Komondor
61-65 cm
66-71 cm
A komondor megjelenése becsapós. Az első pillantásra, ami eszünkbe juthat róla, hogy olyan, mint egy felmosórongy, azonban, ha nem megfelelően viselkedünk vele, akkor könnyen lehet, hogy ő mossa fel velünk a padlót. Vicces külseje, ami koránt sem véletlenül olyan, amilyen, egy nagyon határozott, erős temperamentumú kutyát takar.
A komondor mindenekelőtt őrzésre és irányításra született, vagyis nem házi kedvenc. Jellemének legfőbb vonása, hogy megvédje és oltalmazza a rábízott területet. Ez abban az esetben is igaz, ha „házi” kutyaként tartjuk.
Végtelenül nyugodt és toleráns, de csak addig, amíg nem érzékel igazságtalanságot, ebben az esetben ugyanis nem ismer pardont.
Olyan akár egy bölcs filozófus, aki békésen szemléli a világot, azonban, szükség esetén nem fél használni a fegyvereit sem.
Melyek a Komondor legfontosabb tulajdonságai
A komondor az egyik legősibb magyar kutyafajta, így a génjeiben is kódolva van a valamikori tartása, vagyis a szabadság.
Legfőbb jellemvonása talán a védelmezés, aminek köszönhetően nem csak egy nyájnak, de a gyerekeknek is a legjobb barátja lehet. Fizimiskája ugyan eltakarja sportos külsejét, de remekül terhelhető, erős és kitartó fajta. Ráadásul ez nem csak fizikailag, de mentálisan is érvényesül nála.
Valamikor az egyik legjobb medvevadász volt, vagyis nem riad meg semmitől, és attól sem kell félni, hogy nem bírja szuflával, legyen szó bármilyen feladat teljesítéséről. Fontos tudni róla, hogy nagyon határozott személyiség, a gyerekeken kívül csak akkor köt barátságot valakivel, ha ő választja ki a másikat. Magyarán mondva, ki kell érdemelni a szeretetét.
Hasonló temperamentummal rendelkező kutyafajták
A kutyafajták sokszínűsége miatt biztosan találsz olyan társat, amelyik megfelel igényeidnek és életstílusodnak.
Nem találtad meg, amit keresel? Ismerj meg további kutyafajtákat fajtaismertetőink segítségével!
Olvasd el mindenre kiterjedő fajtaleírásunkat, és ismerd meg az erős, félelmet nem ismerő ebet!
Érdekes tények a Komondorról
Egy komondor már megjelenésében is érdekes, hasonlóan izgalmas pedig a történelmi múltja is. A nagy darab, raszta hajú eb számos legendával büszkélkedhet.
Persze a róla szóló történetek, nem feltétlenül igazak, de az is biztos, hogy nem véletlenül születtek meg. A képzeletnél, pedig csak a tények az izgalmasabbak, nézzünk ezekből párat.
Titkát régi sírok őrzik
A komondor valószínűleg a mongol hordák elől menekülő kunokkal érkezett hazánkba, valamikor az 1200-as évek elején.
Az első temetkezési sírok a mai napig fenn maradtak, melyekben komondor maradványokat is találtak. A sírokban „quman-dur” felirat is található, ami annyit tesz, hogy a „kunok kutyája”.
A nappal lehunyja a szemét, a Komondor meg kinyitja
A komondor igazi ideje az éjszaka. Míg nappal gyakran látjuk őket a sarokban szunyókálni, addig éjszaka folyamatosan mozgásban vannak és ellenőrzik a területet, amit őrizniük kell, vagy ahol laknak.
Fel-alá portyáznak, amíg a gazdi alszik, így rossz alvóknak különösen jó egy ilyen kutya.
Szívesen látlak, de el nem engedlek
A komondornak van egy meglehetősen furcsa, akár viccesnek is nevezhető szokása. Ez pedig az, hogy Úri emberhez méltó módon a legtöbb idegent beengedi a portára, akár akkor is, ha a gazdája nem tartózkodik otthon.
El azonban már nem engedi őket, csak akkor, amikor a gazda is hazatér. Sok postásnak okoztak már fennakadást ezzel.
