Pumi
38-45 cm
40-48 cm
A terelőkutyákról általánosságban kijelenthető, hogy intelligensek, szellemi potenciáljukat a génjeikben hordozzák, és ez igaz a pumira is. Átlátni a sok egyedből álló nyájat és kontroll alatt tartani őket, mind fizikailag, mind szellemileg kihívás. A pumi okos és mindenre odafigyel, emellett pedig tökéletesen igaz rá a mondás, hogy az ember legjobb barátja.
Rajong a gazdájáért és a családjáért, szinte már kényszeresen a kedvükben akar járni. Emellett pedig cseppet sem öntörvényű és viszonylag könnyen idomítható.
Rendkívül aktív kutya, imád a szabadban lenni, a négy fal között nem igazán érzi jól magát. Már csak azért sem, mert a lakásban nem tudja lekötni az energiáit. Ha igazán boldog pumival szeretnénk együtt élni, akkor mindig lássuk el feladatokkal!
Melyek a Pumi legfontosabb tulajdonságai?
A pumit már csak azért is könnyű megkedvelni, mert a rá jellemző tulajdonságokat a maximumon hozza. Nemcsak energikus, hanem egyenesen energiabomba, nemcsak szeret, hanem egy igazi szeretetbomba.
Mivel leginkább a gazdi kedvében akar járni, így nehéz haragudni rá. Jóllehet, amikor a háztetőre szálló madarat is megugatja, hogy a bentieket figyelmeztesse a veszélyre, akkor azért sokakat kihoz a sodrából. Mindenesetre az őrző-védő ösztönei is a maximumon duruzsolnak, a ház környéki állatokra pedig mindig kiemelten ügyel, lévén terelőkutyaként is a legjobbat hozza ki magából.
Bár szereti a társaságot, az idegeneket egy darabig kétkedve figyeli, és nem is engedi be őket a házba. Míg otthon imádja, ha sokan vannak körülötte, sőt, elszórakoztat mindenkit, addig ha idegen helyre és társaságba visszük, könnyen visszahúzódóvá válik.
Ismerd meg a pumi személyiségét, készülj fel a nevelésével járó kihívásokra és tudd meg, hogyan gondoskodhatsz róla felelős gazdiként!
Érdekes tények a Pumiról
A kedves tekintetű, minden tekintetben szerethető kutyus, hamar belopja magát az emberek szívébe, ugyanakkor kiváló házőrző is.
Sok száz éve kedvelt figurája a magyar tanyavilágnak. Egy személyben képes összetartani családokat és összeterelni a portán élő állatokat. Számos alföldi festményen feltűnik, ahogy éppen jószágot terel, vagy az udvaron heverészik.
Tibettől a Kárpát-medencéig
A pumit magyar fajtaként, ezen belül pásztorkutyaként jegyzik. Általánosan elfogadott vélemény, hogy még a honfoglaló magyarokkal érkezett a Kárpát-medencébe, feladata pedig mindig is az állatok terelése volt.
Sokak szerint azonban a fajta még ennél is ősibb, és a kutya, melyet ma pumiként ismerünk, Tibetből származik. Őse a Tsang Apso, aki szintén terelőkutyaként szolgált.
A kutya, ami több generáció szívébe is beköltözött
Fekete István nevét talán senkinek sem kell bemutatni, hiszen az egyik leghíresebb gyermek- és ifjúsági regényírónk. Vuk és Lutra mellett leghíresebb állatfigurája Bogáncs, a hűséges pumi kutya.
Kevesen tudják, de a regénybeli kutyus figuráját a sajátjáról formálta meg az író. Sőt, nemrég egy eredeti fotó is előkerült Bogáncsról, ami kisebb irodalmi szenzációnak minősül, lévén az 1957-ben megjelent regény számos kiadást ért meg és több mint félmillió olvasónak szerzett életre szóló örömöt.
A kedves tekintetű színváltó
A pumi azon kutyafajták közé tartozik, amelyik nem azzal a szőrszínnel születik, mint amelyikkel megöregszik. A pumik többsége feketén látja meg a napvilágot, ritkábban szürkén, amiből aztán létrejön a végleges színük, ami akár fehér is lehet.
