletlenül ragadtak rá a becenevek
A kaukázusi medveölő (milyen meglepő) a Kaukázusból származik, kopár táj, ahol kevés az élelem, de sok a farkas és a medve.
Ennek a juhászkutyának pedig napi feladata volt, hogy az említett két ragadozót távol tartsa a nyájtól. Talán ennek a maradéka a vad vérmérsékletük és a kivételes őrző-védő képességük.
Úgy kommunikálnak, mint a farkasok
Egy kaukázusi kutya pontosan úgy kommunikál a fajtatársaival, mint a szelídítetlen farkasok. Az ugatása meglehetősen sokszínű, minden hang mást fejez ki, ezek általában figyelmeztetések és utasítások.
Mint a falkában élő állatok jeleznek egymásnak, hogy éppen mire kell figyelni, vagy milyen veszélyt kell elhárítani.
Az éjszaka gyermekei
A fajtát kifejezetten őrző- és védő célokkal hozták létre, azaz tenyésztették ki.
Ennek sok vonzata a mai napig is érvényes, ilyen például, hogy a többi fajtától eltérően a kaukázusi kutya energiaszintje éjszaka emelkedik, nappal pedig csökken. Egy biztos, a gazdi nyugodtan aludhat tőle.
Már a rómaiak is rettegték őket
A kaukázusi juhászkutya több háborúban is részt vett, az első írásos emlék még az időszámításunk előtti időkből származik.
II. Tigranész örmény uralkodó vetette be a kutyákat a római hadsereg ellen, segítségükkel pedig meg is nyerték a háborút.
Háborús áldozatok
Fizikai erejük és vadságuk miatt később is használták őket háborúkban. Ilyen volt a 17. századi orosz-török háború, valamint az I. és II. Világháború is.
Az utóbbi kettő megharmadolta a fajtát, hiszen a modern fegyverek ellen ezek a kutyák sem tehettek semmit.
Sajnos hajlamos a kontrollvesztésre
A kaukázusi medveölő nem csak a medvével száll szembe, de bármi mással is, sajnos hajlamos a harapásra.
A nevelés nála nem lehetőség, hanem alapkövetelmény, ha ez elmarad, akkor könnyen lehet, hogy vadállatként fog viselkedni. Szomorú tény, hogy nem csak a felnőtteket, de a gyerekeket is megtámadhatja.
Nem csak tenyésztették, de fejlesztették is
A kaukázusi kutya mai formáját a Szovjetúnióban, ezen belül is a híres Vörös Csillag kennelben kapta meg. Évtizedeken keresztül itt zajlott a kaukázusi juhászkutya szelektált tenyésztése, csak a legerősebb, legéletrevalóbb és legellenállóbb egyedeket tenyésztették tovább.
A Kaukázusi juhászkutya megjelenése
Egy kifejlett kan kutya marmagassága könnyedén elérheti a 75 centiméteres magasságot, a súlyuk pedig 65 és 75 kilogramm között alakul. A szukák azért valamivel kisebb méretűek, ők általában 68-72 centiméter magasra nőnek a súlyuk pedig 60-65 kilogramm között változik.
A nemek közötti különbség több mindenben is megmutatkozik. A hímek testfelépítése markánsabb a fejük pedig jellemzően nagyobb, a nőstények egy kicsit nyúlánkabbak és kevésbé zömökek.
Mindkét nemről elmondható, hogy széles, mély pofájuk van, amely fokozatosan elvékonyodik az orr felé. A szemük mandulavágású, közepesen nagy, sötét és értelmes. A fülük tömött és háromszög formában lelóg. Ha figyelő állásban vannak, akkor enyhén emelkedik.
A nyakuk viszonylag rövid és kifejezetten izmos, amit dús szőrzet takar. A kutya mellkasa feltűnően széles és mély, a hasa pedig mérsékelten felhúzott. A háta szintén izmos, a far pedig kissé széles.
A fajtajelleg szerint a kaukázusinak magasan tűzött farka van, melyet dús szőr takar. Normális esetben lógó, de figyelő állapotában a hátvonal fölé is emelheti.
Első ás hátsó végtagjai szintén izmosak és erőteljesek. A kutya mancsa ovális és jól zárt.