Már a korai irodalmi szövegekben is felbukkant
A Kondor kutyanév első irodalmi említése 1544-ből származik, Kákonyi Péter Astiagis király című művéből. Nem sokkal később 1673-ban Amos Comenius latin nyelvű szerző is megemlékezik róla.
A 19. század két nagy költője Petőfi Sándor és Arany János pedig már többször említi a komondort a tájverseiben.
Komondor a népnyelvben
Még az 1900-as évek elején is vitatott volt, hogy melyik kutyát is hívjuk komondornak. A népnyelv ugyanis minden őrző- és pásztorkutyára a komondor nevet biggyesztette.
Csak a század közepén Kovásznay Zsigmond üllői Dóra-majorjában lévő komondor tenyészete alapján határozták meg és egységesítették a fajtát.
A Komondor szőre pajzs
A mai napig tartja magát az a hiedelem, hogy a komondornak a szőre pajzsként viselkedik, ha támadás éri, sokáig ezért is gondolták, hogy kiváló ellenfele lehet egy medvének.
Nos, ez a csodálatos és bátor kutya valóban szembe száll a medvével, de a szőre semmilyen oltalmat nem jelent. Sőt, a rasztás volta miatt sokkal könnyebb kitépni és vele a bőrét is, mint ha rövid szőrű lenne.
Szépnek szép, de nem egy úszóbajnok
A komondor, speciális, raszta bundája miatt az egyik legrosszabb úszó a kutyák között. A szőre ugyanis felszívja a vizet, amitől a kutya súlya akár kettő- vagy háromszorosára is nőhet.
Nem szabad tóba- folyóba engedni, mert könnyen az lehet a vége, hogy a szegény kutya egyszerűen elsüllyed.
A kedves nagybácsi
Bár genetikailag nem tisztázottak a rokoni hovatartozások, de a komondor több kutyafajtával is szoros kapcsolatban áll, azaz csörgedezik egy kis vére, más fajták ereiben is.
Ilyen például a puli, a pumi, a mudi. De sokan összefüggésbe hozzák a dél-orosz ovcsarkával, a bearded collie -val és az óangol juhászkutyával is.
A Komondor megjelenése
A komondor tiszteletet parancsoló, robusztus megjelenésű nagytestű kutya, ugyanakkor hosszú, raszta szőre miatt egyúttal kedves is.
A kanok marmagassága olyan 70, míg a szukáké 65 cm körül alakul. Egy egészséges hím súlya 50-60 kg, a nőstényeké pedig 40-50 kg.
Feje arányosan a testével széles és szintén szőr borítja, a fülei U vagy V alakban lelógnak. Az orra viszonylag széles és a legtöbb esetben fekete, ritkábban barna.
Ajka feszesen simulnak a fogsorhoz, szemei egyenes vágásúak és sötétbarnák. A nyaka rövid és kifejezetten izmos, és szinte egyenes vonalban van a törzsével.
A háta szintén izmos, mondhatni tökéletesen egyenes és széles, valamint viszonylag rövid. Közepesen mély mellkasa úgyszintén izmos, a hasa kissé felhúzott. A farka kifejezetten lógó, és amikor izgalmi állapotban van, akkor is maximum a hát vonaláig tudja emelni.
Szőrzete miatt a végtagjai általában takarva vannak, de oszlopszerűek és erősek. A mancsok nagyok és zártak, a körmei szürkék, akárcsak a ruganyos talppárnái. A mozgása könnyed, egyúttal kimért.
A Komondor színvariációi
A komondor színe fehér, a fehér árnyalataitól való eltérés pedig a legnagyobb fajtahibának számít, vagyis a kutyának nincsenek színvariációi.
A szőrénél mégis meg kell állnunk egy pillanatra, hiszen ennek köszönheti a komondor a különleges voltát, a bundája a legfontosabb fajtajellege. A durva felső szőrzet alatt finom pehelyszőrzet található, a kettő kombinációja határozza meg a szőrzet milyenségét.
A gubancos, nemezesedésre hajlamos bunda hossza 10 és 30 cm között alakul, attól függően hol helyezkedik el a kutyán. A száj környékén a legrövidebb, míg a combokon a leghosszabb. Minél egységesebb a testen ez a rasztás szőr, annál nagyobb a kutya értéke – legalábbis a szakmai kiállításokon.