A romantikus festészet kedvelt alakja
A pumi a 19. századi magyar romantikus festészet kedvelt alakja. A tájfestészet, ezen belül is az Alföld, a végtelen rónák ábrázolása előtérbe kerül ekkoriban, köszönhetően többek között Petőfi Sándor verseinek.
A magyar Alföld pedig mit sem ér a pumi nélkül, nem véletlenül bukkan fel olyan híres festők képein is, mint Munkácsi Mihály, Madarász Viktor vagy Ligeti Antal.
A háborúk a Pumit sem kímélték
Nemcsak kiváló terelőkutya, hanem remek házőrző is, hiszen semmi sem kerüli el a figyelmét és minden veszélyre figyelmezteti a gazdáját. Ez a veszély a világháború alatt a katona volt, később pedig, a kommunizmus legvéresebb éveiben az államosítás.
Rengeteg pumit lőttek le ekkoriban, mert nem akarta az idegeneket beengedni a portára. A fajta szinte a kihalás szélére került, akár csak a kuvasz. Szerencsére vérfrissítéssel sikerült megmenteni a gyönyörű magyar kutyát, ahogy a kuvaszt is.
A Pumi megjelenése
A kedves, gyakran vicces megjelenésű pumi közepesen kicsire nő. Marmagassága a kankutyák esetében 40-48 centiméter között alakul, míg a szukák a 38-45 centiméter magasságot érnek el. Ami a súlyukat illeti, a felnőtt nőstény pumi 8-13 kilogrammot, míg a hímek 10-15 kilogrammot nyomnak.
Szeretetet sugárzó pofijuk mindenkit elbűvöl, ezzel együtt a terrier jellegét is mutatja a kutyának. Mindenekelőtt a megnyúlt arcorri rész és a felálló fülek, melyek felső egyharmada előre konyul. Füle a pumi legfontosabb ismertetőjegye.
Szeme sötétbarna és oválisan kerekedik. A nyaka közepes méretű, izmos és mindig figyelő állást mutat. A törzs hossza azonos a marmagassággal, a végtagokkal pedig négyzetes formát mutat, ha oldalról tekintünk rá.
A farka bozontos és erősen kunkorodó. A teste egészében véve atletikusan harmonikus és izmos. A szőre tincsekké formálódik, ejtése lehet göndör vagy hullámos, zsinóros azonban nem. Egészében véve meglehetősen bozontos kutya a pumi, a bunda tapintásra drótos, de kis odafigyeléssel sohasem durva.
A Pumi színvariációi
A pumikölykök legnagyobb hányada feketének születik, és csak fokozatosan alakul ki a végleges színük, de esetenként születhetnek szürkének is.
A fajtastandard a végleges színeket illetően többfélét is megenged, mint a szürke, a fekete, a fehér, valamint a fakó. A fakónak a különféle árnyalatai szintén elfogadottak, lehetnek vöröses, sárgás vagy krémes színűek is.
A szürkének is lehetnek árnyalatai, fontos azonban, hogy a fehér vagy a fekete pumi esetében semmiféle színbeli eltérés nem megengedett, fajtahibának számít. A fedő és az aljszőrzet nagyjából fele-fele arányban oszlik meg, a közepesen hosszú szőr hossza 4-7 cm között alakul.
A Pumi vérmérséklete és személyisége
A pumi viselkedése meglehetősen kétarcú, amíg otthon ő a csapatkapitány – legalábbis a többi állathoz viszonyítva –, addig idegenben könnyen zavarba jöhet.
Szociálisan nyitott, szeret ismerkedni, barátkozni, de csak a saját felségterületén, ha távol kerül az otthonától, akkor viszont kiszolgáltatottá válik.
Szót fogad, de nem mindenkinek
A magyar pumi azon ritka kutyafajták közé tartozik, ami rangsort tart fenn a családon belül. Nem érzelmileg, hanem a szófogadást illetően, ezért szokták „egygazdás” kutyának hívni.
Az általa kiválasztott gazdinak mindent megtesz, korántsem biztos azonban, hogy a család többi tagjának is ugyanígy engedelmeskedik. A második és a harmadik „kisgazdinak” is engedelmeskedik, de nekik már módjával. Idegenre pedig egyáltalán nem hallgat.