A Kaukázusi kutya színvariációi
Ami a kaukázusi juhászkutya színvariációit illeti a fajtastandard meglehetősen megengedő, a kutyának gyakorlatilag bármilyen színe lehet, kivéve az egyszínű feketét.
A fehér megengedett, de az egyszínű kaukázusi kutya egyáltalán nem jellemző, sokkal gyakoribb az, ha egyszerre több szín keveredik a bundájában.
A foltos és a csíkos kombináció ugyanolyan elterjedt, a legjellemzőbb alapszínek a szürke, a halvány vöröses és a sárgás, de ezeknek bármilyen árnyalata elfogadott.
Mivel több a megengedett a fajta esetében, mint a nem, így az utóbbit mutatjuk.
Nem elfogadott:
- fekete
- fekete foltos
- barnának a különböző árnyalatai
A Kaukázusi juhászkutya vérmérséklete és személyisége
A kaukázusi medveölő egy meglehetősen ambivalens megítélésű fajta. Sokan csak egy nagy és kedves mackót látnak benne, amely a család legkedvesebb barátja.
Ezt azonban így nem szabad kijelenteni a fajtáról. Amennyiben nem neveljük körültekintéssel a kutyát, koránt sem biztos, hogy kedves lesz, sőt akár veszélyt is jelenthet.
Mindenkivel bizalmatlan
A kaukázusi farkasölő legfontosabb genetikailag kódolt tulajdonsága a védelmezés, ami bizony a jellemében is megnyilvánul. Minden idegennel szemben bizalmatlanok, ha pedig fenyegetve érzik magukat, akkor rögtön támadóan lépnek fel.
Nemcsak az emberekkel, de a többi kutyával szemben is idegenkedő, illetőleg bizonyítani akarja a domináns jellegét.
Több mint testőr
A kaukázusi kutya hűséges típus és általában nagyon szereti a családját, ami abban is megnyilvánul, hogy meg akarja védeni őket. Ha úgy érzi, hogy fenyegetve vannak, akkor rögtön szembeszáll az ellenséggel.
Ez azonban szintén nem feltétlenül jó tulajdonság, hiszen gyakran ott is veszélyt sejt, ahol semmiféle probléma nincsen.
Makacs és öntörvényű
Mint a kiskutyák általában, úgy a kaukázusi juhászkutya is egy tündéri kis szőrgombóc, amit csak imádni lehet. Két-három hónapos korukban azonban a személyiségük látványosan kezd megváltozni, és egyre inkább érzékeltetni akarják az alfahím szerepüket, azaz a dominanciájukat gazdájuk felé.
Nagyon fontos erre odafigyelni és csírájában elfojtani a dolgot, különben később a kutya kezelhetetlen lesz és veszélyessé válhat.
Intelligens és független
A fajta tenyésztése során az is cél volt, hogy minél intelligensebb kutyát hozzanak létre és ez sikerült is, ami szintén jó is, meg nem is. Egyrészt jó, mert hamar tanul, másrészt azonban rossz, mert hajlamos nemet mondani a gazdájának.
Ebből táplálkozik az is, hogy hajlamos a saját feje után menni és függetleníteni magát mindenkitől. Köszöni szépen, de magában is jól elvan. Ezért is fontos, már nagyon korán megkezdeni nála a szocializációt.
A legokosabb kutyák listáját itt találod.
A gyengéd terapeuta
Persze ez az eb sem csupán haragból és harci kedvből áll, ha úgy érzi nem leselkedik a családjára semmilyen veszély, akkor rendkívül barátságos és játékos tud lenni.
A kedves oldalát is tudja mutatni, illetőleg elő lehet csalogatni belőle, olyannyira, hogy a kaukázusi kutyát terápiás kutyaként is szokták használni, persze, ebben az esetben erre vannak nevelve.
Kisgyerekekkel azonban így sem szabad felügyelet nélkül hagyni, mert akaratlanul is kárt tehet bennük, főleg, ha mégis meg akarja védeni őket valamitől.
Kinek ajánlott egy Kaukázusi medveölő?