A Komondor vérmérséklete és személyisége
A komondort úgy kell elképzelni, mint egy régi világból származó, bölcs, de rettenthetetlen parasztembert.
Végtelenül nyugodt és türelmes, de ha kihozzák a sodrából, akkor bizony elsöpri az ellenfelét. Intelligenciája kiemelkedő, de hogy nem fogunk vele trükköket mutogatni másoknak az szinte biztos, annál jóval büszkébb és öntudatosabb fajta.
Nem heverészek, dolgozom
A komondorra hajlamosak ráfogni, hogy lusta és egész nap csak heverészik. Ez azonban egyáltalán nem igaz, miközben a komondor a ház előtt piheg a porban mindent figyelemmel kísér. Ha pedig valami váratlan eseményt érzékel, azonnal talpra ugrik és kezeli a helyzetet.
Egyszerűen csak van olyan okos, hogy ne kelljen fel-alá rohangásznia ahhoz, hogy szemmel tartsa a portát, az állatokat vagy éppen a gyerekeket.
A terelés a génjeiben, a foga a farkasban van
A komondort sokan tartják a világ legjobb terelőkutyájának, és tény, hogy már a vándorló magyarokkal is terelték a marha vagy birka csordákat. A terelés, mint ösztön, annyira rögzült nála, hogy utasítás nélkül is szemmel tartja, illetőleg vigyáz a nyájra.
Egyes elméletek miatt a különleges szőrzete azért alakult így ki, hogy ne legyen feltűnő a juhok között. Ugyanis, ha a farkas közelít a nyájhoz, akkor a komondor támadásba lendül, a meglepetés ereje pedig még jobban megfutamítja a fenevadakat.
Egy Komondor sosem lesz politikus
A komondor nem csak büszke és akaratos fajta, de egyúttal megvesztegethetetlen is. Ezt a kutyát nem lehet lekenyerezni holmi finomságokkal, és idegentől egyáltalán nem fogad el semmit.
Nem lép fel támadóként, ok nélkül senkivel szemben, de a két méter távolságot bőven megtartja. Hasonlóan érvényes ez a többi kutyára is. Ezért is fontos, adott esetben, hamar elkezdeni a kutya szocializálását.
Imádja a családját, de hülyének ne nézze senki
A komondor rajongásig szereti a gazdáját és a családját is. Ha azt tapasztalja, hogy valakit bántalmaznak, akkor kíméletlenül támadásba lendül és hatalmas erejével elsöpri az idegent.
Ugyanakkor egy komondornak még a gazdája sem parancsolhat hülyeségeket, mert a kutya nem fogja teljesíteni a gazdi akaratát.
Ha azt mondják, hogy ül, akkor leül, de ha ok nélkül háromszor ültetnék le, hogy milyen aranyos, akkor inkább sértődötten eloldalog és nem bohóckodik senkinek.
Kihez illik a Komondor?
Ez a kutya nem kezdő gazdiknak való, köszönhetően akaratos és büszke természetének. Természetesen lehet próbálkozni vele, de fontos, hogy a tulajdonosa is tudjon határozottan fellépni, érezze a kutya, hogy ki a falkavezér a családban.
Sajnos lakáson belül is tartanak komondorokat, pedig ezt nem lenne szabad. Ez a kutya a közelmúltig nem látott belülről lakást, évszázadokon keresztül kint volt a helye az udvaron és folyamatosan feladatokat látott el, még akkor is, ha erre nem kérték.
Az évszázados kinti tartás jele, már csak a különleges bundája is. Teljesen igénytelen fajta, amelyik a nagy hideget is bírja.
Az a jó neki, ha terelhet, őrizhet, vagy vigyázhat valamire. Igazi vidéki állat, amelyik a szabadban érzi jól magát. Azoknak ajánlható leginkább, akik dolgoztatni is tudják, például, ahol vannak állatok a ház körül és vigyázhat rájuk.
A Komondor eredete
A komondor magyar kutyafajta, az egyik legősibb, már a népvándorlások korában is a kalandozó magyarokkal tartott, pontosabban őrizte azok nyájait.
