Magyar kutyafajták képekkel és fajtaleírással

Magyar kutyafajták képekkel és fajtaleírással

Utoljára frissítve: 2023. July. 23

Magyarként mindannyian büszkék vagyunk történelmünkre, hagyományainkra és nemzeti értékeinkre, köztük a magyar kutyafajtákra. Összeállításunkban, a jól ismert ősi magyar kutyafajták mellett bemutatjuk a titulus legújabb várományosait is.

A cikkben szereplő magyar kutyafajták részletes fajtaismertetőjét itt találod.

Puli

Puli, ősi magyar kutyafajta.

Ki ne találkozott volna már életében a bozontos szőrű pulival, aki szinte ki sem lát a loknijai közül. Az alföldi tájegység jellegzetes háziállata, mivel állatterelési képessége kiemelkedő. Fennmaradását annak köszönheti, hogy példaértékű szorgalma miatt, a kemény munka az idők során megedzette, ellenállóvá és igénytelenné tette.

A puli története nagyon régre nyúlik vissza. A Kr. e. 4. évezredből is maradt fenn olyan szobor, ami hozzá hasonló kutyát ábrázol.

Küllemét tekintve négyféle színben fordul elő: fekete, fehér, szürke és maszkos fakó. Érdekesség, hogy a fehér pulik száma az 1960-as évekre annyira lecsökkent, hogy a kipusztulás fenyegette őket.

A kan pulik marmagassága 40-45 cm, súlyuk 12-15 kg. A szukák valamivel kisebbek, magasságuk 37-41 cm, testtömegük 13 kg. A pulik várható élettartama 14-16 év.

Akinek ezek alapján esetleg megtetszett a puli, készüljön fel arra, hogy magas a mozgásigénye, még a rossz idő sem tartja a vissza a sétálástól. Családszerető, különösen kedveli a gyerekeket, ezzel együtt önérzetes és sértődékeny kutya.

Komondor

Komondor kutya gazdájával.

A komondor a legősibb magyar kutyafajta. Valószínűleg a kuvaszhoz hasonlóan a népvándorlás idején került a Kárpát-medencébe őseinkkel együtt.

Erős jelleméből adódóan öntudatos és akaratos jellem, aki tapasztalt kutyatartót igényel. Mivel tereléshez, pásztorkodáshoz, csordák őrzéséhez szokott, ezért nem szívesen hallgat a parancsokra, szeret saját döntéseket hozni. Saját territóriumának őrzése a vérében van, nem tűri meg az idegen jelenlétet, ezért nagyszerű házőrző. Mellette egyetlen besurranó tolvajnak sincs esélye bejutni a kertünkbe, otthonunkba.

Erősen embercentrikus, a család egészére kiterjeszti védelmét és szeretetét, de idegenek jelenlétében passzív, tartózkodó viselkedést mutat.

A kanok marmagassága 66-72 cm között mozog, a szukák minimum 60 cm-esek, általában 61-65 cm között alakul a magasságuk. Testtömegük általában 40-60 kg. Várható élettartamuk 10-12 év.

Rövidszőrű magyar vizsla

Rövidszőrű magyar vizsla-Ősi magyar kutyafajták közé tartozik.

A vizsla világszerte elterjedt magyar kutyafajta, legfőképpen a vadászatban volt nagy szerepe.

Küllemére jellemző a kecses, szikár testfelépítés, illetve a zsemleszínű, vagy vörösesbarna szőrzet, ami nagyon kevés gondoskodást igényel. Érdekesség, hogy a vizslák szeme kölyökkorukban kék, de később barnára vált.

Az egyik legsokoldalúbb kutyának tartják, mivel, ha munkára kerül sor, helytáll vízben, mezőn és erdőben, illetve képes elvégezni a pointerek és szetterek munkáját is. Nagyon intelligens eb, aki kiváló szaglással rendelkezik.

A levegőben terjedő szagokat, körülménytől függően akár 150 méterről is megérzi, ezért kifejezetten alkalmas vadászatra. A megsebesített vadat hihetetlen sebességgel kiszagolja, és „szoborként” vár, amíg a préda begyűjtésére engedélyt kap a gazdájától.

A rövidszőrű magyar vizsla tökéletes választás lehet aktív életet élők számára, mivel mozgásigénye jelentős. Vérmérséklete barátságos és hűséges, a gyerekekkel általában nagyon jól kijön.

A vizsla marmagassága eléri az 58-64 cm-t, szukák esetében maximum 60 cm lehet. Testtömegük általában 18-30 kiló. Várható élettartama 11-15 év.

Magyar agár

Magyar agár kutya.

A magyar agár kevéssé ismert kutyafajta, ami már többször a kihalás szélén állt. Éles látásuk és agilitásuk miatt a vadászatban előszeretettel alkalmazták őket elődeink.

A 19-20. században virágzott Magyarországon az agarászat. Az agarászat célja, hogy a vadász a zsákmányt agarak segítségével ejtse el. Az agár sebessége akár a 60 km/órát is elérheti.

