Utoljára frissítve: 2022. November. 16
A kutyák meglehetősen változatosak, a teljes állatvilágon belül is előkelő helyet foglalnak el a körülbelül 400 fajtával, amit számon tartanak. Nem is beszélve a hibrid és a keverék kutyákról. Ráadásul a fajtán belül is több színváltozat és méret létezik. Jogosan vetődik hát fel a kérdés, hogy ebben a kavalkádban felismeri-e a kutya saját fajtatársát.
A sok száz kutyafajta hosszú tenyésztések eredménye és a mai napig tart, hiszen folyamatosan jegyeznek fel új fajtákat a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) jegyzékébe.
A kutatókat pedig szintén régóta foglalkoztatja a gondolat, hogy felismerik-e az ebek a fajtatársukat. Abban minden valamire való tudós egyet ért, hogy a kutya meg tudja különböztetni a kutyát a többi állattól, például farkastól vagy oroszlántól.
Azonban ott már megoszlanak a vélemények, hogy fajtán belül is bírnak ilyen képességgel.
A kutyák orra nem hazudik
A kutyák három érzékszervüket használják, ez pedig a látás, a hallás és a szaglás, vagyis ezekkel tudják értelmezni a környezetüket, adott esetben különbséget tenni kutya és kutya között.
A látásuk nem olyan összetett, mint az emberé, nem véletlen, hogy a tükörben sem ismerik fel önmagukat, vagy legalábbis nem foglalkoznak vele.
A szaglásuk azonban rendkívüli, megközelítőleg százezerszer jobb, mint az emberé. Évekig képesek megőrizni egy illatot, és kutya és kutya között is leginkább szaglással tesznek különbséget.
Ha egy fotón mutatjuk meg a kutyának a fajtatársát azzal sokat nem fog törődni, de ha az életben találkozik vele, akkor már egy picit más a helyzet.
Izgatottabbak lesznek fajtatársuk közelében
Egy kutya, ha egy másik kutyával találkozik, és nem félős fajta, azaz nem húzódik el tőle, akkor a következő reakciókat produkálhatja.
Érdeklődve oldalra dönti a fejét, hegyezi a füleit, csóválja a farkát, ugat, lelkesen szimatol. Egyszóval jelzi, hogy barátkozna vagy éppen annak az ellenkezőjét, kivillantja a fogait, morog, így adva tudtára a másiknak, hogy nem kedvellek.
Angliai és amerikai egyetemeken is végeztek kutatásokat, ami a fajta felismerést elemezte. Az eredmények bár vitathatók, mégis azt igazolták, hogy igen, a kutya képes felismerni a fajtatársait.
A kevésbé tudományos megfigyelések is ezt támasztják alá. Ha egy eb a fajtatársával találkozik általában izgatottabb lesz, mint ha egy „idegen” kutyával. Az említett fejdöntés, farokcsóválás, ugatás stb. erőteljesebb lesz náluk.
A kutya és a pozitív közöny
Ugyanakkor az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a kutyának nem igazán érdekes, hogy a fajtatársával találkozik-e, vagy a faj bármely más típusú egyedével. Állatpszichológusok szerint a fajtakérdés csak az embernek fontos, ezért is tenyésztett ki erre, és arra alkalmas fajtákat.
Bár egy kutya felismerheti a fajtatársát és lázba is jöhet tőle, sokáig nem fogja foglalkoztatni a dolog, számára a kutya az csak kutya. És valljuk be, ez bizony szimpatikusabb megközelítés is, mint az emberé, aki mindent szegmentálni akar.
Összegzés
A szakértők szerint a világon legkevesebb 400 kutyafajta létezik, a számuk pedig folyamatosan nő. Jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy a kedvencünk felismeri-e saját fajtatársát.
Az ide vágó kutatási eredmények alapján a tudósok bár bizonytalanul, de mégis arra hajlanak, hogy igen, a kutyák képesek felismerni a fajtatársukat.
Ezt támasztja alá az is, hogy ha hasonló egyeddel találkoznak, akkor jobban izgalomba jönnek, mint amikor másfajta kutya kerül az útjukba.