A mindent látó szem
A fajta tökéletes házőrző. Nem a legnagyobb termetű kutya, talán pont ezért próbálja figyelmével kompenzálni azt, amit testi adottságai nem tesznek számára lehetővé.
Hihetetlenül éber és semmi nem kerüli el a figyelmét, ha idegen közeledik a házhoz, akkor a pumi jelezni fog, de még azt is csaholással jelzi, ha egy madár repül át a tanya felett. Folyton bizonyítani akarja őrzőképességeit, ez az egyik oka, hogy a tartása csak kertes házban javasolt.
Szociális típus
A pumi határozottan kedveli más élőlényeknek a társaságát, ellenben nem érzi jól magát akkor, ha magára hagyják. Mindenkivel nagyon könnyen képes barátságot kiépíteni, amennyiben úgy érzi, hogy a másik nem jelent fenyegetést a portára, és a családjára, amelyet őriz.
Akkor a legkiegyensúlyozottabb, ha másik kutya is van a környezetében. A macskákat is kedveli, sőt szívesen köt barátságot, akár papagájokkal is, a lényeg, hogy szabadidejében legyen kivel csevegnie.
Otthon magabiztos, odakint elérzékenyül
Míg a pumi a saját portáján mindent igyekszik rendben tartani és valamiféle kőkemény őrző-védő szerepben fellépni, addig a birtok határain túl elszáll a bátorsága.
Idegen környezetben félős és szorongós lesz, így esetében nagyon fontos a korai szocializáció. Ha nem akarjuk, hogy a kutya magányosan éljen és ne legyen felnőtt korára agresszív, akkor már kölyökkorában társaságba kell vinni.
Milyen gazdához illik a Pumi?
Bár a pumi nem tartozik a nagyméretű kutyák közé, tartása mindenekelőtt kertes házba ajánlott, mivel az aktivitása meglehetősen jelentős. A terelőösztöne, munkaszeretete, valamint izgága természete miatt lakásban csak akkor fogja jól érezni magát, ha a gazdi sportos, de legalábbis aktív életet él.
Amennyiben nincs lehetőség a kutya terelőösztönei hasznosítására, úgy a pumit különféle sportokkal kell lekötni. Naponta többször ki kell vinni a levegőre és lehetőség szerint közösen sportolni vele. A lustaságot kedvelő embereknek nem való.
A pumi imádja, ha sokan vannak körülötte, ezért tökéletes családi kedvenc lehet. Amennyiben nem családban él, úgy szerencsés, ha egyéb állatok is vannak a háztartásban, hogy ne unatkozzon, és valamivel lekössük az energiáit.
A Pumi eredete
A pumi eredete meglehetősen vitatott, vagy legalábbis azé a kutyáé, amelyiket ma pumiként ismerünk. A kutya őse a kuvasszal, a komondorral és a pulival együtt érkezett a Kárpát-medencébe a honfoglaló magyarokkal.
Sokan azon a véleményen vannak, hogy a pumi legkorábbi őse a tibeti Tsang Apso nevű terelőkutya. Mindenesetre a pumit önálló fajtaként csak 1920-ban ismerik el, mintegy a hosszabb szőrű puli variációjaként, akit a pomerániai schafpudellel és herding spicc-el kereszteztek.
Mások a puli mellett a merinói juhnyájakban és terrier jellegű pásztorkutyákban látják a fajta tényleges elődjét. Ugyanakkor az is tény, hogy különálló fajtaként nem a XX. században említik először a pumi nevet, Dr. Hankó Béla 1795-ben használja először az elnevezést, Pethe Ferenc pedig az 1815-ös Természet históriája című könyvében említi a pumit, mint kiváló terelőkutyát.
A II. világháború és az 1950-es évek gyakorlatilag megtizedelte az állományt és a kutya a kihalás szélére került. A fajta megmentése Dr. Ócsag Imre egyetemi tanár, a fajtaklub akkori elnöke, illetőleg kollégái nevéhez köthető.