Ha még messzebbre tekintünk, akkor pedig a származási helyét valahová Közép-Ázsiába teszik. Nyelvemlékeinkben és korabeli verseinkben már egészen korán felbukkan.
Első írásos említése feltehetőben Kákonyi Péter 1574-ben íródott Astiagis király című elbeszélő költeményében található, az 1600-as évek végétől pedig már a kutya illusztrációival is találkozhatunk. Jóllehet, nem teljesen egységes formákban.
A XIX. századtól pedig több nóta is megénekli a hűséges és okos komondort.
Más vélemények szerint a komondor a kunokkal érkezett be hazánkba a 12.században, a név jelentése pedig a kunok kutyája. Igen ám, de állítólag régen minden terelő kutyát így hívtak, így biztosat nem lehet tudni a fajta eredetétől. Ezzel magyarázhatók a korabeli, eltérő illusztrációk is.
A jelenlegi állomány formája, illetőleg annak meghatározása csak az 1900-as évek elején alakult ki Kovásznay Zsigmond üllői Dóra-majorjában, ahol a komondor fajtajellegeit standarba foglalták.
Sajnos a pásztorélet hanyatlásával a fajta szerepe is csökkent, jelenleg évente csak olyan 150-200 kölyök törzskönyvezésére kerül sor.
A Komondor etetése
A komondor a nagyobb termetű kutyák közé tartozik, ennek ellenére azonban egyáltalán nem falánk. Amennyiben normálisan, tehát kint tartjuk az állatot, akkor különösen fontos, hogy kiváló minőségű táplálékkal etessük.
Biztosítani kell számára a megfelelő mennyiségű energia és fehérje bevitelt is, de az is lényeges, hogy kellő mennyiségű vitamin legyen a kosztjában.
Hogyan tápláljuk a Komondort?
A komondor alapvetően egy igénytelen fajta, a szó itt természetesen pozitívan értendő, ez azonban nem jelenti azt, hogy bármit megetethetünk vele.
A legjobb, ha minél változatosabb étrendet biztosítunk a kutya számára. A nyers és a száraz táp mellett pedig nyugodtan adhatunk nekik házi kosztot is, köztük csontot. Bár az utóbbit többen darált változatban javasolják.
Ami a rendszerességet illeti a kölyköket nyugodtan etessük meg naponta három, négy alkalommal. A felnőtt kutyáknak azonban elegendő kétszer, reggel és este enni adni. A táplálék összetétele persze függ a kortól is, de az állati fehérje legyen a fő összetevő, amit aztán sok más egyébbel is kiegészíthetünk.
Mivel tápláljuk a Komondort?
A kutya fő tápláléka fehérjében gazdag nyers, vagy nedves kutyaeledel legyen, lehetőség szerint a legjobb minőségben. Ezt időnként egészítsük ki száraz táppal és nyugodtan adhatunk nekik rendszeresen házi kosztot is.
Az utóbbi állhat zöldségekből, gabonafélékből, tésztából. Emellett pedig tejtermékeket, mint például túrót is adhatunk a kutyának, ahogy tojást is. Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy mit ehet a kutya.
A vitaminban gazdag ételek főleg kölyök korban fontosak a kicsik számára. A komondor nem válogatós fajta, tehát gyakorlatilag bármit adhatunk neki, amit mi is megeszünk otthon.
Természetesen az arányokra figyelni kell, az étel mindig legyen fehérjében gazdag és szénhidrátban alacsonyabb összetételű.
Mennyi fehérjére és kalóriára van szüksége a Komondornak?
Hogy mennyi fehérjére illetőleg kalóriára van szüksége az állatnak, az mindenekelőtt a testsúlyától és az aktivitásától függ.
A komondor azonban elviekben kinti állít, így a tartása is befolyásolja a napi energia és fehérje bevitelt, sőt meg az is, hogy milyen évszak van, télen különösen fontos számára a megfelelő mennyiségű energia.