A kaukázusi juhászkutya egyáltalán nem való mindenkinek, sőt, csak nagyon keveseknek. Tartani csak kertes házban lehet, lakásba semmi esetre sem való. Ez nem csak a kutya méretével magyarázható, sokkal inkább azzal, hogy ha a kutya nem tudja kiélni természetes ösztöneit, akkor egész egyszerűen megbolondul, vad lesz.
Azoknak sem való, ahol kisgyerek van a házban, mert a kutya jóindulata ellenére is veszélyes lehet a kicsire.
Első kutyások szintén felejtsék el a kaukázusi farkasölőt, csak olyan határozott személyiségű gazdának való, akinek van nevelési tapasztalata. Ha ezt a kutyát nem szocializálják és nevelik megfelelően, akkor sajnos veszélyes lehet.
Nem csupán egy szőrpamacs, hanem egy rendkívül határozott, hatalmas erővel rendelkező állat, amelyik hajlamos a vadságra.
A kaukázusi juhászkutyának szüksége van a rendszeres fizikai és mentális kihívásokra, ezért csak olyan gazda mellé ajánljuk, aki képes mindezt megadni neki. Persze az sem árt, ha a gazdi jó erőben van és képes megfogni egy közel 80kg-os kutyát, ha netán kutyasétáltatás közben megindulna az állat.
A medveölő nem holmi cuki kutyus, aki folyton a gazdája lába alatt sertepertél vagy a figyelmét követeli. Az eb időnként elviseli és szereti a simogatást, de ne várjuk azt, hogy ez minden napos legyen nála. Magabiztos és markáns személyisége nem is igényi az állandó babusgatást.
Jó tisztában lenni azzal is, hogy egy kaukázusi medveölő sokat eszik és igényli is a jó minőségű kutyatápot. Ennek köszönhetően olyanok válasszák, akiknek nincsenek rendszeres anyagi gondjaik.
A Kaukázusi juhászkutya eredete
Ahogy a nevében is benne van a fajta valahonnan a Kaukázusból származik és erejét már meglehetősen hamar az ember szolgálatába helyezte. Vérvonalukat a kutatók egészen a tibeti kutyákig, az i. e. 1100-as esztendőkig vezetik vissza, innen vándoroltak át a kaukázusi régióba és aztán fejlődtek tovább.
Állítólag valamikor még nagyobbak voltak, és könnyen lehet, hogy elődeikben a mitikus „óriáskutyát” kell felfedezni.
A Kaukázus zord éghajlata, végtelen hegyei és a mindenütt ott ólálkodó veszély faragta ezt a kutyát olyanná amilyen. Egészen legalábbis a XX. századig, amikor megkezdődött a fajta célirányos tenyésztése őrző és védő feladatokra a Vöröscsillag kennelben.
Mindenesetre a magas mellkas még a hegyi élet miatt alakult ki a kutyáknál a jobb oxigénfelvétel miatt, a vastag bundájuk pedig szintén az itteni hidegeknek köszönhető. Közel 600 évig szolgált ezen a zord vidéken pásztorkutyaként és hogy bőségesen volt feladata azt jól mutatják a megnyúlt metszőfogai is.
A pásztor létből Oroszország, majd a későbbi Szovjetunió szakította ki a kutyát, és ahogy említettük megkezdődött a fajta tenyésztése és egyúttal a fejlesztése is. Katonai őrző-védő kutyaként szolgált a II. Világháborúban, majd később is. Az NDK-ba csak az 1960-as években került át, hogy szintén szolgálatot teljesítsen.
Érdekesség, hogy a Berlini Fal lebontása idején közel 7000 kutya szolgált a térségben. Ezeket a kutyákat aztán eladásra bocsájtották és így terjedtek el a kelet-európai régióban, majd szerte a világon.
Az FCI 1984-ben ismerte el hivatalosan a kaukázusi juhászkutyát önálló fajtaként. A mai napig alkalmazzák őket börtönök, fegyintézetek vagy bármilyen egyéb létesítmény őrzésére.
A Kaukázusi juhászkutya etetése
Mielőtt egy ekkora kutyát vásárolna valaki, többek között azon is érdemes elgondolkodni, hogy mennyibe fog kerülni a kutya etetése.