Küllemét tekintve a jól ismert angol agártól némileg eltérő, erősebb csontozatú, szélesebb és hosszabb fülű eb. Erős, gyors és kitartó, még a legnehezebb körülmények között is helytáll.

Jellemét tekintve kissé tartózkodó, ébersége okán remek házőrző, de időnként szökőssé is válhat.

Testsúlya nemtől függetlenül 22-31 kg, a szukák marmagassága 63-70 cm, a kanoké 65-70 cm. A magyar agár várható élettartama 12-14 év.

Erdélyi kopó

Erdélyi kopó fajtaleírás

Az erdélyi kopó a jelenleg legveszélyeztetettebb ősi magyar kutyafajta. Egy kutatás szerint a kelta kopó és a tatár kopó keresztezéséből született.

Kifejezetten hajtóvadászatra használták, mindig falkában hajtották fel a vadakat. A kopó jó szaglásának és kitartásának köszönhetően addig keresi a vadat, amíg meg nem találja, ezután hangos vonyítással jelzi a felvert vad helyét.

Családhoz jól alkalmazkodó, gyermekszerető fajta, alapvetően nyugodt természettel. Erős vadászösztönétől nem tud szabadulni, ezért nem szabad póráz nélkül sétáltatni.

Küllemét tekintve két változat létezik. A hosszúlábú változat marmagassága 55-65 cm, testtömege 30-35 kg, míg a rövidlábú változat marmagassága 45-50 cm, súlya pedig 22-25 kg. Várható élettartama 10-14 év.

Kuvasz

Kuvasz fajtaleírás

A kuvasz talán a legrégebbi magyar kutyafajta, még a komondornál is ősibb eredetű lehet. Erre a fajtára inkább őrző-védő pásztorkutyaként tekintünk, de anno vadászkutyaként medve-, bölény-, és őstulok-vadászatnál használták. Idővel, a vadászat háttérbeszorulásával nyájak terelésére és porták őrzésére kezdték használni.

A második világháború iszonyatos pusztítással volt a magyar kuvaszpopulációra nézve. A háború után szinte a semmiből kellett elindítani az újbóli tenyésztését. Ahogy a legtöbb ősi magyar kutya, úgy a kuvasz is a törzskönyves tenyészszukák száma alapján veszélyeztetett fajtának számít, ismertsége, népszerűsége, szerencsére egyre növekszik.

Mivel határozott jellemű, csak erős, felkészült gazdáknak való, aki ki tudja elégíteni munka- és térigényét, és következetes nevelésben részesíti. Sokan tévesen a kuvaszt kiszámíthatatlan, agresszív kutyának tartják, holott ennél a fajtánál is a kegyetlen tartásmód tehető felelőssé az egyébként gyerekszerető eb kihágásaiért. Mint minden munkakutyának, a kuvasznak is szabad mozgásra és tágas helyre van szüksége. A láncra kötést, kennelben tartást nem tűri.

Megjelenése erőt, bátorságot sugároz. Magas, nagytermetű kutya, marmagassága a kan esetében 71-75 cm, szuka esetében pedig 66-70 cm. Testtömege kanok esetén elérheti a 40-52 kg-ot, szuka esetében pedig a 30-42 kg-ot. Várható élettartama 10-13 év.

Szőrzete fehér vagy elefántcsontszínű, enyhén hullámos fedőszőrzet és gyapjas aljszőrzet alkotja. Ellentétben a komondorral, nyáron leváltja szőrtakaróját, vedlik. A világos színű bunda követelmény volt a fajtánál, hiszen az elsősorban esti szürkületkor támadó ragadozóktól meg kellett különböztetni a gazdának a kutyáját.

Pumi

Pumi kutyus egy padon ül.

A pumi a magyar nemzeti örökség része. Kiváló terelő- és sportkutya. Gyorsan népszerű lett a pásztorok között, hiszen minden haszonállat mellett bevethető volt, de főként juhokat őrzött, illetve kártevőket irtott. Sokáig a pulit és a pumit nem tekintették különálló fajtáknak, csak 1920-ban történt meg a két fajta elkülönítése.

A pumi a közepesnél kisebb méretű kutya, amely megjelenésében a terrier őseire hajaz. Szőrzete 4-7 cm hosszú, tincses, nem nemezesedik, és rendszeres ápolást igényel. Leggyakrabban a szürke különböző árnyalataiban fordul elő, de van fehér, fekete és vöröses színű is.

A pumi egy négy lábon járó, kimeríthetetlen energiabomba. Rendkívül éber, véleményének mindig hangos ugatással ad hangot. Nagyfokú mozgásigényét leginkább kertes házban képes kielégíteni, lakásban csak az tartsa, aki naponta több órát tud vele a szabadban tölteni, sétálni.