Az egészséges, normál aktivitású hím kutyák ideális súlya a következő:
- 0-4 hónapos: 5-22 kg
- 4-12 hónapos: 25-50 kg
- Kifejlett testsúly: 52-60 kg
Kalória
Ahhoz, hogy a komondor gond nélkül tudja terelni az állatokat, vagy képes legyen egész nap őrizni a portát, jó minőségű és megfelelő mennyiségű kalóriát kell, hogy magához vegyen a táplálékával.
Az elhízástól esetében csak ritkán kell tartani, általánosságban pedig a kutya napi kalóriaszükséglete a következőképpen alakul:
- Kölyök (0-4 hónap): 1489-1986 kcal/nap
- Junior (4-12 hónap): 1794-2632 kcal/nap
- Felnőtt (1 éves kor felett): 2106-2414 kcal/nap
- Idős (7 év felett): 1711-1962 kcal/nap
Fehérje
Nagytestű kutya lévén a komondornak amúgy is nagy mennyiségű fehérjére van szüksége, ha pedig terelő vagy munkakutyaként alkalmazzák, akkor ez különösen így van.
A kölyök- és a fiatalabb kutyáknak pedig még inkább fontos a megfelelő minőségű és mennyiségű állati fehérje. Egy komondor napi fehérjeszükséglete a következőképpen alakul:
- 10 kg-os kutya: 20 g/nap
- 15 kg-os kutya: 30 g/nap
- 25 kg-os kutya: 50 g/nap
A fehérjékről írt útmutatónkban minden információt megtalálsz a kutya napi fehérjeszükségletéről.
Szüksége van a Komondornak táplálék-kiegészítőkre?
Egy komondor, ahogy már említettük igénytelen, ezzel párhuzamosan pedig szerencsére egészséges fajta. Az évszázadok során megedződött a hidegben és a pásztortűz mellett.
Ennek ellenére az aktivitása és a súlya miatt fontos, hogy elegendő ásványi anyagban és vitaminban gazdag táplálékot kapjon, akár kiegészítők formájában is.
A fejlődésben lévő kölyök számára nyugodtan adhatunk táplálékkiegészítőként kalciumot és D-vitamint, hogy megfelelően fejlődjön a csontozatuk és az izomzatuk. Emellett sokan szokták javasolni, hogy felnőtt kutyáknak táplálékába is keverhetünk időnként csontreszeléket.
A leggyakoribb kérdések a Komondor etetésével kapcsolatban
Mennyire hajlamos a hízásra?
Ez maximálisan annak a függvénye, hogy hogyan tartjuk az állatot.
Alapesetben, amikor terelő vagy munkakutyaként alkalmazzák, akkor egyáltalán nem hajlamos a hízásra, sőt, a többi nagy testű kutyához mérten nem is eszik sokat. Azonban, ha bent tartják, akkor természetesen ez a kutya is felszedhet pár kilót.
Mennyire válogatós?
A komondor szemet gyönyörködtetően igénytelen kutyafajta, amivel együtt jár az is, hogy egyáltalán nem válogatós.
Ez a kutya évszázadokig azt ette, amit a többi pásztor, táplálékának ugyanúgy része volt az üres krumpli, mint a szalonna. Ezért is adhatunk neki házi kosztot vagy bármit, ami megmaradt otthon.
Naponta hányszor érdemes megetetni?
Ebben az esetben a komondor tartása megegyezik a legtöbb nagytestű kutyáéval, függetlenül attól, hogy adott esetben sokkal többet mozog, mint számos társa.
A komondor ugyanis kiválóan tud gazdálkodni az étellel. A kölyköket általában napi 3-4 alkalommal szokták megetetni. Felnőtt és idősebb kutyáknak pedig már elegendő naponta kétszer enni adni, reggel és este.
Mennyire érzékeny a gyomra?
Sajnos, mint sok más kutya esetében, úgy a komondorra is jellemző a fokozott a gyomortorzió kockázata. Ez pedig akár súlyos betegséghez vagy halálhoz is vezethet.
A problémát azonban meglehetősen könnyű kiküszöbölni azzal, hogy nem kell túletetni a kutyát. Pontosan szabjuk ki a kutya napi adagját, és így vélhetően elkerülhető a gyomortorzió.
Hajlamos ételallergiára?
