Utoljára frissítve: 2023. August. 11
Az N&D kutyatápok az egészség és a vitalitás jegyében készülnek. A kedvenceink megfelelő táplálása talán a legkardinálisabb kérdés, amit minden gazdinak kötelező biztosítani. Nem véletlenül több szervezet is foglalkozik a tápokkal, illetőleg azoknak a kutyák egészségére gyakorolt hatásával.
Az FDA (Food & Drug Administration) hosszú évek óta vizsgálja a kutyatápokat, többek között abból a szempontból is, hogy az adott eledel hatással lehet-e a DCM nevű gyakori szívbetegség kialakulására.
Mely kutyaeledel márkákkal kapcsolatosan érkezett a legtöbb bejelentés szívtágulat miatt?
A vizsgálatok során több olyan kutyatápot találtak melyek, ha nem is közvetlen, de közvetett módon hozzájárulhattak a betegség kialakulásához. (Forrás: FDA)
- Ezek a következők: Acana, Zignature, Taste of the Wild, Earthborn Holistic, Blue Buffalo, Nature’s Domain, Fromm, Merrick, California Natural, Natural Balance, Orijen, Nature’s Variety, NutriSource, Nutro, Rachael Ray Nutrish. (Adatok forrása.)
A Farmina termékei és az N&D kutyatápok, tehát bizonyítottan nem lehetnek felelősek a betegség kialakulásáért. Sőt, a bennük lévő taurin tartalom miatt jótékonyan hatnak a szív működésére. Ezen túl az ételallergiában szenvedő ebek is fogyaszthatnak N&D kutyatápot.
A DCM mellett persze számos kérdés merülhet fel állateledelekkel kapcsolatban. A kutyás, ezen belül a kutyaeledeles piac meglehetősen telített, a hétköznapi vásárló pedig nem feltétlenül tud jól tájékozódni a kérdésben, miszerint melyik táp a legmegfelelőbb a kutyája számára.
Jelen cikkünkben kifejezetten a DCM és a kutyatápok kapcsolatával fogunk foglalkozni. Ki fog derülni, hogy ebből a szempontból is mennyire szerencsés az N&D kutyatápokat választani.
Mi az a DCM és hogyan alakul ki?
A dilatációs cardiomyopathia (DCM), magyarul tágult kardiomiopátia a szívbetegségeknek egy viszonylag gyakori formája a kutyáknál. A szív megnagyobbodik, aminek következtében elvékonyodik a szívizomzat. Elvékonyodik és megnyúlik, a szív térfogata pedig megnő, innen a dilatációs cardiomyopáthia elnevezés.
A szív teljesítménye jelentősen csökken és egyre kevésbé tud vért pumpálni, ami mindent, így a létfontosságú szervek működését is érinti. Többféle tünete is lehet, leggyakrabban a fáradékonyság, ziháló légzés, elszíneződött, kékes nyelv, erős nyáladzás, ájulás.
Sajnos a betegség nagyon gyorsan is kialakulhat, így a gazdi nem tud időben reagálni rá. A betegség legfőbb okaként a genetikai hajlamot szokták megjelölni. Inkább a nagytestű kutyákat érinti a probléma, leggyakrabban a boxereknél, dobermannoknál, dán dogoknál fordul elő.
Szerencsére gyógyszerekkel a legtöbb kutyánál stabilizálható az állapot. Az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság jelentése szerint a kutyáknak csupán 0,1 százaléka pusztul el DCM betegségben.
Mi a kapcsolat a taurinnal dúsított kutyatápok és a DCM között?
A taurin egy aminosav, ami normális esetben az emberi és állati szervezetben is megtalálható. A sejten belüli folyadékokban keletkezik, különösen nagy arányban fordul elő a magas fehérjetartalmú húsokban, például halakban, marhában, bárányban vagy a csirkében.
A taurin a szívben jelenlévő aminosavak ötven százalékát teszi ki, így elengedhetetlen annak normális működéséhez. Pozitív hatást gyakorol rá, de a normális vérnyomásért is felelős. A taurin és a karnitin hiánya könnyen vezethet a kutyáknál (is) szívproblémákhoz, a DCM-ben szenvedő golden retrievereknél például bizonyítottan a taurin hiány felelős a betegségért.