Gyorsan tanul, hihetetlenül agilis, ideális a különböző kutyás sportok űzésére. Szeret szerepelni, a figyelem középpontjában lenni, „bohóckodni”, ezért elsősorban aktív, mozgalmas életet élő családoknak ajánlott.

Marmagassága kan esetében 40-48 cm, szuka esetében 38-45 cm, testtömegük 8-15 kg között alakul. Várható élettartamuk 12-15 év.

Mudi

Mudi kutya a természetben

A mudi az egyik legritkább, legkevésbé ismert ősi magyar pásztorkutyafajta. A fajta céltudatos tenyésztése az 1930-as években kezdődött, Fényes Dezső, balassagyarmati múzeumigazgató nevéhez köthető. Mindössze néhány példány felvásárlását követően tenyészteni kezdte az akkoriban alig ismert, éles eszű ebet. Ahogy a kuvaszra, úgy a mudira is pusztítóan hatott a második világháború, szinte teljesen kipusztult.

A mudi szőre rövidebb, mint a többi pásztorkutyáé, és bármilyen színben előfordulhat, akár cifra is lehet. Könnyen tanítható, intelligens eb, aki főként nyájterelő feladatokat látott el. Megjelenése kis hangsúlyt kapott, inkább munkabírására és bátorságára fordítottak figyelmet.

Alkalmazkodóképessége és kis termete miatt lakásban is tartható, de nem szabad megfeledkezni munkakutya múltjáról, amely komoly mozgásigényre ad okot.

Méreteit tekintve a marmagassága 38-47 cm közötti, testtömege 8-13 kg körül alakul. A mudi várható élettartama 12-14 év.

Drótszőrű magyar vizsla

Drótszőrű magyar vizsla a természetben.

A drótszőrű vizsla szintén a veszélyeztetett magyar kutyafaták közé tartozik. A drótszőrű viszonylag új fajtának mondható, ugyanis a tenyésztése a 20. században kezdődött azzal a céllal, hogy a hideg időjárást jobban tűrő vadászkutyát hozzanak létre.

Érdekesség, hogy Magyarországon évente átlagosan 30 alom születik, ami nagyjából 140-150 kölyköt jelent. Csekély egyedszáma miatt a kutyafajtával ritkábban találkozni kedvtelésből tartott kutyaként, inkább a vadászok tartják őket.

Vérbeli munkakutya, ennek megfelelő mozgásigénnyel. Nem elégszik meg a rövid sétákkal, meg kell adni neki a lehetőséget, hogy póráz nélkül futkározhasson a szabadban. Alkalmazkodóképességének köszönhetően lakásban is tartható, amennyiben naponta többször is lemozgatjuk.

Megjelenése erőteljesebb, mint rövidszőrű rokonáé. Törzse hosszabb, mint a marmagassága, pofáján szakáll és erős szemöldök látható. A szőre rövid, sűrű, érdes és kemény tapintású. A fején és a fülén rövidebb és selymesebb.

A kanok ideális marmagassága 58-62 cm, a szukáké 54-58 centiméter. Testsúlya nemtől függetlenül 21-27 kg. Átlagos élettartamuk 12-14 év.

A két el nem ismert magyar kutyafajta

Sinka

Sokaknak csak magyar dingó néven ismert a kutyafajta, ami nem hasonlít egyetlen más őshonos terelőkutyára sem, mégis úgy dolgozik, mint bármelyik ősi magyar munkakutya.

Valószínűsíthető, hogy a Hortobágyon alakulhatott ki, erős emberi szelekciónak és célzott tenyésztésnek köszönhetően. Színe legtöbbször fekete, de lehet barna, fehér, ordas vagy tigriscsíkos is. Fülei felállóak, hegyesek, farka kunkorodik. Érdekesség, hogy a pásztorok a balra tekeredő farkú egyedeket tartják jobb munkakutyának.

Aki sinkát szeretne tartani, annak fel kell készülnie, hogy igen mozgásigényes, agilis eb, aki lakásban már nehezebben tartható.

Májzli

Végezetül az egyik legkülönlegesebb, nem hivatalos magyar kutyafajta következik, a májzli.

A májzli sokszor okoz még a tapasztaltabb kutyamentőkben is némi zavart, hiszen a fajtát magyar kopaszkutya néven is emlegetik ritkás bundája miatt.

Zord külsejével ellentétben áll személyisége, természetével mindenkit le tud venni a lábáról.

A kiváló munkakutya egyedszáma Magyarországon egészen csekély, csupán 15-30 példány él hazánkban.

Összegzés

Mindent összevetve látható, hogy Magyarország páratlan és változatos módokon használható ősi kutyafajtákkal büszkélkedhet. Ha te is magyar kutyát szeretnél hazavinni, biztosan megtalálnod az életstílusodhoz és aktivitásodhoz leginkább illő fajtát.

2023. June 17.

További érdekességek

Hírlevél

    A hírlevélre való feliratkozással elfogadom az Adatvédelmi szabályzatot.