A kaukázusi medveölő bizony tud enni, és érdemes is jóllakatni. Egyrészt, hogy megőrizze erős izomzatát és egészségét, másrészt pedig, hogy ne jusson eszébe elcsenni mások vacsoráját. Korgó gyomorral még valami hülyeséget csinál.
Hogyan tápláljuk a Kaukázusi juhászkutyát?
A kaukázusi kutya akárcsak az alaszkai malamut meglehetősen rusztikus fajta, azaz a gyomra ahhoz van hozzászokva, amit évszázadokon keresztül, esetében, a pásztor életmód alatt fogyasztott. Ennek jegyében az olyan szénhidrátban gazdag ételek, mint a tészta, nem való neki.
A fő táplálékforrása a húsból származó fehérje. Ezen belül is a bárány, a marha és bármilyen meglepő, de a lóhús a kedvence.
Alapvetően azonban egyáltalán nem válogatós és elfogyaszt mindent, amit eléje rakunk. Ami a rendszerességet illeti, a kölyökkutyáknak naponta három, esetleg négy alkalommal, míg a felnőtteknek elegendő kétszer enni adni.
A táplálékuk származhat konzerv ételekből, de ugyanúgy jó nekik a bográcsban, vagyis napjainkban, a lábasban főtt étel is, ebben az esetben azonban kerüljük a túlfűszerezést.
A teljes etetési útmutatónkat itt találod.
Mivel tápláljuk a Kaukázusi kutyát?
A kaukázusi farkasölő gyakorlatilag mindenevő, de hatalmas termete és csontozata miatt a legfontosabb számára a megfelelő mennyiségű fehérje forrás.
Bárány, juh, marhahús, csirke, ló, liba, pulyka – legyen bármilyen fajta a húsféle, szeretettel fogyasztja majd az állat.
Emellett pedig az kaukázusi medveölő ugyanolyan jókedvvel habzsolja a krumplit, mint a répát, sőt a hagymát is. Az ételébe ezért mindenképpen keverjünk különféle zöldségeket is, hogy a kutya megőrizze alapvető fizikumát és vitalitását.
Esetenként a tejtermékek, mint a túró, is elférnek az étlapján, csak a tésztaféléket illik kerülni. Csonttal bátran etethető, persze figyeljünk oda a csont fajtájára és mennyiségére.
Nem házi koszttal való etetésnél mindenképp minőségi kutyatápot adjunk neki, mert szüksége van a megfelelő mennyiségű és minőségű mikró és makró tápanyagokra. Itt írtunk arról, hogy milyen a jó kutyatáp és milyen szempontok alapján lehet felismerni.
Mennyi fehérjére és kalóriára van szüksége a Kaukázusinak?
A napi táplálék mennyiségét az állat súlyának és aktivitásának függvényében kell meghatározni. Ebből derül ki, hogy miből és mennyit ehet a kutya.
A kaukázusi juhászkutya hajlamos a hízásra, így csak módjával kell etetni, főleg akkor, ha egész nap az udvaron heverészik és várja a betolakodókat.
Az egészséges, normál aktivitású kutyák ideális súlya a következő:
- 0-2 hónapos: 4-12 kg
- 2-4 hónapos: 14-27 kg
- 4-12 hónapos: 23-52 kg
- Kifejlett testsúly: 50-75 kg
Kalória
Ahhoz, hogy a kutya bírja a mindennapi terhelést, és napjában többször is végigfussa az udvart ellenőrzés céljából, kalóriára is szükség van.
A fajta esetében ez mindenekelőtt húsokból, zöldségekből, esetleg gyümölcsökből kell, hogy származzon. Itt találsz egy teljes listát, hogy mit ehet a kutya.
Általánosságban egy kaukázusi kutya napi kalóriaszükséglete a következőképpen alakul:
- Kölyök (0-4 hónap): 1012-2733 kcal/nap
- Junior (4-12 hónap): 1552-3510 kcal/nap
- Felnőtt (1 éves kor felett): 2430-2808 kcal/nap
- Idős (7 év felett): 2126-2457 kcal/nap
Fehérje
A kaukázusi juhászkutyák számára különösen fontos a nagy mennyiségű és jó minőségű napi fehérje bevitel.