Ahogy már említettük a komondort kemény fából faragták és gyakorlatilag mindent megehet. Ha a fajtajelleget nézzük, akkor egyáltalán nem allergiás semmilyen ételre ez a kutya.
A betegség ugyanakkor fajtától függetlenül nagyon egyed függő, így természetesen előfordulhat, hogy egy komondor is allergiás lesz valamilyen táplálékra, illetőleg annak összetevőjére.
A Komondor egészsége
Egy kutya egészségét szerencsés esetben a tartása határozza meg. A genetikai betegségek mellett ennek a függvénye, hogy mennyire egészséges az állat.
És itt, nem csak testi, de mentális egészségről is beszélünk. Ha például egy jó kedélyű komondort szeretnénk, akkor ne lakásba tartsuk.
Mennyire egészséges a Komondor?
Egy komondor átlagos élettartama 10 és 12 év között alakul, de ettől idősebb kutyákat is ismerünk. A komondor alapvetően egy masszív és egészséges fajta, amely ugyanúgy bírja a nyári forróságot, mint a téli hideget, nem kell tehát félni tőle, hogy egyszer csak tüsszögni kezd a kutya.
Az aktív életvitel és a kinti tartás miatt az immunrendszere is erős, ami ellenállóvá teszi őt a különféle betegségekkel szemben. Megfelelő tartás esetén a komondor egészségére nem kell majd sok pénzt költeni.
Komondor leggyakoribb betegségei
Sűrű és hosszú szőre, valamint nagy teste miatt a komondor is hajlamos lehet pár betegségre, melyek leginkább az idősebb kutyáknál alakulnak ki. Esetükben is gyakrabban akkor, ha már végigdolgozták az életüket.
Entropion
Az entropion a kutyák egy gyakori szembetegsége, amely során az állat szemhéja befelé fordul. Ennek eredményeként a szempilla és a szaruhártya egymáshoz dörzsölődik, ami látáskárosodáshoz vezethet.
Örökölhető vagy öreg korban ki is alakulhat, azonban, ha korán felismerjük, akkor műtéttel kiválóan gyógyítható.
Csípőízületi diszplázia
A nagytestű kutyák egyik leggyakoribb betegsége, ami sajnos a komondorokra is jellemző. Lényege, hogy a kutya fejlődésekor a csontok és ízületek nem illeszkednek megfelelően egymáshoz, amely később több probléma forrása lehet.
Kialakulhat sántaság és egyéb járás zavarok, valamint csípő problémák is. Ezért is fontos, hogy a kölykök megfelelő mennyiségű kalciumot és D-vitamint kapjanak.
Gyomortágulás
Ha kutya nagyobb mennyiségben kap táplálékot, és hirtelen eszik, akkor alakulhat ki a gyomortágulás vagy hétköznapi nevén puffadás, ami pedig bélcsavarodáshoz vezethet.
A betegség veszélyes, sőt halálos is lehet, ha nem ismerjük fel és nem kezeljük idejében. Megfelelő etetéssel azonban könnyen elkerülhető.
Mi az elhalálozás leggyakoribb oka?
Látható tehát, hogy a komondor egy masszív kutyafajta, örökletesen csak kevés betegségre hajlamos és szerencsére azok sem halálosak.
Szerencsés esetben megérik azt a kort, amit a nagy testük lehetővé tesz számukra. Az elhalálozás leggyakoribb oka azonban esetükben sem a végelgyengülés, fajtától függetlenül, mint a legtöbb idős kutya, valamilyen daganatos betegségben pusztulnak el.
A Komondor nevelése
Minden kutyát illik nevelni, ez fontos egyrészt a szocializáció véget, másrészt pedig azért, hogy legalább bizonyos alapkészségeket elsajátítson.
A terelőkutyák azonban kicsit speciális igényűek, a nevelést illetően, a komondor pedig főleg. Ezt mindenekelőtt határozott temperamentumának, nyugodt, de mégis akaratos természetének köszönheti.
Fontos a jól ütemezett szocializáció
Egy komondor esetében nagyon fontos, hogy kicsi korától kezdődően megfelelően szocializáljuk. Először a családdal kell megismertetni, majd a ház körüli állatokkal.