Jelenleg évente már 300-500 kölyköt törzskönyveznek, ami pedig külön jó hír, hogy több pumi ma is pásztorok mellett dolgozik, tartva ezzel a fajta régi hagyományát.
A Pumi etetése
A megfelelő táplálás minden kutya számára elengedhetetlen az egészséges élethez. Vannak válogatós és kevésbé válogatós fajták, szerencsére a pumi az utóbbiak táborát erősíti.
Jó körülmények mellett, ha aktív életet él, a ház körül rohangál és nem a kanapén heverészik, akkor pedig az eb elhízásától sem kell tartanunk.
Hogyan tápláljuk a Pumit?
A pumi etetésekor érdemes figyelembe venni a kutya a történetét. Persze ez nem azt jelenti, hogy a puminak gulyásleves dukál minden nap, amit valaha lakmározhatott a pásztorokkal, de azt igen, hogy a hús mellett a kutya nyugodtan fogyaszthat zöldségféléket is.
A házi kosztot kifejezetten szereti a pumi, de a száraz és a nyers eledeleket is ugyanolyan előszeretettel fogyasztja, arra azonban érdemes odafigyelni, hogy ezek lehetőleg adalékoktól mentesek legyenek.
Ami a rendszerességet illeti, a kölyök kutyákat naponta háromszor etessük, míg a felnőtt ebeknek elegendő napjában kétszer enni adni.
Mivel tápláljuk a Pumit?
A pumi étrendjének a jó részét mindenképpen hús tegye ki. Bár külsőre nem látszik rajta, de az ő erejében is farkasvér csörgedezik, így a fő táplálékforrása a fehérjében gazdag, sovány hús, lehetőleg kerüljük a zsírosabb húsokat, mert az esetenként intoleranciához vezethet.
A táplálékát nyugodtan ki lehet egészíteni különféle zöldségekkel, sőt, szükséges is. Ami a szénhidrátokat illeti, adjunk nekik keveset, a tésztaféléket pedig lehetőleg tartsuk távol az étrendjétől, mert érzékeny lehet rá a pumi gyomra.
Mennyi fehérjére és kalóriára van szüksége a Puminak?
Azt, hogy naponta mennyit adunk enni a kedvencünknek, azt mindenekelőtt az eb súlya és aktivitása határozza meg. A pumi közepes termetű kutya, kifejezetten aktív, amit az etetésénél is figyelembe kell venni.
Természetesen fehérjére és szénhidrátra is szüksége van a kutyának, de az utóbbira jóval kisebb mennyiségben. Az egészséges, normál aktivitású pumi ideális testsúlya a következőképpen alakul.
- 2-4 hónapos: 3,5-8 kg
- 4-12 hónapos: 7-13 kg
- Kifejlett testsúly: 10-15 kg
Kalória
Ahhoz, hogy a pumi bírja az egész napos kinti futkározást, esetleg képes legyen őrizni a nyájat elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű kalóriabevitel.
A pumi napi kalóriabevitele a következőképpen alakul.
- Kölyök (0-4 hónap): 537-999 kcal/nap
- Junior (4-12 hónap): 602-958 kcal/nap
- Felnőtt (1 éves kor felett): 630-854 kcal/nap
- Idős (8 év felett): 512-750 kcal/nap
Fehérje
A pumi szervezetének mindenekelőtt fehérjére van szüksége, melynek legjobb forrása az állati fehérje. Kölyökkorban, amikor még nő a kutya, a minőség talán még fontosabb kérdés, de a pumi öregkoráig aktív marad, ezért az izmok fenntartásához ragaszkodjuk a fehérje mennyiségéhez. A pumik fehérjeigénye 16-30 g naponta.
- 8 kg-os kutya: 16 g/nap
- 12 kg-os kutya: 24 g/nap
- 15 kg-os kutya: 30 g/nap
Szüksége van a Puminak táplálék-kiegészítőkre?
Az egészséges és jól átgondolt étrenden tartott puminak nem szükséges táplálék-kiegészítőt adni, mivel a jó minőségű ételek minden szükséges tápanyagot biztosítanak az eb számára. Jóllehet, a szívós kis kutyának sem árt, ha az immunrendszerét megtámogatjuk néha vitaminokkal vagy egyéb kiegészítőkkel.