Főleg igaz ez akkor, amikor még fejlődésben vannak és alakulóban van az izomzatuk, de a későbbiekben is érdemes odafigyelni erre.
Egy kaukázusi kutya napi fehérjeszükséglete a következőképpen alakul:
- 25 kg-os kutya: 50 g/nap
- 40 kg-os kutya: 80 g/nap
- 50 kg-os kutya: 100 g/nap
Szüksége van a Kaukázusi juhászkutyáknak táplálékkiegészítőkre?
A hatalmas test megtévesztő lehet, az emberek hajlamosak összekeverni az egészséggel, de ez nem így van. A kaukázusi kutyák nem olyan strammok, ahogy mutatják magukat, köszönhető mindez paradox módon a nagy testüknek.
Ezeknek az ebeknek szükségük van táplálékkiegészítőre, köztük vitaminokra, főleg kölyök korukban, hogy a csontozatuk megfelelően épüljön.
Fél éves korig nyugodtan adhatunk nekik kalciumot, valamint D- és A vitamint. Felnőtt korukban sem árt erősíteni az immunrendszerüket, amire vannak kifejezetten erre a célra gyártott multivitaminok. Csontőrleményt pedig heti rendszerességgel keverhetünk a táplálékukba, hogy a csontozatuk bírja a nagy terhelést.
Leggyakoribb kérdések a Kaukázusi juhászkutya etetésével kapcsolatban
Mennyire hajlamos hízásra ez a kutyafajta?
A kaukázusi ovcharka hajlamos a hízásra. Amennyiben nem kap elegendő feladatot, úgy könnyen ellustul, ami aztán súlygyarapodáshoz vezethet.
Egész nap csak heverészik az udvaron és várja a veszélyt, amit el kell hárítania. Mindenképpen érdemes keresni egy kalóriatáblázatot, hogy ez a fenevad ne legyen idő előtt pocakos öregúr.
Mennyire válogatós a Kaukázusi juhászkutya?
Bátran állíthatjuk, hogy nem, ez a kutyafajta egyáltalán nem válogatós. Amit elé raknak azt meg is eszi, köszönhető ez mindenekelőtt az évszázadokig tartó nomád tartásának.
Evett, amit kapott. Ráadásul a konzerv mellett a házi koszttal is könnyedén elboldogul, lényeg, hogy minél fűszermentesebb ételt rakjunk elé.
Milyen gyakran kell etetni naponta?
Az etetés a kaukázusi kutya esetében is követi az általános szabályokat.
A kölyökkutyáknak, akár naponta négyszer is adhatunk enni, aztán pár hónapos korban érdemes csökkenteni az adagot napi három porcióra. A felnőtt állatoknál pedig már ajánlott a napi kétszeri etetés, az egyik reggel, a másik este.
Mennyire érzékeny a Kaukázusi kutya gyomra?
Ennek a kutyának a gyomra mindent befogad, megeszi azt, amit az orra előtt talál, gyomorrontástól tehát egyáltalán nem kell tartani az esetében. Azonban, mint a nagytestű kutyák általában, úgy ő is hajlamos hirtelen, sokat zabálni, ami gyomorcsavarodáshoz vezethet. Érdemes tehát az adagokkal óvatosan bánni.
Hajlamos ételallergiára a Kaukázusi?
Nem, szerencsére semmilyen allergiára nem hajlamos ez a kutyafajta. Talán a genetikájának, vagy az évszázadokon át folytatott rideg tartásnak köszönhető, hogy nagyon jól tűr mindent.
Még az állati fehérjére sem érzékeny, mint sokan mások, számára mindegy, hogy birkát, csirkét vagy lovat eszik.
A Kaukázusi medveölő egészsége
Egy kutya egészsége, legyen az bármilyen fajta, két dolognak a függvénye. Az egyik a genetikai hajlamosság, amit a testében hordoz az állat, a másik pedig a megfelelő tartás. Az előbbiért sok mindent nem tehetünk az utóbbiért azonban annál többet.