A dilatációs cardiomyopathiával küzdő ebeknek éppen ezért gyakran írnak fel taurint táplálék kiegészítőnek.
Mivel az N&D kutyatápoknak magas a fehérjetartalma, ami színhúsból készül, így taurin tartalmuk is jelentős, mégpedig átlagosan 1000 mg/kg mennyiség. Ezzel a Farmina tápjai jelentősen hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy ne alakuljon ki a DCM kedvencünknél, általánosságban pedig pozitívan befolyásolják a szív működését. Emellett jótékonyan hat a belső szervek működésére és a látásra is.
Azoknak a kutyatápoknak, amelyek kevés és/vagy rossz minőségű fehérjéből állnak nincsen, vagy csak minimális a taurintartalmuk.
Ha folyamatosan ilyen koszttal etetjük a kedvencünket, akkor az a szervezetben taurinhiányhoz vezethet, melynek következménye lehet a nem megfelelő szívműködés és így a DCM kialakulása is. Felelős gazdiként erre mindenképpen oda kell figyelni.
A gabonamentes kutyatápok a DCM kialakulásához vezethetnek?
Az FDA vizsgálatai alapján feltételezte, hogy összefüggés lehet a gabonamentes, borsót, krumplit stb. tartalmazó kutyatápok és a DCM között. Később azonban ezt megcáfolták. (Forrás)
A Missouri Egyetem több mint húsz éve végez kutatásokat abban a kérdésben, hogy van-e összefüggés a gabonamentes állateledelek fogyasztása és a DCM kialakulása között. Közel 70.000 kutyát vizsgáltak meg, vagyis meglehetősen alapos kutatásról beszélhetünk.
Az eredmény pedig az volt, hogy a szívtágulat kialakulását a gabonamentes táplálkozás nem befolyásolja.
Bár a kutyák mindenevők, nem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt sok ezer évben a fő táplálékforrásuk a hús volt. A fehérje elengedhetetlen a vitális élethez, ezen belül pedig a szív megfelelő működéséhez. A gabonamentes kutyatápok nem hatnak negatívan a kedvenceinkre, a húst nélkülöző készítmények azonban könnyen vezethetnek problémához.
A vegetáriánus tápok, azok a készítmények, amelyek leginkább gabonaféléket tartalmaznak és elősegíthetik a DCM kialakulását, többek között azért, mert taurinhiányhoz vezetnek.
Ma sokat cikkeznek a kutyák vegetáriánus etetéséről, állandó jelleggel azonban ez semmiképpen sem szerencsés, amivel valószínűleg a legtöbb szakember is egyetért. A kutyáknak az egészséges élethez, szükségük van a húsra, nem utolsósorban a megfelelő szívműködés okán is.
Kutyafajták, melyek jobban ki vannak téve a DCM veszélyének
Általános tapasztalat, hogy a nagytestű kutyákat veszélyezteti leginkább a betegség, míg a kis méretű ebeknél ritkábban fordul elő.
A statisztikák szerint a következő fajtákat érinti leggyakrabban a probléma:
- Angol bulldog
- Bernáthegyi
- Boxer
- Dalmata
- Doberman
- Ír farkaskutya
- Német dog
- Újfundlandi
Általában a felnőtt vagy a már idős kutyáknál jelentkezik, kölyökkorban csak elvétve fordul elő. A betegségre való hajlam azonban nem azonos a betegséggel, természetesen az esetek többségében nem fog jelentkezni. Ehhez azonban szükséges a megfelelő táplálás, például olyan készítmények etetése melyek tartalmaznak taurint.
Összegzés
A DCM mindenekelőtt a nagyobb testű kutyák betegsége. A szívtágulat és annak következményei gyógyszerekkel általában jól kezelhető, ugyanakkor végzetes kimenetelű is lehet a probléma.
A tudomány jelenlegi álláspontja szerint a taurin nevű aminosav jótékonyan hat a szív működésére és gátolhatja a DCM kialakulását, illetőleg ha már fennáll a betegség, akkor hozzájárul az egészség stabilizálásához.
A gabonamentes kutyatápok nem befolyásolják a DCM kialakulását. Ezzel szemben a rendszeresen vegetáriánus étrenden tartott kutya táplálása hosszú távon nem optimális.