Amíg nem kapja meg az oltásait, addig más kutyák közé ne vigyük. Fontos, hogy kicsi korban kézhez szoktassuk és minél több inger érje, szagok, zajok, egyéb benyomások. Így a kezdeti időszakban is vigyük egyre többet ki az udvarra, vagy tegyünk vele sétákat a környéken.
Könnyű nevelni, vagy mégse?
Mivel a komondor intelligens, egyúttal pedig nyugodt fajta, így a nevelése elviekben nem okozhat különösebb problémát. Ez igaz is meg nem is.
A komondor nevelhető, de csak az tudja a különféle dolgokra szocializálni a kutyát, aki maga is markáns, határozott személyiség. Könyörgéssel, de még jutalomfalatokkal sem megyünk sokra nála.
Ráadásul a komondor olyan határozott személyiség, hogy lényegében csak azt fogja megtanulni, amit meg is akar.
A munkára nem kell szoktatni
Míg a kutya nevelése problémás lehet, addig bizonyos tulajdonságok vele született készségek és nem kell megtanítani neki.
Egy komondor például sokkal jobb terelő, vagy nyájőrző kutya, mint a legjobb pásztor. Ezt a tevékenységet egyáltalán nem kell tanítani neki, magától fogja csinálni és még imádni is fogja. Hasonló a porta őrzése is, egy komondorból nem kell jó házőrzőt faragni, mivel eleve annak születik.
Fontos a három lépés távolság
Egy komondor kiváló házőrző, egyúttal pedig bizalmatlan az idegenekkel szemben. Ennek számos pozitív hozadéka van, például, hogy nyugodtan alhatunk, de vannak kellemetlen velejárói is.
Ha nem akarjuk, hogy elmaradozzanak a barátaink, vagy a postás ne dobja be a levelet, akkor időben meg kell tanítani a kutyának, hogy hol a helye és hogy mi is meg tudjuk védeni magunkat.
Abban az esetben, ha valaki érkezik, a kutya pedig rohanna oda, akkor határozottan tiltsuk meg neki és utasítsuk arra, hogy menjen hátrébb. Ha ezt kölyök korban elkezdjük, akkor probléma nélkül tudjuk majd fogadni az ismerőseinket.
A Komondor ápolása
A komondor ápolása egy meglehetősen ambivalens kérdés a szőrzeténél fogva. Egyszerre igaz, hogy sok törődést igényel, de az is, hogy nem kell foglalkozni vele.
Ami azonban biztos, hogy ne sértsük meg azzal, hogy kutyakozmetikushoz visszük. A régi pásztorok a tűz fényénél nézték át a kutyát, hogy nincs-e a dús szőrzet alatt kullancs, vagy egyéb élősködő, a sártól összeragad fürtöket pedig kitépkedték.
Ezzel ma nem lehet szépségversenyt nyerni, de a komondornak nem is ez a lényege.
Fürdetni ritkán lehet, fésülni nem
Van egy általános tévhit, mi szerint a komondor szőrével már egész pici kora óta foglalkozni kell. Ennek éppen az ellenkezője igaz, egy éves korig gyakorlatilag semmilyen ápolást nem igényel a szőre, mivel annak különleges volta ekkor alakul ki.
A komodor szőre öntisztuló, mellyel sok gondunk nincs. A homok és kosz kipereg a rasztás tincsekből, fürdetni csak kivételes esetekben szabad.
Ha akarjuk, ugyan időnként meg lehet fürdetni, de fésülni semmiképpen ne fésüljük. A fésüléstől – de a gyakori fürdetéstől is – a kutya bőre ekcémásodhat, így lehetőleg kerüljük ezt a tevékenységet. A fésülés helyett simogassuk a kutya szőrzetét, hogy a fürtösödő csomók a későbbiekben szépen szétálljanak és ne ragadjanak össze egymással.
Egy év után jöhet a tépés
A kutya szőrével egy éves kor felett kell elkezdeni komolyabban foglalkozni. Azonban a célszerszám ebben az esetben sem a fésű és a kefe, hanem a saját kezünk, amivel tépünk.