Ha azt akarjuk, hogy egy eb, hosszú időn keresztül a társunk legyen, akkor megfelelően kell etetni, biztosítani kell számára a kellő mennyiségű mozgást, és bizony időnként orvoshoz is kell vinni.
Mennyire egészséges a Kaukázusi kutya?
Egy kaukázusi juhászkutya várható élettartama 10-12 év, ami bizony nem olyan sok, jó, ha átlagosnak mondható. A kutyával kapcsolatban pedig az első meglepetésünk az lehet, hogy megjelenésük dacára nem sorolhatók a legegészségesebb kutyafajták közé, köszönhető ez mindenekelőtt nagy darab termetüknek.
A nagy súly és az állandó mozgás egy idő után leterheli az állat szervezetét, így a kaukázusi kutyáknál is egyre több betegség jelentkezhet az idő múlásával. Szerencsére ezek többsége egy kis odafigyeléssel jól kezelhető.
A Kaukázusi juhászkutya leggyakoribb betegségei
Ez a fajta a legszívósabb kutyák egyike, jól bírja a rettentő hideget, de a nyári napokat is átvészeli. Napokig elvan étlen és szomjan, soha nem siránkozik, ezek a figyelemre méltó tulajdonságok azonban nem azt jelentik, hogy az állat ne lenne hajlamos bizonyos betegségekre, főleg akkor, ha hosszú ideig él.
Csípőízületi diszplázia
Mint a nagy testű kutyáknál általában, úgy a kaukázusi juhászkutyánál is jellemző ez a probléma. Kölyök korban nem megfelelően fejlődnek a csontok és az ízületek, nem illeszkednek megfelelően egymáshoz, amely felnőtt korban több problémához vezethet.
Kialakulhat sántaság vagy egyéb járás zavar, valamint csípő problémák. Az ízületi gyulladás szintén gyakori 7 év felett, szerencsére gyógyszerekkel jól kezelhető.
Gyomortágulás
A Gastric Dilatation-Volvulus (GDV) vagy magyarul gyomortágulás egy nagyon veszélyes betegség. Akkor szokott előfordulni, ha a kutya hirtelen eszik nagy mennyiséget.
Az állat gyomra megtelik gázokkal és akár szét is repedhet, vagy nem kap elegendő mennyiségű vért és maradandóan sérül. Ha puffadást tapasztalunk, akkor mielőbb orvoshoz kell vinni a kutyát.
Szívbetegség
A kaukázusi juhászkutyák hajlamosak egy meglehetősen ritka szívbetegségre, amit tüdőszűkületként is szoktak emlegetni.
A szívből a tüdőbe történő véráramlás akadályoztatva van, a szívnek pedig egyre többet kell dolgoznia, ezért a kutya nehezebben kap levegőt.
Gyakori tünet a nehéz légzés és a köhögés, valamint a fáradékonyság. Súlyosabb esetben lehet ájulás is. Szerencsére műtéttel jó eséllyel gyógyítható.
Mi a Kaukázusi medveölő elhalálozásának leggyakoribb oka?
Mint a legtöbb kutyafajta esetében, úgy a kaukázusi juhászkutyánál is a halál leggyakoribb oka, valamilyen rákos betegség.
Masszív, erős testfelépítésük miatt ez náluk gyakorta az osteosarcoma, azaz a csontdaganat. Ugyanakkor az elhalálozásukat szintén viszonylag gyakran okozza a hepatitis nevű betegség is.
Meg kell még említeni, hogy idős korukra sajnos ezek a kutyák legyengülnek, így könnyen végezhet velük bármilyen egyszerű betegség is.
A Kaukázusi juhászkutya nevelése
Természetesen minden kutya esetében fontos a nevelés, a kaukázusi medveölőnél azonban ez kardinális kérdés, hiszen hajlamos az agresszióra.
Amennyiben nem szocializáljuk és neveljük megfelelően a kutyát, úgy veszélyforrás lehet másokra nézve. Ez az oka annak is, hogy nem szokták őket első kutyásoknak ajánlani.
Ha kutyád erőszakos és agresszív így nevelheted le róla.