Amíg fejlődésben van a kutya a megfelelő csontozat és izomzat kialakulásának érdekében kalciumot, illetőleg A- és D-vitamint időnként nyugodtan lehet keverni a tápjába.
A pumi hajlamos a falánkságra, sokak szerint csontot nem érdemes adni neki, ezért felnőtt korban csontőrleménnyel kiegészíthetjük az étrendjét. Mindig kérd ki az állatorvos tanácsát az étrend-kiegészítők bevezetése előtt!
- Szükséges a kutyáknak vitaminokat szedniük?
- Milyen vitamin kell a kutyának? | Vitamin adagolási útmutató
Leggyakoribb kérdések a Pumi etetésével kapcsolatban
Mennyire hajlamos az elhízásra?
Ideális körülmények között a pumi a nap jó részét mozgással tölti, kövér pásztorkutyát pedig nem gyakran látni.
Ha házi kedvencként tartjuk az ebet, akkor is igyekszik lehetőségei szerint futkározni a kertben, megugatja a járókelőket, bejárja a területét, így kevés esély van arra, hogy elhízzon. Amennyiben mozgásszegény életet és, nem mozgatjuk eleget, akkor csökkentsük a fejadagját, hogy ne kerekedjen ki.
Mennyire válogatós?
A pumi egyáltalán nem válogatós kutya. Sőt, évszázadokig azt ette, amit a gazdája lerakott elé. Kedvence a hús, de a zöldségeket sem veti meg, nyugodtan adhatunk neki különféle gyümölcsöket is.
A szénhidrátban gazdag táplálékot, mint például a tészta és a kenyér, illetve az emberi ételmaradékokat kerüljük el.
Milyen gyakran kell megetetni?
8-12 hetes csöppségeknek adj enni naponta négyszer, 3-6 hónapos koruk között oszd el a napi adagjukat három részre, 6-12 hónapos között szorítkozz a napi kétszeri etetésre. 1 éves kor felett napi 1-2 étkezés javasolt, ennek eldöntését bízd a saját megfigyeléseidre.
Mennyire érzékeny a gyomra?
A magyar pumi alapvetően minden tekintetben szívós jószág, így a gyomrát sem kell különösebben félteni. Pár dologra azonban mégis érdemes oda figyelni jó gazdiként.
Az egyik, hogy egyszerre ne adjunk túl sokat enni a kutyának, hajlamos gyorsan felfalni mindent, ami gyomorbántalmakhoz vezethet.
Hajlamos ételallergiára?
Ami a fajtajelleget illeti, a válasz: nem. A pumi nem hajlamos az ételallergiára. Szerencsére rendkívül ellenálló a szervezete, bár tény, hogy az adalékanyagokban gazdag ételek nem tesznek jót neki.
Emellett felléphet a fehérjére való allergia lehetőség, de ez nem fajtasajátosság, az adott egyedtől függ, hogy kialakul-e a probléma.
A Pumi egészsége
A kutya egészsége leginkább két dologtól függ, egyrészt az állat genetikájától, másrészt pedig attól, hogyan gondoskodik a gazdi az ebről.
A pumik esetében a genetikával nincsen probléma, de természetesen rájuk is oda kell figyelni és megfelelően kell tartani őket, ha hosszú éveken át akarjuk élvezni a társaságukat.
Mennyire egészséges a Pumi?
A göndörszőrű magyar pumi várható élettartalma 12-15 év, amivel a hosszabb életű kutyák közé sorolható. A pumi, mint a többi magyar terelő-, avagy pásztorkutya, kifejezetten egészségesnek mondható és ritkán kell majd állatorvoshoz fordulni vele.
A kinti tartás miatt, az évszázadok alatt a génjeibe ivódott, hogy ellenálló legyen a különféle bajokkal, betegségekkel szemben, meglehetősen erős az immunrendszere. A feladatot el kell végezni, a nyájat haza kell terelni, itt bizony nincsen helye az alibi betegségeknek.
A Pumi leggyakoribb betegségei
Sok helyen hangsúlyozzák, hogy a puminak nincs kifejezetten a fajtájára jellemző betegsége. Nem véletlen a magas életkor, különösen, ha sokat mozognak. Leginkább olyan betegségek fordulnak náluk elő, amit a legtöbb fajta esetében felsorolhatunk, tehát nem speciális jellegűek.