Ettől a kortól kezdődően folyamatosan figyelni kell a kutya szőrét és ha az valahol egybefüggő nemezzé kezd válni (összetapad), akkor a tincseket egyszerűen tépjük félbe, majd a kezünkkel simítsuk ketté.
Fontos, hogy a kemény fürtöket hagyjuk meg és a gyengébb, csomósodásra hajlamos szálakat válasszuk le a kutyáról.
Figyeljünk a szem körüli tincsekre
A fajta egyik betegsége az idősebb korban megromló látás, ami abból adódik, hogy a fürtös szőr belelóg a szembe és irritálja azt.
Erre mindenképpen figyeljünk oda, ha nem akarunk később orvos járni a kutyával, és el akarjuk kerülni a szemműtétet. A tincseket, ha belelóg a szembe egyszerűen vágjuk le ollóval.
A fül ápolása
A dús szőrzet miatt a fül ápolása és tisztítása is kissé speciális a komondorok esetében. A befelé kunkorodó szőröket bizonyos időközönként el kell távolítani, hogy a fülben ne telepedjenek meg élősködök, vagy ne kapjon el fertőzéseket a kutya.
A legcélszerűbb az érfogó csipesz használata, amivel egészen belülről el lehet távolítani a szőrszálakat, ezt követően pedig klasszikus módon egy nedves szivaccsal, vagy fülápoló szerekkel lehet tisztítani a kényes területet.
Kullancsok, bolhák, élősködők
Amennyiben nem vagyunk pásztorok és nincs időnk a lobogó tűz mellett 1-2 órán keresztül bogarászni a kutya szőrét, akkor a legjobb a megelőzés.
A komondorokat nagyon kedvelik az élősködők a dús bunda miatt, főleg pedig télen. Az élősködők ellen azonban ma már több módon is védekezhetünk, akár injekcióval, akár bolha- kullancs stb. riasztó vízpermettel.
Ebben a tekintetben érdemes lehet kikérni az állatorvos véleményét, mielőtt valamely módszer mellett döntünk.
A nemi szervek és a végbélnyílás környéke
A komondor szőre az érzékenyebb helyeken is dúsan nő, így ezek ápolására is oda kell figyelni. Fontos, hogy itt se fésűt, hanem ollót használjunk.
Ahhoz, hogy a kutya széklete és vizelete ne ragadjon bele a szőrébe, ezeket a részeket rendszeresen nyírni kell. Két-három hetente érdemes lemetszeni a keletkező szőrcsomógát és akkor nem lesz semmi baj, a kutya higiénikusan tudja majd végezni a kis-és nagy dolgát.
A köröm ápolása
Normális, kinti tartás mellett a komondor körme nem igényel karbantartást. A terelés vagy az udvaron való szaladgálás mellett tökéletesre fognak kopni, így nem kell pedikűröshöz járni vele.
Amennyiben azonban a kutya több időt tartózkodik a lakásban, akkor ollóval időnként le kell vágni a köröm elhegyesedő végét. Ezt pedig egy megfelelő célszerszámmal, mi is könnyedén el tudjuk végezni.
Tenyésztés és beszerzés
Sajnos a komondorok száma is folyamatosan csökken, ami részben a pásztor élet megszűnésével is magyarázható, vagyis kevésbé van már szükség terelő és nyájakat őrző kutyákra.
Gyakran hangsúlyozzák, hogy komondort csak komoly tenyésztőtől szabad vásárolni, olyanoktól, akik tagjai valamilyen egyesületnek. Ennek ellenére viszonylag gyakran találkozhatunk az interneten hirdetésekkel, melyek kölyökkutyákat árulnak, ezeknek az ára olyan 50.000 forint körül kezdődik.
Egy megbízható tenyésztő azonban, akinél megvan a kutya minden okmánya, oltási papírja, olyan 100-120 ezer forinttól kezdődően árulja ezeket a különleges és gyönyörű állatokat.
Amennyiben pedig a tenyésztő nem csak megbízható, de jó nevű is, úgy a kutya ára könnyen ugrik a duplájára 250-300 ezer forintos magasságba is. Külföldről beszerezni komondort pedig jóval nehezebb, jelenleg Magyarországon érhető el a legtöbb egyed.