Szocializáció
A kutyát olyan 14-16 hetes koráig meg kell ismertetni mindennel, amit később látni fog. Először a családdal, később idegenekkel, más kutyákkal, egyéb állatokkal, járművekkel stb.
Ez azért fontos, mert a kaukázusi hajlamos mindenben veszélyt látni és támadóan fellépni, azonban, ha kölyök korában össze tudjuk barátkoztatni a környezetével, akkor ez az ösztön szintű reflex csökkenni fog nála.
Ha sok emberrel megismertetjük, akkor kisebb az esélye, hogy haragosan fordul feléjük. Amennyiben nagyon problémás a kutya nevelése, úgy érdemes kutyaiskolába adni, ez egyébként mindenképpen jó döntés az esetükben.
A kutya szocializációjáról írt útmutatónkat itt találod.
Kézhezszoktatás
Az egyik legfontosabb dolog a kaukázusi juhászkutya nevelése során, hogy kölyök korában kézhez szoktassuk. A szakszerű kézhezszoktatás segít a kutyának abban, hogy megbízzon gazdájában és az emberekben, így nem kell fenyegetve érezze magát idegenek közelében sem.
Az állat így képes lesz kontroll alatt tartnia agresszív viselkedését, amikor például kozmetikushoz vagy állatorvoshoz visszük.
A gazdi a falkavezér
A kaukázusi kutya még erőteljesen falkában gondolkodik, így szintén elengedhetetlen tényező, hogy már kölyök korában megtanulja, ki a vezér a csapatban.
A dominanciánkat legegyszerűbb játék közben éreztetni vele, ha már pici korában megtanulja, hogy nem ő az alfa, akkor sokkal könnyebb dolgunk lesz vele. Könnyebben tudjuk majd fegyelmezni vagy megtanítani bármire, amire szeretnének. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a kutya végig érezze, hogy szeretjük.
Olvasd el miként lehetsz falkavezér.
Biztosítsunk számára kellemes környezetet
Mivel a kaukázusi juhászkutya gyanakvóan néz mindenre, ami körülötte van, így fontos, hogy kellemes, szeretetteljes, biztonságos környezet vegye körül, ahol otthon érzi magát, ahol jó lenni.
Ez nagyban csökkentheti alapvető agresszivitását is. Ez a hozzáállás érvényes a nevelésére is, a jutalmazás nagyon fontos nála, a büntetést pedig amennyire lehet kerülni kell, mert a kutya könnyen válik bizalmatlanná a gazdája felé is.
Fontos tehát, hogy a mind a fegyelmezést, mind a jutalmazást jól csináljuk, mert ellenkező esetben a későbbiek során komoly problémáink lehetnek. A szakszerű büntetésről és jutalmazásről itt írtunk.
Nincs ingyen semmi
Mivel ez a kutyafajta hajlamos elkanászodni, azaz nem úgy viselkedni, ahogy mi szeretnénk, így meg kell tanítani neki, hogy nincs semmi ingyen az életben. Például, ha rosszalkodik, akkor nyugodtan késhet az vacsora is, akkor kapja csak meg a porcióját, ha bizonyította, hogy jól is tud viselkedni.
Ez a simogatásokra is igaz, próbáljuk elkerülni azt, hogy úgy simogatjuk meg a kutyát, hogy előtte valami rosszat csinált, különben félvállról fogja venni a dolgokat.
Hogyan lesz jó házőrző a Kaukázusi
Sehogy, pontosabban mindenhogy. A kaukázusi kutyát nem kell jó házőrzőnek nevelni, annak született, egész egyszerűen a génjeiben van.
Sokkal fontosabb inkább az, hogy valahogy próbáljuk meg kordában tartani a kutyát, ne lásson mindenkiben veszélyforrást és ellenséget.
Ne akarjon mindenkit megugatni, vagy rátámadni mindenkire, aki az utcán sétálgat. Ezt legegyszerűbben a már fent említett szocializációval és a harapásról való leszoktatással érhetjük el.
Nem való gyerek mellé
Ezt a kutyát nem szabad egyedül hagyni gyerekkel, mivel túlságosan is erős benne a védelmező ösztön és mindenre agresszíven reagál, amit veszélyforrásként érzékel. Lehet ez akár egy hirtelen mozdulat is.
