DogX szerző

Molly

Szia! Molly vagyok, pumikeverék kutyus és azért csatlakoztam a csapathoz, mert nem hagyhattam kétlábú barátaimat sötétben tapogatózni a kutyákat érintő kérdésekben. Hiszen szükség van egy szagértőre, akarom mondani, szakértőre, hogy hiteles tudást osszanak meg veled a kutyák érzéseiről, életéről. Nem is tudom, mit csinálnának nélkülem!

Molly

Egy szép tavaszi napon születtem meg kevésbé szerencsés körülmények között. A szüleimet nem ismertem, a gazdám szerint vagy apukám, vagy anyukám pumi lehetett, ami nagy büszkeség számomra, hiszen a pumik világhíres terelők. Én is minden nap gyakorlok a szomszéd macskával és a kertbe betévedő sünökkel, hogy tökélyre fejlesszem a terelés művészetét. (Bár sajnos sem a macska, sem a sünök nem túl együttműködők).

A testvéreimről nehéz beszélnem, ugyanis ők alig nyitották ki a szemüket, máris távoztak az örök vadászmezőkre. A születésünk után elszakítottak minket az anyukánk meleg öleléséből. Innentől nem sok mindenre emlékszem, csak csontig hasító fájdalomra, vérre és szívszaggató vonyításra, aztán sötétségre. Talán jobb is volt így. Nem sokkal később egy hideg, nedves árokban ébredtünk. Akarom mondani, csak én.

A testvéreim mozdulatlanul, kimeredt testtel és kivert szemmel hevertek mellettem. Minden tiszta vér volt körülöttem, a hátsó lábaim, a fülem és a szám is kegyetlenül fájt.
Az ásás, a kedvenc hobbim, akkor életmentő volt számomra, ugyanis ástam magamnak egy puha vackot a hideg ellen. Nem számoltam a napokat, hogy mennyi ideig feküdtem a testvéreim kihűlt teste mellett, de a gyomrom majd kilyukadt az éhségtől és éreztem, szép lassan végleg elnyom az álom.

Ám amikor már teljesen át akartam magamat adni a jéghideg este közeledésének, egy kislány állt meg fölöttem. Puha takaróval felemelt, a karjában elvitt egy száraz, meleg helyre, ahol jó illat fogadott. A kislány ételt adott nekem, ami sajnos megfeküdte a gyomromat és kihánytam. Láttam a kislány könnyeit, szerettem volna lenyalogatni a kedves arcáról, de annyi erőm sem volt, hogy arrébb húzzam magamat, ha piszkítanom kellett.

Néhány napig így ment, kaptam ételt, kihánytam, a kislány pedig sírt, pedig nem akartam neki szomorúságot okozni. Aztán egyik nap arra keltem, hogy finoman bebugyolálnak egy takaróba és egy hatalmas, szőrös férfi mellkasának simul a fejem. Nagyon féltem, talán, ha lett volna erőm, meg is harapom. A következő napokat egy vakítóan fehér teremben töltöttem, hideg fémasztalon és egyik álomból a másikba zuhantam. Hol arra keltem, hogy vastag fehér kötés van a fülemen, hol arra, hogy egy fura szagú, kemény anyag van a hátsó lábamon, amitől nem tudom behajlítani. Egyszer még egy tölcsért is húztak a fejemre, ami nagyon idegesített, mert nem tudtam megnyalogatni az égő, viszkető sebeimet.

Az utolsó hosszú álomból ébredve azt hittem, hogy ismét a kislánnyal vagyok. Meleg takarók között feküdtem, előttem víz, étel és kellemes illatok terjengtek a levegőben. A szőrös férfi nem messze állt tőlem. Elfogott a félelem, eszembe jutott, hogy aki elszakított az anyukámtól és megölte a testvéreimet, hasonlóan szőrös és magas volt. Ám mielőtt teljesen eluralkodott volna rajtam a pánik, finoman megsimogatott és annyit mondott: Minden rendben lesz!

Akkor még nem tudtam, hogy ő lesz a Gazdi és később igaza lesz. Nagyon türelmes volt velem, sosem tett hirtelen mozdulatot, mindig finom csemegével lepett meg, ha közeledett felém. Egy hét lábadozás után már fel tudtam fedezni a helyet, aminek ma már a nevét is tudom: Otthon. A Gazdival is és az Otthon többi lakójával is hamar barátságba elegyedtem, bár szerintem velem könnyű, mert ahogy a Gazdi mondaná, szörnyen szerethető vagyok. Bár valami Betörő nevű figurával nem kellene kedvesnek lennem, de eddig még nem találkoztam vele.

Azóta szerencsére minden a legnagyobb rendben és nagyon hasznos munkám van a cikkek moderálásával, hiszen így tudok segíteni más gazdiknak is, hogy jófejek legyenek a kutyusaikkal. Na, de a sok munka mellett időt szakítok két kedvenc hobbimnak is: a kertrendezésnek (leginkább ásás területén) és a divat tanácsadásra. A gazdinak rémes ízlése van cipők terén, így foggal mindig megjelölöm, hogy melyik lábbelivel mehet emberek közé és melyiket használhatja otthon. Az emberek nehezen boldogulnak kutyák nélkül.

Jó, hogy velünk tartasz! Boldog kutyás napokat kívánok!

Hírlevél

A hírlevélre való feliratkozással elfogadom az Adatvédelmi szabályzatot.