Csípőízületi diszplázia
A csípődiszplázia elsősorban nagyobb testű kutyákra jellemző, ennek ellenére a pumiknál is gyakran előfordul, holott ők nem cipelnek mázsás súlyokat.
A betegség következtében, a fejlődés során a csontok és ízületek nem illeszkednek megfelelően egymáshoz, amely később számos probléma okozója lehet. Idősebb korban kialakulhat a sántaság vagy egyéb mozgászavar, valamint fájdalmas ízületi gyulladás jelentkezhet.
Degeneratív myelopathia
Ez egy neurológiai probléma, ami szintén több kutyafajtára jellemző, sajnos a pumik esetében is előfordulhat időnként. Lényegében idegrendszeri problémáról beszélünk, ami a hátsó lábaknál jelentkezik gyengeség formájában.
Súlyosabb esetben akár bénuláshoz is vezethet, gyógyítani ugyan nem gyógyítható, de szakszerű kezeléssel stabilizálható a kutya állapota.
Szemhéj entrópium
A pumi több szembetegségre is hajlamos, köztük az entrópiumra. Entrópium esetén a szemhéj befelé görbül, aminek következtében a szempillák a szaruhártyához dörzsölődnek.
Meglehetősen fájdalmas, ha pedig a gazdi nem ismeri fel időben, akkor akár vaksághoz is vezethet. Szerencsére a betegség egy rutin műtéttel könnyedén orvosolható.
Mi a Pumi elpusztulásának leggyakoribb oka?
A pumi felettébb egészséges kutya, így csak ritkán fordul elő, hogy idő előtt elpusztulna bizonyos betegségekben. Főleg olyanban, amire valamiféle genetikai hajlama lenne.
Odafigyeléssel és gondoskodással a legtöbb súlyos betegség kiszűrhető az esetében. Idős korában, mint a legtöbb kutyánál valamilyen daganatos betegség okozza leggyakrabban az eb halálát.
A Pumi nevelése
A pumi intelligens és makacsságával sem áll ellen a gazdája szándékainak, sőt igyekszik mindenben a kedvére tenni. Ebből kifolyólag azt gondolhatnánk, hogy a nevelése sem okozhat különösebb fennakadásokat.
Ez részben így van, másrészt azonban a pumi rendkívül aktív, vagyis a gazdinak fel kell nőnie ehhez a lendülethez, ha engedelmes kutyust szeretne.
A szabályokat a lehető leghamarabb fektessük le
Mint a legtöbb izgága kutya, úgy a pumi is hajlamos figyelmen kívül hagyni a környezetében élő szokásokat, főleg, ha ezekkel nem ismertetjük meg idejében.
Négy fal közötti tartás esetén nagyon fontos a szabályok felállítása, mivel a pumi a lakást játszótérnek fogja nézni, minket pedig a játszótársnak.
Ha nem akarjuk, hogy rövid időn belül minden romokban heverjen, úgy hamar meg kell tanítani neki a tiltásokat, illetőleg, hogy mit szabad és mit nem. A nevelés eszközéül válasszuk a jutalomalapú tréninget, és minden esetben kerüljük a fenyítést.
Játék és mozgás
A kutya mentális egészsége miatt elengedhetetlen, hogy a megfelelő mennyiségű mozgást biztosítsuk számára, ami némi túlzással egyenlő az állandó mozgással.
A kis örökmozgó jobban jár, ha nagy kertben él, és a lakásunk is meghálálja, ha sokat játszunk vele a szabadban.
Fontos tudni, hogy a pumi interaktív kutya, ami azt jelenti, hogy nem fogja kielégíteni a közös futás, csak az olyan játék vagy sport, amiben mindketten tevékenyen részt veszünk. Természetesen a mozgás a tanulás része is lehet.
Ingerek és szocializáció
A pumi meglehetően nagy ingerszomját, nemcsak a játékkal és a tanulással, de a szocializációval is ki kell elégíteni. A kötelező oltások meglétét követően meg lehet kezdeni az idegen emberekkel és ebekkel való ismerkedést, és napi szinten lehet gyakorolni.