De az is vezethet komoly balesetekhez, ha ez a nagy testű, erős állat a gyereket akarja megvédeni valamitől. Éppen ezért kisgyerekes családokhoz semmiképpen nem ajánlott. Ha gyerekbarát kutyát szeretnél, akkor érdemes ebből a listából válogatnod.
A Kaukázusi juhászkutya ápolása
A kaukázusi juhászkutya ápolása attól is függ, hogy milyen hosszú a szőre, de jellemzően nem kell sokat bajlódni vele.
Probléma lehet azonban, hogy öntörvényű természete okán nem veszi jó néven a gondoskodásunkat. Éppen ezért, ha kell, ha nem, már pár hetes korban hozzá kell szoktatni ahhoz, hogy ápolva van. Itt jön képbe a kölyökkorban történő szakszerű kézhezszoktatás.
A bunda ápolása
A kaukázusi juhászkutya csekély mértékben ugyan, de hullajtja a szőrét, a hosszabb szőrű kutyák bundája pedig össze is gubancolódhat.
A fentiek miatt az állatot rendszeresen kell fésülni, ami olyan heti egy-két alkalmat jelent. Ha ezt megtesszük, akkor jóval kevesebbet kell majd foglalkozni a szőr padlóról való eltüntetésével.
A fürdetésével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, sokan havonta megmossák a kutyát, mások szerint elegendő csak két-három havonta a fürdetés. Mindenképpen speciális kutya sampont használjunk, ami lehetőleg legyen hipoallergén.
A fürdetésről itt találsz hasznos tippeket.
A fogak ápolása
Mint minden kutyának, úgy a kaukázusinak is időnként meg kell mosni a fogát. Ha nem akarjuk, hogy a fogkefe és a kezünk is a kutya szájában maradjon, úgy az eb pár hetes korától gyakoroljuk ezt a műveletet.
Ebben az esetben is speciális fogkefét és fogkrémet kell használni. Ha nem is feltétlenül szükséges, hetente kétszer-háromszor végezzük el a műveletet, mert a kutya hajlamos a feledékenységre, ami senkinek sem jó.
Olvasd el a fogmosásról írt útmutatónkat is!
A kutya körmének ápolása
Amennyiben kint tartjuk az ebet, márpedig a kaukázusi juhászkutyát kint kell tartani, úgy nincsen szükség a körmök külön ápolására, mert az állat lekoptatja azokat.
Ha mégsem, úgy időnként vágjuk le neki. Hogy ne legyen ebből fennakadás, úgy már kölyök korában szoktassuk hozzá a dologhoz. Ha kopog a körme, akkor ollóval nyessük vissza.
Fontos, hogy ne érjünk lágy részhez, inkább kevesebbet vágjunk, mint többet, mert ha fájdalmat okozunk neki, akkor többet nem fogja megengedni.
A biztonságos és fájdalommentes körömvágásról írt cikkünket itt találod.
Tenyésztés és beszerzés
A kaukázusi juhászkutyának a mérete egyenesen arányos az árával, vagyis meglehetősen nagy. Ezt a kutyafajtát csak megbízható tenyésztőtől szabad beszerezni, aki rendelkezik a kutya minden szükséges papírjaival, köztük az egészségügyiekkel is. Óvakodjunk a szaporítóktól.
Mennyibe kerül egy Kaukázusi juhászkutya?
Külföldön olyan 1000 és 4000 euró között alakulnak az árak és nálunk sem jobb a helyzet. Profi tenyésztőnél 300.000 forint környékén kezdődnek az árak, de gyakoribb a 600.000 forintos kutya.
Persze lehet vásárolni a neten is papírok nélkül kutyát, akár már 80-100.000 forintért is, de ezt nem ajánljuk senkinek. Az árak nem véletlenül magasak, és a beszerzés előtt érdemes több mindent is átgondolni és ez nem csak az etetési költségekre érvényes.
Például egy új kerítés mindenképpen kelleni fog, amin nem tud kitörni a kutya, a postás pedig valószínűleg nem fog nekünk több levelet hozni és az is lehet, hogy a barátaink egy részétől is meg kell majd válnunk.