Első körben barátkozzon össze a családtagokkal, az otthonával és az ott élő állatokkal. Ha elmarad a szocializáció, akkor üldözőbe veheti a rágcsálókat és a macskákat.
A következő körben idegenekkel – gyerekekkel, felnőttekkel egyaránt – is meg kell ismertetni a pumit, majd jöhetnek a különféle fajtájú és méretű kutyák is.
Figyeld az ösztöneit
Ahhoz, hogy a pumi boldog legyen elengedhetetlen, hogy ki legyenek elégítve az ösztönei.
A terelőkutyák esetében sajnos ez egy kicsit nehézkes dolog, de mindenképpen figyelni kell rá, hogy mit szeret csinálni az eb. Pár hónapos kortól válik feltűnővé, hogy bizonyos tevékenységeket sokkal nagyobb lelkesedéssel végez, mint másokat.
A kedvtelésből tartott pumikat célszerű leszoktatni a terelésről, különben állandóan megkísérli majd az egész család navigálását.
A Pumi ápolása
A pumi meglehetősen igénytelen fajta, szívós felépítése pedig az ápolásában is érvényesül, vagyis nem kell sokat bajlódni vele. Kinti tartás esetén jobban „koszolódik” a kutya, különféle élősködők ragadhatnak a szőrzetébe, bőrébe, amit rendszeresen ellenőrizni kell.
A pumi szőrének ápolása
A pumi félhosszú szőre tincses, ezért könnyen gubancolódik, de nem nemezesedik. Jellemző rá a rendezetlen külső.
Ha szép és rendezett küllemű kiskutyát szeretnénk, akkor már kölyök korában meg kell kezdeni a szőrzet ápolását, hozzá kell szoktatni a fésűhöz és az ollóhoz.
A pumi ráadásul évente kétszer vedlik, ilyenkor az elhalt szőrzetet el kell távolítani, hogy egyenletes legyen a kutya megjelenése. A felnőtt kutyákkal könnyebb a helyzet, az időnkénti nyírás mellett elegendő a kutyákat kéthetente átfésülni.
Ami jó hír, hogy a pumi különös szőrzete öntisztító, ezért nem kell őket túl gyakran fürdetni, mindössze évente 2-3 alkalommal.
A körmök ápolása
Pumi körme nem igényel különösebb karbantartást, feltéve, ha az udvaron való szaladgálás közben magától méretre koptatja azokat a kutya. Amennyiben bent tartjuk a kutyust, úgy időnként le kell vágni ollóval a körmeit.
Általánosan elfogadott szabály, hogy erre akkor kell sort keríteni, ha a köröm már kopog a padlón. Mindenképpen érdemes hozzá szoktatni őket kölyökkorban, hogy megszokja a tortúrát a kis, négylábú barátunk.
Fogak ápolása
Mint minden kutya esetében, a puminál is oda kell figyelni a fogakra, hogy azok hosszú időn keresztül épek és egészségesek maradjanak.
A pumi fogait elegendő hetente egyszer vagy kétszer megmosni. A speciális kutya fogkefék mellett léteznek speciális fogkrémek is, amiket használhatunk. Ha ódzkodunk a fogmosástól, úgy fogkefe és fogkrém nélkül is megtisztíthatjuk a kutya fogait.
Tenyésztés és beszerzés
A pumi sajnos a legveszélyeztetettebb kutyafajták közé tartozik, az állomány továbbra is alacsony, így a beszerzése sem feltétlenül egyszerű.
Az a megbízható tenyésztő sajnos kevés, aki a kutya származási és orvosi papírjaival is rendelkezik, pedig mindenképpen tőlük érdemes vásárolni. Ami az árakat illeti a fajtatiszta kölykökhöz 150 000 forinttól kezdődően lehet hozzájutni.
Magyar kutya lévén nem érdemes külföldről beszerezni, jelenleg Magyarországon érhető el a legtöbb egyed, esetleg Erdélyben érdemes lehet próbálkozni a kereséssel.
- Ajánlott tenyésztő: Kaffogó Pumi Kennel